Érettségijét ünnepelte és rendészeti szakközépiskolában tanult a 18 éves gyulai gyilkos

2020. május 31., 20:45

Szerző:

Egyre több részletet lehet megtudni a brutális gyulai gyilkosságról.

Az RTL Klub riportjából az derült ki,

a 18 éves támadó az érettségijét ünnepelte

és részegen hazafelé tartott barátjával, amikor összefutottak egy 27 éves férfival. Ekkor támadt késsel a fiatal, de egyelőre nem tudni, mi volt a támadás indítéka. 

Áldozata azonnal életét veszítette. Holttestét az utcán találták meg.

Nyomrögzítők a gyilkosság helyszínén.

A rendőrség korábban azt közölte, egy órán belül, a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogták a 18 éves gyulai R. Róbertet, akit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek.

A másik áldozat életben maradt és a Magyar Narancs gyulai újságírójához csengetett be segítségért.  Arra ébredtek, valaki, aki nem mondja meg a nevét, kopogtatott és azt kérte, engedjék be. Mivel több helyen is vérzett, ezért azt hitték, megverték az ismeretlent. Majd határozottan közölték vele, értesítik a rendőrséget. „Legnagyobb megdöbbenésünkre ezt helyeselte, semmilyen ellenvetése nem volt” – fogalmazott Bod Tamás a csatornának. Hozzátette, „a sokkos állapotban lévő férfi megmutatta, hogy a bal arcán az álla fölött vágták meg.

a mély seb vérzett, amit a kezével fogott le, pólója véres volt.

A gyilkos kés.

Az újságíró megjegyezte, a történtek után a 30 ezres lakosú Gyula teljesen felbolydult.

A csatorna úgy tudja, rendészeti szakközépiskolában tanult a gyanúsított. 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.