Gyilkos idők – A társadalom útja a romák elleni támadásokig

– Kiss Árpádról, az egyik életfogytiglanra ítélt gyilkosról azt írja, hogy a sorsa kicsiben mintha példázná a magyar társadalom útját a rendszerváltás után. Mire gondol?

– Ez egy metafora, olyan emberről beszélünk, aki 1989–90-ben tehetséges dzsesszdobosként nagy reményekkel indul az életnek, aztán sorozatos sikertelenségek érik, gondolkodni próbál a kitörés útjain, és hogy, hogy nem, egyszer csak szimpatizálni kezd vállalhatatlan eszmékkel. Szerintem Kiss Árpád későbbi útja nem volt determinált, eltekintve az öccse példájától, aki már 19 éves korában elég durva akciókban vett részt a skinhead haverjaival. De benne volt a lehetőség, ahogy a magyar történelemben is, hogy rossz irányba indul.

– Azért a vállalhatatlan eszméktől a gyilkosság, sőt a sorozatgyilkosság még messze van.

– Egészen biztos vagyok abban, hogy ezek az emberek nem gyilkosságnak, hanem valamiféle szabadságharcnak fogták fel a cigányok elleni támadásokat, egy polgárháború kirobbantása kezdetének.

– Tényleg azt hitték, hogy ők négyen képesek erre?

– Szerintem nem négyen voltak, hanem többen. A bőnyi rendőrgyilkosság is azt igazolja, hogy egy náci, purifikációs nemzeti eszme alapján ez a gondolat több szélsőjobboldali kis fegyveres csoportban él: tudniillik a jó magyarok harca a rossz magyarok, illetve az idegenek ellen. A könyvben is végig ott a kérdés, hogy Kisséknek volt-e megbízójuk. Én nem vagyok nyomozó hatóság, nincsenek megfelelő eszkö­­zeim, csak feltételezni tudok. Azt gondolom, hogy az az eseménysor is, ami októberben Győr-Moson-Sopron megyében történt, megerősíti ezt. A Győrkös-féle Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival az orosz katonai titkosszolgálat emberei gyakorlatoztak. Gondoljuk tovább a cui prodest kérdését!

Fotó: Ferenczy Dávid

– A romagyilkosságok 2008–2009-ben történtek. A gyilkosok fellépését mennyire határozta meg az éppen aktuális politikai-társadalmi légkör– Milyen mintát adott nekik?

– Csak sejtések vannak arról is, hogy milyen kapcsolatok lehettek a titkosszolgálatok és a gyilkosságokban részt vevők között, illetve hogy az előbbiek esetleg mikor nem akartak valamit meglátni. A háttér világos: a társadalom 60 százalékának vannak ellenérzései a romákkal szemben. Ez az arány, úgy vélem, az erőszakszervezeteken belül is létezik, nem hinném, hogy a rendőrség vagy a szolgálatok elfogulatlanok lennének cigányügyekben, néhol egyenesen megengedőek jelentéktelennek tekintett szélsőségekkel kapcsolatban. Csak akkor ébredtek fel, amikor megtörtént az 1946-os kunmadarasi pogrom óta első rasszista gyilkosságsorozat.

– Úgy érti, hogy a gyilkosok sofőrjeként működő Csontos István tartótisztje – hiszen Csontost már korábban beszervezték – ezért nem követte elég gondosan a „védencével” kapcsolatos híreket?

– Lehetséges, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal tartótisztje rossz titkosszolga. A másik eshetőségbe bele sem merek gondolni. Ugyancsak fontos kérdés, hogy a politika felső szintjein mi hangzik el. Ha visszaemlékezünk a 2006 őszétől a 2010-es választásokig tartó roppant fontos időszakra, ami a mostani rendszernek ágyazott meg, olyan kettős hatalmat látunk, amelynek mindkét oldalán érdekeltek lehettek a cigányellenesség kihasználásában. Az is biztos, hogy 2006 ősze után a gyűlölet olyan hangneme uralkodott el a politikai közbeszéden, ami a radikálisokra szinte felszabadítóan hatott.

– Térjünk vissza a fegyveres szélsőjobboldali csoportokhoz. Mi derült ki a cigánygyilkosok és más szervezetek közötti kapcsolatról?

– Arra nézvést van tanúvallomás, hogy a Győrkös-féle Magyar Nemzeti Arcvonallal lehettek kapcsolódási szálaik. Az egyik nyomozati jegyzőkönyvben a negyedrendű vádlott azt mondta, hogy ő szólt az elsőrendűnek: ha gondolja, összeismerteti őt az Arcvonal képviselőivel. Mire a másik azt felelte, hogy ilyen ismeretségei már neki is vannak.

– Pártközeli kapcsolataik is voltak?

– Kiss, az öccse, a harmadrendű vádlott Pető Zsolt, illetve a koronatanú, Árpád szeretője, Fehérné Nyalka Éva 2007-ben, augusztus 25-én részt vettek a Magyar Gárda avatásán a budai Várban. A gárda azért eléggé pártközeli szervezet, még ha a Jobbik ma igyekszik is ezt kevésbé hangsúlyozni. Szóval a rendezvényről hazafelé, a Debrecenbe vezető M3-as autópályán, ami később is fontos logisztikai útvonal lesz – egy kivétellel az összes bűncselekményt az M3-as harminc kilométeres körzetében követték el –, a kocsiban arról beszéltek, milyen kár, hogy a pompás egyenruhákhoz nincsenek fegyvereik.

– Ezután törtek be a Szolnok környéki vadászhoz.

– Igen, de az soha nem derült ki, hogy a romagyilkosoknak honnan volt annyi lőszerük. A fegyverek döntő többségét valóban egy vadásztól rabolták, tőle viszont kevés lőszert hoztak el. Mivel a gyilkosságok előtt gyakorlatoztak, és a „bevetés” során is rengeteg muníciót használtak fel, kellett hogy legyen egy beszerzési forrás. De ez is olyan szál, ami nyomozatlan maradt. Az is, hogy a gyilkosoknak voltak-e legalábbis pszichikai bűnsegédeik. Én úgy vettem észre, hogy voltak. Azt sem kutatták, hogy finanszírozta-e valaki a gyilkosokat, akik nem voltak gazdag emberek, viszont az akciók pénzbe kerültek.

– Öt évet ölt bele ebbe a könyvbe, lenyűgöző alapossággal írta meg, az embernek azonban – ebben a beszélgetésben is – az a benyomása, hogy több fontos dologról milyen keveset tudunk. Pedig a felderítésre lett volna elég alkalom, 2009-ben elkapták a gyilkosokat, de a bírósági szakasz csak másfél évvel később kezdődött. Mire ment el az idő?

– Nyomoztak, nyomozgattak, a nyilvános anyagaikat láttam, és azt hiszem, lehettek volna alaposabbak. De hát a bíróság is könnyen belenyugodott abba, hogy egy tanú többszöri idézésre sem jelent meg, holott Németországból, ahol tartózkodott, magyarországi jogsegéllyel elérhető lett volna a hazajövetele. Nem így történt.

– És a közvélemény– Követte a pert, izgatta az a példátlan bűntény, mutatott szolidaritást az áldozatokkal?

– Budapesten rendeztünk egy összehasonlító konferenciát, ahol a németországi, török vendégmunkások elleni támadássorozat és a magyarországi cigánygyilkosságok médiatálalása is téma volt. A különbség lejátszására nem volna elég egy zongora teljes klaviatúrája. Németországban sorsolni kellett a rádiók között, hogy melyik adó vehet részt a tárgyalásokon, míg nálunk az ügy érdektelenségbe fulladt, a médiában, a rendőrségen és a közvéleményben is. Már eleve egy nagyon látványos gyilkosság kellett a nagyobb érdeklődés felkeltéséhez, a tatárszentgyörgyi ötéves kisfiú lelövése, az azzal való szembesülés, hogy itt egy Ku Klux Klan-rémdráma zajlik, sortűzzel, éjszakai támadással, gátlástalan gyilkosokkal. Végül is a gyerekhalál verte ki a biztosítékot, akkor jött egy komoly nyomravezetői díj. Társadalmi katarzisról azonban szó sem volt. Az 1882-es tiszaeszlári vérvádperben megmozdult a magyar értelmiség egy része, Eötvös Károly és társai védőként olyan hatásosan, elsöprő erővel léptek fel, hogy hazánkban az antiszemitizmus az első világháború végéig jelentős mértékben visszaszorult. Ehhez képest ma nem érezni, hogy a romagyilkosságok csökkentették volna a cigányok elleni ellenszenvet.

– Vagyis az előítéletek taszító versenyében ma a cigányokkal szembeni gyűlölet a befutó?

– Igen, ebben biztos vagyok, bár az elmúlt két évben nagyon feljöttek a „migráncsok” is.