Gyárfás: Nem tudom, mit vétettem
Ezt a sportvezető szerdán mondta el a média képviselőinek a MÚSZ rendkívüli elnökségi ülését követően, ugyanakkor hangsúlyozta, ezt a lehetőséget irreálisnak tartja.
Szerdán dőlt el, hogy január 8-án tartják a szervezet rendkívüli elnökválasztó közgyűlését, vagyis Gyárfás hivatalosan addig a napig tölti be az elnöki posztot.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Gyárfás elmondta: fontolgatja annak lehetőségét is, hogy lemond a jövő évi magyarországi vizes-világbajnokság szervezőbizottságának társelnöki posztjáról. Erről várhatóan a mai nap folyamán egyeztet Seszták Miklós elnökkel. „Amennyiben gátolom a világbajnokság lebonyolítását – amelynek Budapestre kerülésében azért volt részem –, akkor félre kell állnom”, mondta Gyárfás, és hozzátette, akár tanácsadói szerepben is szívesen segítene, erre már a nemzetközi szövetség, a FINA illetékesei is jelezték szándékukat. „Talán beengednek, lehet még jegyet kapni…” – fogalmazott ironikusan.
„Bízom benne, hogy a világbajnokság nem sérül. Nincs jogom és szándékom megsértődni” – mondta a FINA alelnöki posztját betöltő Gyárfás, akinek távozásával kapcsolatban a MÚSZ sajtófőnöke, Csurka Gergely windsori beszámolója alapján a nemzetközi szövetség vezetői, Julio Maglione elnök és Cornel Marculescu ügyvezető igazgató aggodalmukat fejezték ki.
Gyárfás közölte, a legjobban az fájt neki, hogy az elmúlt időszakban már olyan ügyek után is őt támadták, amelyekhez semmi köze sem volt. Ehhez kapcsolódva megjegyezte, ez a jövő évi világbajnokság kabalafigurájának bemutatását követően csúcsosodott ki, ugyanis a Water Willy elnevezésbe nem volt beleszólása. Hozzátette, a rosszul sikerült puli, Bol-dog után – amelyet tavaly mutattak be, de gyorsan elvetették – eldöntötte, soha többet nem szól bele a kabalák kérdésébe.
A kritikus pontok között kiemelte azt, amikor nem akart fizetni azért, hogy Hosszú Katinka szerepeljen a 2017-es vb promóciós filmjében, Financsek Gábor ügyét – a fiatal úszó edzője azért emelt szót, mert tanítványát nem vitték ki az egyik edzőtáborba –, valamint a Nemzeti Sporttal és annak nemrég kinevezett új főszerkesztőjével, Szöllősi Györggyel való megromlott kapcsolatát.
A Hosszú Katinkához fűződő viszonyáról szólva az elnök elmondta, természetesen egy háromszoros olimpiai bajnokkal nem lehetnek azonos súlycsoportban, ugyanakkor ő a mai napig nem tudja, mit vétett ellene vagy a magyar úszósport ellen.
Az elnök jövőbeli utódjairól szólva röviden reagált a sajtóban megjelent nevekre: Bienerth Gusztávval kapcsolatban csak annyit mondott, az ő esetében elsietett és megalapozatlan döntés lenne véleményt mondani, Seszták Miklóst kiváló szakembernek tartja, míg a MÚSZ korábbi főtitkárát, Szabó Tündét talán még jobbnak.
Gyárfás Tamás – aki a 2016-os esztendőt az úszók szemszögéből kiemelkedőnek nevezte – hangsúlyozta, kívánja, hogy utódja se adja majd alább a szövetség eredményeit.
(MTI)