Gyanúsítottként hallgatták ki Laborc Sándort
Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd vették őrizetbe - erősítette meg a volt főigazgató ügyvédje vasárnap. Az ügyészség eddig nem tett indítványt a bíróságnak sem Laborc Sándor, sem pedig Szilvásy György előzetes letartóztatására.
A szombaton őrizetbe vett Laborc Sándor volt NBH-s vezető meggyanúsításáról egyelőre nem lehet tudni részleteket, de a HírTV szerint az feltehetően összefügg Szilvásy György és Galambos Lajos (Laborc elődje) ügyével. A kémkedéssel gyanúsított Galambost pénteken helyezte házi őrizetbe a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. Laborc Sándor Szilvásy György minisztersége idején irányította a hivatalt. Szilvásy Györgynél pénteken tartottak házkutatást, majd a volt titokminisztert kihallgatták és őrizetbe vették.
A Budapesti Katonai Ügyészség továbbra sem ad tájékoztatás az ügyben, annyit azonban tudni lehet, hogy az ügyészség eddig nem tett indítványt a bíróságnak sem Laborc Sándor, sem pedig Szilvásy György előzetes letartóztatására - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió Déli krónikájában