Guy Verhofstadt konkrétan leírta, minek tartja Orbán Viktort – ugyanannak, mint Simicska Lajos
O1G – azaz Simicska Lajos leghíresebb mondatának rövidítésével osztotta meg az Index élő közvetítését az éjszaka folyamán Guy Verhofstadt. Az Európai Parlament liberális képviselőcsoportjának elnöke persze nem ment bele hosszas magyarázkodásba, csak megosztotta az internetes videóközvetítést – amely többször angol és francia nyelven is jelentős információkat adott át – azzal, hogy az embereknek elegük van Orbánból és társaiból, és készek arra, hogy visszavágjanak, kezdésnek szabad médiát, elsősorban valóban független közszolgálati médiát követelve.
Ennek a szövegnek a végén szerepel a hashtag: #O1G, ami ugye az elmúlt időszakban egyre több helyen tűnik fel. A rövidítés jelenése az a 2015. február 6-án elhangzott, Simicska Lajostól származó kijelentés, miszerint „Orbán egy geci”.