Gulyás Márton: A kulcskérdés a nyomor

– Újdonság abban, amit állít, nincsen. A jobboldali cunami Magyarországot régen elöntötte. Tény, nem számítottunk arra, hogy erre halad a világ, a jobboldal előretörése a demokráciákat eluralja. Miben látja a reményt?

– Nagyjából azt állítom, hogy a hazai baloldal hamarosan gátat vet ennek, legális választásokon is.

– Ennek semmi jelét nem látjuk.

– Ez már nem a mai baloldal feladata lesz.

– Hát kié?

– Az új, korszerű ellenzéké, amely ma még nem is tud pártszerű formát ölteni. A Fidesz ma is a legjobban megszervezett politikai tömb. Időbe telik, míg megszerveződik az az ellenzék, amely meg tudja haladni azokat a politikai reflexeket, amelyekre a mai politika épít. Akkor minden szervezettsége, pénzügyi túlsúlya, médiafölénye ellenére az Orbán-rendszer bukni fog. Akkor nyerhet teret az az igazságosságra, méltányosabb újraelosztásra építő, korszerű választási tömb, amely majd befogadja a politikai otthontalanokat.

– Új tömb– Nem az a baj, hogy túl sok volt belőle eddig is– Nem lesz ebből 2018-ban probléma?

– 2018-ra ez nem hozható össze. De az orbáni győzelmet követő idő, a csalódottság, a totális kiábrándultság soha vissza nem térő alkalom arra, hogy a baloldal újraalakítsa önmagát.

Fotó: Fekete István

– Érdemes egyáltalán elindulni a választáson, ha más nem nyerhető, mint tapasztalat– Többen mondják: a rendszer megdöntésének kulcsa a választások egységes bojkottja.

– Szerintem rég elkéstek ezzel. Miután 2014-ben szembesültek azzal, hogy a választási rendszer folyamatos átműtésének eredményeképpen milyen torz szerkezet születik, csöndesen mégis besétáltak a Parlamentbe, felvették az első fizetésüket, így a bojkott jogi-morális alapja szűnt meg. De ennél is nagyobb baj, hogy semmit sem tettek azért, hogy új bázist építsenek ki. Még mindig szánalmas politikai csikicsuki megy. A baloldalnak elkötelezett választókat próbálják ide-oda terelgetni, hogy előnyhöz jussanak.

– Létezik olyan civil alapokra épülő, alternatív politikai garnitúra, amely alkalmas arra, hogy az elöregedett pártrendszert megújítsa?

– Pályafutásom legfőbb tanulsága, hogy az alkotmányos rend elpusztítása elleni tiltakozás meddő kísérlet volt. Le is vontam a konzekvenciát, egyfajta bázisépítésbe kezdtem. Számomra ma már az a kérdés, tud-e az ember a mai viszonyok között igazi politikai közösséget kovácsolni. Képes-e a saját személyiségét háttérbe szorítani– El tudjuk-e érni azokat a közösségeket, amelyek alkalmasak arra, hogy birtokba vegyék a politikai teret?

– Szabad a pálya. Mi akadálya ennek?

– Akad néhány. Az ellenzéki politika nehezéke, hogy fojtogatóan körbe van szervezve pártok, médiafelületek, gyanús pénzek által. Nem igaz, hogy az emberek érdektelenek. Nagyon is érdeklik őket a közügyek. De nem látják azt a kapcsot, amely a politikához köti őket. A politika nem ad választ arra, ha az embernek alacsony a bére, ha problémája van a lakhatással, ha nem tudja taníttatni a gyereket. Nem látják, hogy az „egyéninek” mondott problémákra közösségi válasz is van. Ha közösségi válaszokat találunk erre, a politika is érdekelni foga őket.

– Párt, sajtó, politikai intézmény nélkül a közösség mire megy?

– Természetesen idővel szükség van politikai válaszokra, szervezetekre is. Pártokra, parlamentre. A párt a projekt csúcsterméke. De nem lehet azonnal pártszervezéssel kezdeni.

– Mondják, a mai ellenzéki pártok azért tehetetlenek, mert az önkényuralmak demokratikus választásokon gyakorlatilag legyőzhetetlenek. Mubarak rendszerében is voltak választások, ahogyan a mai Oroszországban is tartanak voksolást.

– Ez részben így igaz. Érdemes az elmúlt évszázad rendszerváltásából is tanulni. Ott sem hirtelen bomlott fel a rendszer. Íróasztalok mellett szervezték át jó szándékú emberek. Az kivételes alkalom volt. Többé ilyen nem lesz. Most nem várhatunk arra, hogy az orbáni hatalmi piramis magától leomoljon.

– Tölgyessy Péter szokta mondani: már akkor is megdöbbentő volt, milyen kevesen vettek részt a rendszerváltásban. Amiből azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok közönyösek a szabadság eszméje iránt.

– Ez sértő is, igazságtalan is. Meg kell nézni, hány párt, újság, civil szervezet jött létre. Miközben persze az alkotmányozáshoz már senkit sem engedtek közel. Ha beindul az ellenzéki kerekasztal, de kitiltják róla például a sajtót, annak mi az üzenete– Radikális nyilvánosságra van szükség. Akit ridegtartásra ítélnek, a politika iránt is rideg lesz.

– Ön a baloldali politikai megnyilvánulási formákat hiányolja. Ezt sokan jóhiszemű naivitásnak tartják.

– Annyira kézenfekvő, hogy nem is értem, mit furcsállnak rajta, mit tartanak naivitásnak. Az erőforrásokhoz való hozzáférés nem születési jog. Igazságosan kell eljutniuk azokhoz, akik használják ezeket. Felejtsük el, hogy a magyar társadalom felső három deciliséhez beszélünk, miközben az alul lévőket (cigányokat, csöveseket, szegényeket, segélyeseket) mélységesen lenézzük, mondván, „közönyösek és szolgalelkűek”. Nem védelmezik a sajtószabadságot, a jogot és az alkotmányosságot.

– Ön rendhagyó politikai szereplőként kapcsolatban áll a politikába beágyazott pártokkal?

– Volt ilyen törekvésem, próbáltam beszélni velük. Vitára hívtam Gyurcsányt, Molnárt, Vonát. Két kézzel söpörtek félre. Egyedül a kispártok voltak hajlandók arra, hogy vitatkozzanak.

Gulyás Márton

1986-ban született Budapesten. Született lázadó, már a Berzsenyi gimnáziumban tüntetést szervezett az igazgató ellen. Korán szerződött önkéntesként a független színházi kezdeményként induló Krétakörhöz. Felvették ugyan a színművészeti egyetemre, de négy hónap után levelet írt a rektornak, és távozott. A mozgalmárság kezdettől foglalkoztatta, szerepelt a Hallgatói Hálózat tüntetésein. A Krétakör átalakulása, a politikusabb megközelítés Gulyásnak kedvezett, projektvezetőből ügyvezető igazgató lett. Számos tiltakozó akciója kapott nagy nyilvánosságot, közéleti tárgyú videói a YouTube-on láthatók. Politikai ernyőszervezet létrehozásával kísérletezett Humán Platform néven.

– Talán különcnek tartják– Ön mondta: éveket pazarolt arra, hogy közjogi absztrakciók védelmében politizáljon. A szabadságjogok nem lényegesek?

– Ez szervesen alakulhatott így. Sokáig úgy gondoltam, a liberális agendának létjogosultsága van. Meritokratikus úton fejleszthető a hazai polgárosodás. Azóta kiderült, ez vágykép. A politika kulcskérdése a nyomor. Elképesztő nyomorúságban, önpusztításban él Magyarország. Nemcsak a brutális nélkülözés sújtja, de annak a helyzete is ingatag, aki az úgynevezett középosztályhoz tartozik. Pedig a szegénység nem egyéni bűn. Léteznek rá közösségi válaszok.

– Civil kezdeményezések a korábbi években is voltak. Születtek üde, fiatalos formák (Milla, HaHa). Jól indultak, gyorsan kimúltak.

– Nem véletlenül. Egyik sem foglalkozott a szegénységgel, a szociális reménytelenséggel. Mellesleg ez volt a rasszista Jobbik felemelkedésének titka. Ha valakinek nem tűnt volna fel, a szélsőjobbos kiszólások mellett az Orbán-rendszert szociális oldalról támadták. Elég nagy szégyen ez a baloldalra nézve.

– Az elmúlt hat év alternatív mozgalmai nem felső középosztálybeli úri gyerekek romantikus játékszerei?

– Részben talán azok. De nem akarok pálcát törni a szabadságjogok védelmezői felett. Végül is mindenki hasznosan cselekszik, aki a NER rendszerét gyengíti. Az már más kérdés, hogy több belátás, több megértés, több szolidaritás kell.

– Elképesztő a fatalizmus, ahogy a magyar értelmiség a jövőhöz viszonyul. Világítótorony-szerepről beszélnek. Arra várnak, hogy a rendszer kifulladjon s magától összeroskadjon.

– Rossz hírem van: nem fog magától összedőlni. De minden szándék, terv, reform, változás bukásra van ítélve (ez a rendszerváltás konzekvenciája), amelyben a társadalom nem vehet részt. Nem lehet kihagyni azokat, akik használni fogják a megkapott jogokat.

– Miért nem született Magyarországon életképes új baloldal?

A dolog korántsincs lefutva. Idővel lesz ilyen. Néhány év nem történelmi távlat. Nagyon erős a baloldali szubkultúra, amely az új baloldalt egyszer majd működtetni fogja.

– Nehéz önt elképzelni a parlamentben. A színpadiasság, a performance az ön politikai védjegye.

Nem kívánkozom semmiféle parlamentbe. Nem ott lehetek hasznos. Ha tehetném, a politikai nyilvánosságot képviselném. De ha lesz egyszer baloldali párt, amellyel azonosulni tudok, abban minden szégyenkezés nélkül szerepet vállalok.

– Kritikusai exhibicionizmussal vádolják.

– Ez elég olcsó és üres vád. Mi az exhibicionizmus– Hogy megafonba is beszéltem– Sok mindennel meg lehet vádolni, az exhibicionizmus nem tartalmi kritika.

– Mit kell a baloldalon megújítani?

A kezdő lépés a leglényegesebb. Létezik Magyarországon egy baloldaliként deklarált párt – úgy hívják, hogy Magyar Szocialista Párt –, amely sem nem szocialista, sem nem párt, miközben a baloldali nyilvánosságra teljesen rátelepszik. Az MSZP-t olyan társaság uralja, amely képtelen arra, hogy új energiákkal töltse fel önmagát.

– És ha az ön feladata lenne e formákat felfrissíteni?

– Ez ma már meddő kísérlet lenne.

– Tessék?

– Az MSZP rendszerváltás kezdete óta tartó működése olyan súlyos károkat okozott, amelyek ma is feltáratlanok. A Fidesz megerősödése, Simicska Lajos feltőkésítése, amelyben Puch Lászlónak elévülhetetlen szerepe van, mind-mind az MSZP műve. Vétkesek abban, hogy 2010-ben kétharmadot érhetett el a Fidesz. Elévülhetetlen érdemük van abban, hogy Magyarországon nem épülhetett ki olyan demokratikus nyilvánosság, amely a politikai-gazdasági nyomásgyakorlástól mentes. A végén a Népszabadságot is dobra verték, veszni engedték. De emlékezhetünk a frekvenciákon való osztozkodásra, a kereskedelmi tévék körüli mutyizásra, a Fidesszel folytatott ORTT-bulikra is. Olyan bűnök tapadnak az MSZP-hez, amelyekről máig nem mondható, hogy bármit is beláttak, megbántak volna.

– Újra kérdezem: mi történik a baloldallal 2018-ban?

– Hatalmas lesz a kiábrándulás, félelmetes az apátia. És akkor jön el az a pont, amikor a baloldal nem gondolkodhat többé Molnár Gyulákban, Gyurcsányokban. A felelősség azok nyakába kerül, akik képesek meghaladni a bukott pártokráciát.