Gerinces ember: Zuschlag csak súlyos pénzekért volt hajlandó lemondani?
A Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján Kecskeméten Lados István korábbi vallomását olvasták fel, melyben arról vallott, hogy fültanúja volt és felvett egy telefonbeszélgetést, melyben Zuschlag azt mondta, hogy 2004-ben, miután botrányos, a holokauszttal kapcsolatos kijelentése miatt lemondott képviselői mandátumáról, több tízmillió forintot kapott az MSZP-től. A felvételt Lados István másodrendű vádlott készítette, majd az ügyészség a másodrendű vádlottnál történt házkutatás alkalmával megtalálta és a bizonyítékok közé tette. Fodor Endre tanácsvezető bíró elmondta, hogy a felvételt Zuschlag János kihallgatásakor le fogja játszani - tudósít az MTI.