Gál J. Zoltán: Az ellenzék nem játszhat megúszásra
– Medgyessy Péter miniszterelnök kampánycsapatának volt a tagja, sikerült legyőzniük a Fideszt, később kormányszóvivőként dolgozott. Olyan korszakban állt előtérben, amikor homogénebb, erősebb volt, vidéken kiépítettebb bázissal bírt az ellenzék.
– Más világ volt. Volt még sokszínű, független és kritikus sajtópiac, amit sem a politika, sem a közösségi média nem gyűrt akkor maga alá. A kormányzati kommunikációs szervezet pedig a tájékoztatást és nem az elhallgatást tekintette feladatának. Keveset tárgyalt része a NER működésének, hogy ma az újságírók nem is kérdésekkel, inkább peres úton jutnak közérdekű adatokhoz, az ostobaságig központosított rendszerben pedig hetek telnek el egy eldöntendő kérdés megválaszolásával is. Az pedig még lejárató- és gyűlöletkampányok idején is új: lebukás esetén már nyíltan meg is fenyegetik az újságírókat. Azt a kommunikációs szervezetet, amiben én dolgoztam, azért érte gyakran – és okkal – kritika, ha nem tudtuk aznapra összegyűjteni a kért információt. És igen, a mainál jóval szervezettebben, hatékonyabban működött az MSZP is, ami lehetővé tette a politikai kommunikációban a feladatok és szerepek megosztását. Ebből a kormányban leginkább az látszott, hogy ha kértünk, kitaláltunk valamit, nem kellett azon aggódni, megvalósul-e, mert arról gondoskodott a párt országos hálózata. Talán nem tévedek nagyot, ha feltételezem: ha manapság van is gondolat, ötlet, kezdeményezés ellenzéki oldalon, a kivitelezése nem mehet egyszerűen.
– Már nem lehet a hálózatra számítani, vagy csak „alvó aktivisták” ők, végre törődni kellene velük?
– Ha vannak is „alvó aktivisták”, attól tartok, nem lehet már őket felébreszteni. A korábbi szervezettség 2006–2007-ben, az MSZP gyengülésével, a Fidesz erősödésével párhuzamosan kezdett omladozni. Sok összetevője van ennek. A szocialista pártot támogató, főként idős korosztályt egy idő után nem lehetett pótolni fiatalabbakkal, mivel körükben, finoman szólva, nem volt menő dolog politizálni, no pláne szocialistának lenni. A helyi, önkormányzati pozíciók elvesztésével sok „fizetett forradalmár” tűnt el a rendszerből. A politikai és gazdasági válság éveiben a kormányzás egyre erősödő terhe és az ettől nem független belső széthúzás elvonta az MSZP energiáit attól, hogy a szervezetüket és a kampányképességüket karbantartsák. Eközben a Fidesz sok-sok pénzből – erről még nem Mészáros Lőrinc, hanem Simicska Lajos tudna mesélni – radar alatt éppen ezt a képességét fejlesztette fel. Ezt szolgálták például a népszavazási, aláírásgyűjtő akcióik, vizitdíjtól az olimpiáig, amelyekkel méretes címlistát, adatbázist hoztak létre, az MSZP-é eközben inkább kopott, mint épült. Sokáig volt szokás valamiféle Wunderwaffeként emlegetni a Fidesz úgynevezett Kubatov-listáit, amiről épp a 2018-as kampányban derült ki, hogy nem agysebészet: aki egyszer bekerül az adatbázisba, azt a központ folyamatosan üzenetekkel bombázza, és ha nem reagálnak kellő időben, hát jönnek, kopogtatnak, „Csókolom, ugye nem tetszett netán átállni?” Ez nem valamiféle informatikai varázslat, hanem sok ember dolgoztatása katonás rendben.
– A félelem tartja össze a rendszert?
– Az is, de nem csak az. Van szerepe az erős érzelmi azonosulásnak, nyilván, miként az anyagi függésnek is. A NER-ről leválni nagyon nehéz, aki megpróbálja, annak utánanyúlnak. A Kubatov-lista működésének kiszivárgása is jelzi: az aktivistáik között sokan lehetnek olyanok, akik nem értenek egyet a rendszer működésének minden elemével, de mégsem tudnak vagy mernek lelépni.
– A kampánymatematika, az adatgyűjtés, az adatbázisok fegyelmezett karbantartása mellett a fideszes kampánygépezetre a hírek szerint a szavazatvásárlás is jellemző.
– Ezer pletyka szól törvénysértő akciókról, de sokkal kevesebb a bizonyíték. Aki szegény, az pénzzé teszi az értekeit, a szavazat pedig érték, legalább négyévente az. Közhelyes igazság: a választási törvény majd minden elemében a Fidesz hatalmi érdekeire van szabva az összes kiskapujával együtt, és amíg a választást ellenőrizni hivatott szervezetek is a politika igájában nyögnek, addig a bizonyítás is bajos. Érdekes kezdeményezés a minapi, amely közösségi finanszírozással, külföldi háttérrel igyekszik feltárni a 2018-as választás állítólagos szabálytalanságait; kíváncsi vagyok, szánnak-e erre pénzt a választók.
– A civil Győri Péter az ellenzék VIII. kerületi vereségének okai között emlegette, hogy támogatóinak nem volt programjuk, a kampányszervezési, menedzselési és koordinációs feladatok elvégzése is rá hárult.
– Becsületes dolog volt megírni a tapasztalatait, lehet belőle tanulni sokat. De kár lenne szó nélkül hagyni azt, amit a szervezettség hiánya mellett írt Győri Péter példás őszinteséggel: ő egy igazi antipolitikus, akinek nehezére esik tömeg előtt beszélni, a leírt üzenetekhez fegyelmezetten ragaszkodni. Ettől ő még nagyszerű ember, tiszteletre méltó életpályával, de fájdalom, ezek nélkül a képességek nélkül ma már nem lehet politizálni, kampányt irányítani végképp nem.
– Részben Medgyessy Péterre is passzolna ez a leírás.
– Lehet, hogy ő sem volt a modern korok Cicerója, de azért az évtizedes politikai rutinja sokat adott hozzá a 2002-es kampányhoz. Győri Péter egészen más, benne éppen az antipolitikussága a szerethető, csak éppen a politikai kampányban hátrány. Persze ezek a képességek tanulhatók, jönnek is a rutinnal, de egyik napról a másikra nem elsajátíthatók. Győri Péter szegénységkutató, a lakhatási gondok szakértője jó megoldásnak tűnt a józsefvárosi kampányra, mert kívülről nézve Józsefvárosban épp azok a problémák, amelyekhez az ő tudományos karrierje és aktivistapályája kötődik – csak éppen belülről, a józsefvárosiak számára nem ezek a prioritások, márpedig ők szavaztak, ugyebár.
– Győri Péter a szervezettség, a helyi pártélet, az aktivisták hiányát is említette.
– És azt is, hogy erre a kampány menetében csodálkoztak rá – lehet, érdemes lett volna előtte kérdezni. Én Győri Péter őszinte tényfeltárásából azt is kiolvastam: abba kell hagyni a civil–politikus-szembeállítást az ellenzéki oldalon. Az nem megy, hogy a civil világ fintorogva, bottal piszkálja a politikusokat, ők pedig nem kevés féltékenységgel elintézettnek vélik a dolgukat, ha valakit rá tudnak venni, hogy helyettük végezze a munkát. Észre kell venni, hogy jó ideje azonos célokért, azonos terepen működnek, mert erre kényszerítette őket a NER. De akkor el kell fogadniuk egymást, és az új szabályokat is, kölcsönösen. Jó példa erre az elmúlt évek szerintem legsikeresebb kampánya, az otthon ápolás munkaként való elfogadtatását célzó akciósorozat. Ahhoz, hogy ez elérte a közvélemény ingerküszöbét – amellett, hogy sok tízezer támogatót szerveztek maguk mellé a civilek –, az is kellett, hogy volt bátorságuk bemerészkedni a politika terepére, és ott politikai eszközöket is használni igazuk képviseletében. Érdemes számot vetni azzal: a civilek ügyeinek valódi képviselete itt és most, a NER adta viszonyok között politikai eszközökkel a leghatékonyabb, és ha ezt mindkét fél felismeri, abból új típusú együttműködés is kijöhet, akár már az önkormányzati választásokra.
– A Fidesz tudatosan működteti a karaktereit: van birkapörköltes és van kultúrharcos politikusa is.
– Pontos számítás látszik emögött, és sok-sok kutatás, nagy része közpénzből, mi másból? Mert miközben én fel nem fogom, hogy süllyedtünk a Németh Szilárd-színvonalú politizálás szintjére, hallom, hogy kutatások bizonyítják, vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek az általa közvetített üzenetekre rezonálnak. A politika így működik. Hiányzik is az ilyenfajta tervezés az ellenzéki oldalon: egymástól elütő karakterek eltérő hangütéssel képviseljék ugyanazt az üzenetet. Előbb persze az üzenet kell, utána jön csak a szereposztás.
– Mit kell tennie az ellenzéknek, hogy az előtte álló uniós és önkormányzati választásokon jól szerepeljen? Az üzeneteken már törik a fejüket: van, aki úgy véli, az orbáni vágányon kell haladni, csak másképpen, míg a szocialisták állítják, ha Orbán migránsozik, ők az egészségügyről beszélnek majd.
– A proletárőszinteségű válasz így hangzana erre: nem tudom. Óvakodnék is attól, aki azt állítja magáról, ő tudja a mindent vivő megoldást. Mert ilyen nem létezik. Könnyű lenne beállni abba a hangos kórusba, amely szerint az ellenzék mekkora béna, ostoba, ügyetlen satöbbi, mert talán szókincsem lenne hozzá, de értelmét nem látom. Én az átlag Facebook-ellenzéki megmondó embernél sokkal megértőbb vagyok velük. Mert helyzetüket bonyolultabbnak, az előttük álló kihívást nagyobbnak és összetettebbnek gondolom, és látom azt is, hogy nem csak a magyar baloldalnak van ezzel súlyos gondja: az európai, nyugati minták is hiányoznak. Az EP-választási kampányról ugyanakkor már sokat tudunk, ha mástól nem, hát Orbán Viktortól. Számára igen nagy a tét, kilépett az itthoni komfortzónájából, nagyobbat akar markolni olyan terepen, ahol hozzá mérhető nehézsúlyú versenyzők küzdenek. Itthon ugyanakkor marad a faék-egyszerűségű narratíva: a migrációellenes uszítás, függetlenül ennek igazságtartalmától. Az ellenzék számára nem ad felmentést, de azért tény: ezt a megközelítést sok milliárd forint közpénzből építik, katonai rendbe szervezett médiabirodalommal a hátuk mögött. Egyben mégis biztos vagyok. Az ellenzék nem játszhat megúszásra. Ennek egyik feltétele a migrációhoz való viszonyának tisztázása, aminek kiindulópontja a probléma tagadása helyett annak elismerése kell legyen. Meg kell hallaniuk, hogy az európai vitáknak egyre inkább része: Orbán nem megoldani, hanem fenntartani akarja a migrációs válságot, hiszen ezen kapitalizál a belpolitikában, ezért akadályozza minden erejével az együttműködésen alapuló megoldási kezdeményezéseket. Ezen a téren lehet keresnivalója a probléma megoldását a gyűlöletkeltés helyett az együttműködésben kereső ellenzéki politikának. Látszik egy másik terep is. A 2008-as gazdasági válság után politikai felfordulást az elitek elleni lázadásként is le lehet írni. Sokféle politikai erő kovácsolt tőkét ebből, nem csak a radikális nacionalisták. Franciaországban például Macron Európa-párti mozgalma, Görögországban és Spanyolországban két baloldali párt, a Sziriza, illetve a Podemos. Itthon egyre világosabb: ha valaki elégedetlen az elittel, akkor magával szemben a NER-lovagok luxusórás, luxusterepjárós, luxusjachtos, luxusrepülős fennhéjázását találja, ahogy Esterházy Péter írta: az „urizt”. Egyre nyilvánvalóbb: csak keveseknek jut, ami mindenkinek járna. Felépíthetőnek látszik a korrupcióval szemben az európai ügyészség története, nem szabad kritikátlanul viszonyulni a ma fennálló uniós viszonyokhoz, és nem engedném el az országgyűlési választási kampányban felvetett ügyet sem, miszerint a kormányok helyett hogyan lehet közvetlenül az emberekhez juttatni az uniós forrásokat. Hiszen ez a valódi tét a következő években: ha Orbán mesterterve nem válik be, akkor annak súlyos gazdasági következményei lehetnek Magyarország számára. Ahhoz, hogy ebből átélhető politikai kampány legyen, rehabilitálni kell a populizmus kifejezést. Én például hiszek a demokratikus, humánus, nem gyűlöletkeltő populizmusban.
– Filippov Gábor politológus írta, hogy „egy hibrid rezsim nem a sajtótájékoztató-politizálás terepe”.
– És ez így is van. Ha barna drapéria előtt három kókadt mikrofonnak kesergünk, az semmit nem ér. Sokan nem emlékszünk ma, min háborodtunk fel tegnap, politikai kontextus nélkül húznak el a fülünk mellett az ügyek. Nagyon rossznak látom az ellenzéki politika monotóniatűrését, pedig a médiabuborékokat máshogy nem lehet áttörni. Ha azt akarja az ellenzék, hogy a 2022-es kampányban végre érdemben legyen szó az egészségügyről, az oktatásról, a leszakadó magyar bérekről – és helyes, hogy ezt akarja –, akkor azt minden áldott nap politikává, kommunikációvá kell formálnia, az uniós és az önkormányzati választási kampány is ezt kell hogy építse.
– Az üzenet, a szisztematikus munka növelheti a helyi szervezettséget. De rövid az idő a következő megmérettetésig.
– Erre két amerikai példát hadd mondjak. 2020-ban lesz az amerikai elnökválasztás, Donald Trumpnak már van kampányfőnöke, aki első nyilatkozatában azt mondta, a jelenlegi 18 millióhoz képest negyvenmillió e-mail-címet és telefonszámot akar begyűjteni. Vagyis a kampánytechnológia is sokat fejlődött, lehet, hogy ez sokunkat megrémít, attól még igaz. A kormány médiafalanxát átugrani aligha lehet, de a közösségi média okos használatával és legális adatbázis-építő technikákkal megkerülni talán igen. Egy másik példa, amikor pár éve Obama kampánycsapatának egyik fontos emberét volt módom hallgatni valamilyen konferencián. Nagy kerek szemekkel figyeltük az előadását, milyen fantasztikus új technológiák bevetésével voltak képesek sokmilliós követői bázist kiépíteni a közösségi médiában, miféle e-mail-küldő csodákat használtak. Azt már csak este a bárban, egy sör mellett tette hozzá: persze állati nagy techguruk dolgoztak nekünk, de azért az aktivistáink bekopogtattak hatvanmillió háztartásba.
