Füstölni fog a Kálvin tér

A héten három napon füstpróbát tart a 4-es metró Kálvin téri állomásán a metróvonal építésével megbízott kivitelező cég – közölte Rónaszéki László, az V. kerület címzetes főjegyzője az MTI-vel.

2013. május 20., 14:35

A „házi és hivatalos füstpróbát” kedden, szerdán és csütörtökön délután 2 órakor hatósági előírásra, a tűzoltóság mint szakhatóság bevonásával valós tűzesetet szimulálva végzik el – közölte. Ez a próba feltétele az állomás majdani átadásának, célja pedig az állomás hő- és füstelvezető rendszerének, valamint fő-szellőzőrendszerének tesztelése.

A próba során nagy mennyiségű, fehér színű, nem mérgező, vagyis – mint kiemelték – az egészségre ártalmatlan anyag kerül a légtérbe a peronszintről indulva, elérve a felszínt is.

A főjegyző közleményében hangsúlyozta, hogy a füst miatt nem lesz ok aggodalomra, nem kell majd jelezni a füstöt a próbába szakhatóságként bevont tűzoltóságnak.

13:44

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.