Fürjes és Pokorni a koronavírus-oltás kötelezővé tételéről kérdezi a szavazóit

Fürjes Balázs múlt héten jelentette be, hogy a Fidesz-KDNP színeiben elindul a 3. számú választókerületben az országgyűlési mandátumért.

2021. június 3., 09:36

Szerző:

Hangsúlyosabbá válik a képviselőjelölti tevékenysége Fürjes Balázsnak, aki múlt héten jelentette be, hogy Budapest 3. számú választókerületében a Fidesz-KDNP színeiben méreti meg magát. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára ugyanakkor semmiképp se hanyagolná el a fővárosi feladatait. Fürjes erről a 168 Keljfeljancsi című műsorának csütörtöki adásában beszélt.

Az államtitkár elmondta: egy hete vált nyilvánossá, hogy elfogadja Pokorni Zoltán polgármester felkérését, miszerint 2022-ben legyen a Fidesz képviselőjelöltje az országgyűlési választáson. „Mielőtt igent mondtam, sokat gondolkodtam, és rengeteg budaival egyeztettem, beszélgettem. Úgy érzem, ahogy államtitkárként eddig Budapest érdekeit tartottam szem előtt, ha pedig a választók bizalmat szavaznak, akkor a főváros egyik ékköve, a Hegyvidék érdekeit is képviselni tudom.”

 

Fiala János műsorvezetőnek Fürjes arról is beszámolt, hogy államtitkárként az utóbbi időkben a Galvani híd mellett korteskedett, rengeteget érvelt. „Bízom benne, hogy a főváros az egyetem és a múzeum elutasítása után nem mond nemet a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő hídra” – tette hozzá. Szerinte a Galvani híd csökkentené a belvárosi forgalmat, akár 60 ezer autóval lehetne kevesebb a forgalom naponta, ezáltal tisztább lenne a levegő. A dugódíj bevezetése helyett a tömegközlekedés folyamatos fejlesztését javasolja, például a HÉV meghosszabbításával, a Galvani és az Aquincumi híd megépítésével. „A leendő képviselői tevékenységemet sem kizárólag politizálással szeretném tölteni. Ahogy államtitkárként is a cselekedeteim minősítenek, képviselőként is szakmai döntéseket szeretnék hozni” – mondta Fürjes.

Pokorni Zoltánnal közösen összeállítottak egy kérdőívet, ami a választókörzetet érintő legfontosabb helyi kérdésekről kéri ki a budaiak véleményét. „43 ezer levelet küldtünk ki a választókerületben. A Budai kérdések című füzet négy témakörben tizenkét kérdés formájában kéri a budaiak véleményét a városrész jövőjéről. Valamennyi kérdés megtalálható a közösségi oldalamon. A tettek előtt mindenképp meg akarom ismerni a budaiak álláspontját, véleményét. Nem titok: választásra készülök, cselekvési tervet fogok írni” – jelentette ki Fürjes, aki külön kiemelte, hogy a kérdőívhez mellékelt üres lapon bármilyen meglátást, javaslatot meg lehet neki írni. A négy nagy téma: Buda zöldje, Buda egészsége, a család biztonsága és a gazdaság újraindítása. A kérdőíveket június 30-ig lehet visszajuttatni számára.

Fiala János a beszélgetés során aggályosnak tartotta a kérdőív hatos pontját, ami arra kérdez rá, vajon kötelezővé kellene-e tenni a Covid-19 elleni védőoltást. Fürjes Balázs szerint ez a kérdés, ahogy országszerte, úgy Budán is nagyon releváns. „Rengeteget beszélgetek a helyiekkel, akiket rendkívül foglalkoztat a vakcináció kérdése. Meggyőződésem, hogy ennek a kérdésnek helye van a kérdőíven. Egyelőre még a kutatók se tudják a jó választ, hogy érdemes volna-e a kötelező vakcináció. Azonban képviselőjelöltként fontos tudnom, mit gondolnak a budaiak a kötelező védőoltásról.”

Fürjes Balázs a Keljfeljancsiban arról is beszélt, hogy égetővé vált a Szent János Kórház és a Kútvölgyi Kórház felújítása. „Budapesten a XII. kerület az egyetlen, ahol nincs önálló szakrendelő, hanem összekeveredik a járóbeteg-ellátással a fekvőbeteg-ellátás. Ez utóbbi kórházat, a Kútvölgyit úgy kell átalakítani, hogy helyet adjon a környékbeliek járóbeteg-ellátásának” – fejtette ki a Keljfeljancsiban Fürjes Balázs.

(Kiemelt kép: 168.hu | Pozsonyi Roland)

 

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.