Cáfol a Fővárosi Önkormányzat, szerinte a kiadója hibája miatt nem jelent ma meg a Pesti Hírlap

2019. december 6., 13:31

Szerző:

Péntek reggel Kerényi György főszerkesztő a Fővárosi Önkormányzatot tette felelőssé azért, hogy a közterület-használati engedély hiánya miatt nem jelenhet meg a Pesti Hírlap 0. száma, a Media1 azonban névtelenséget kérő városházi forrásaira hivatkozva azt írja, hogy az ingyenes budapesti újság kiadója hibázott. Bár a főszerkesztő állítása szerint a kiadó minden szükséges kérelmet leadott, csak mindezt Fővárosi Önkormányzat válasz nélkül hagyta, a portál által megszólaltatott tisztségviselők azt állítják, hogy ez nincs így,

a kiadónak hiánypótlási végzést küldtek, de nem tett eleget maradéktalanul a benne foglaltaknak.

– A labda valójában a Pesti Hírlap térfelén mozog – fogalmazott az egyik városházi forrás. A jogszerűségre már a kormánypárti szócsőként működő ingyenes bulvárlappal, a Lokállal történő szerződésbontás miatt is figyelnek, de alapesetben sem járnának el másként. 

A kiadó, a Global Post Hun Kft. – amely mögött Milkovics Pál vállalkozó áll – egyébként egy delaware-i offshore cég, a a Global Post International LLC tulajdonában áll. 

A kiadó egyébként végül személyesen Karácsony Gergelyhez fordult, hogy járjon közben a Pesti Hírlap érdekében, amiről Milkovics Pál azt mondta, nem kivételezést kérnek, csak azt, hogy méltányosan bánjanak velük.

2024. május 7., 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

2024. május 7., 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

2024. május 7., 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.