Forrósodik a helyzet Magyarország számára
"Nyolc évvel Magyarország uniós csatlakozása után Orbán Viktor ugyanolyan bírálatban részesül, mint Aljakszandr Lukasenka Fehéroroszországa" - írja a Le Figaro a Velencei Bizottság álláspontjáról. A jelentéséről tudósítást közölt a Wall Street Journal (WSJ) és a Die Presse is. A WSJ blogja a Nemzeti Emlékezet Bizottságára vonatkozó javaslattal, a Washington Post a budapesti amerikai nagykövetség munkájával is foglalkozott.
A The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadása a Velencei Bizottság hétfőn közzétett állásfoglalását ismertető beszámolójában kitért az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított eljárásokra is, és ennek keretében utalt arra, hogy a bírói tevékenység felső korhatárát illetően Magyarország a jelek szerint "vonakodik bármilyen lépést is megtenni". A budapesti kormány - írta a WSJ - azt közölte, hogy az erről szóló törvényt nem változtatja meg, és az ügyet nyugdíjkérdésként kezeli. Ez a korhatári kérdés akadályt jelent a Magyarország által kezdeményezett pénzügyi megállapodást célzó tárgyalások megkezdése előtt - írta az amerikai lap.
Mint Lukasenka Fehéroroszországa
Újabb európai elutasítás Orbán Magyarországának címmel számolt be a Le Figaro a Velencei Bizottság álláspontjáról. A konzervatív francia lap szerint a szervezet "elítélte a miniszterelnök reformjait, amelyek veszélyeztetik az igazságszolgáltatás függetlenségét". A lap brüsszeli tudósítója, Jean-Jacques Mevel szerint "a valaha megfogalmazott egyik legszigorúbb vélemény" rávilágít "a magyar törvény és az Európában bevett gyakorlat közti szakadékra" valamint "tovább mélyíti a távolságot Orbán Viktor hangzatos beszédeinek értelmezése és az európai partnerek erősödő bírálata között", amelynek kockázata az álláspontok megmerevedésében rejlik. "Nyolc évvel Magyarország uniós csatlakozása után Orbán Viktor ugyanolyan bírálatban részesül, mint Aljakszandr Lukasenka Fehéroroszországa" - vélte a lap.
Forrósodik a helyzet Magyarország számára - írta tudósításában a Die Presse című konzervatív osztrák napilap. Felidézte, hogy Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke a múlt héten egy interjúban azt mondta, az EU "néhány centiméterre áll" attól, hogy bekapcsolja az eljárásba az Európai Bíróságot. Az Európa Tanács szakértői jelentése "vélhetőleg nem hallgattatja el a szkeptikus brüsszeli hangokat. Éppen ellenkezőleg: a Velencei Bizottság éles kritikát gyakorol az igazságügyi reform felett" - fogalmazott az MTI szerint a Die Presse.
Problematikus elemek
A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) - a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásán őrködő összeurópai szervezet - égisze alatt működő Velencei Bizottság, amely tekintélyes és független alkotmányjogászok szakértői testülete, hétfőn tette közzé a magyar igazságszolgáltatási rendszert átalakító törvényekről megfogalmazott álláspontját.
A Velencei Bizottság szakvéleményének számos, elmarasztaló tartalmú eleme már korábban ismeretessé vált. Ennek nyomán a magyar kormányzat már a múlt pénteken javasolta az Országgyűlésnek a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítását. A közigazgatási tárca közleménye szerint a Velencei Bizottság észrevételeit figyelembe véve készítették el a törvénymódosító javaslatot.
A Velencei Bizottság által a hét végén véglegesített szakvélemény 122. pontja utal arra, hogy a testület értesülése szerint - a korábbi szakvélemény-tervezetükre való reagálásként - a magyar kormány módosító javaslatokat terjeszt a törvényhozás elé. A Velencei Bizottság ezt a fejleményt üdvözli. Megjegyzi ugyanakkor, hogy ezeket a javaslatokat még nem állt módjában tanulmányozni, de "továbbra is a magyar hatóságok rendelkezésére áll".
Az ET alkotmányjogi szakértői testülete számos tekintetben fogalmazott meg konkrét bírálatot a magyar szabályozással kapcsolatban. Szakvéleményének 119. pontjában 16 olyan fontosabb pontot emelt ki, amelyek vonatkozásában indokoltnak tartja a jogszabály-módosítást.
Ilyen pont mindenekelőtt az, hogy számos szervezeti kérdést sarkalatos törvényi szinten szabályoznak.
Az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökét kilenc évre választják meg, és ez korlátlanul meghosszabbítható, ha a parlament egyharmada blokkolni képes a helyzet megváltoztatását.
Az OBH elnökének nagyon kiterjedt a jogköre, és azt nem korlátozza az Országos Bírói Tanács (OBT) vétójoga, illetve nincs alávetve bírói ellenőrzésnek.
Az OBH-elnök jogköre egyetlen olyan személy kezében összpontosul, akinek a felelősségre vonhatósága nem kielégítő.
Az OBH-elnök nem köteles indokolni minden egyes döntését.
Az OBT kizárólag bírákból áll, más szereplők - ügyvédek, civil társadalom - abban nem vesznek részt.
Az OBT jogköre a legtöbb esetben csupán javaslattételre, véleményalkotásra terjed ki.
Az OBT nem emelhet vétót, amikor az OBH-elnök bírósági elnököt nevez ki.
A bírák felügyeleti rendszere keretében a bírósági elnököknek jelentéstételi kötelezettségük van a magasabb szintű bíróságok felé, egészen a Kúriáig, az olyan meghozott ítéletek tekintetében, amelyek eltérnek az addigi bírói gyakorlattól (jogegységi eljárás).
Az OBH-elnöknek erős befolyása van a bírósági elnökök és más vezető bírák kinevezésére.
Az OBH-elnök jogegységi eljárást kezdeményezhet, ami ellentmond igazgatási jellegű szerepkörének.
A bírák esetében hosszú próbaidő írható elő, akár ismételt jelleggel is.
A bírák akaratuk ellenére is átirányíthatók, és az ilyen utasítás megtagadáshoz súlyos következmények fűződnek, beleértve az elbocsátást is.
Nincsenek meg a tisztességes eljárás garanciái a minősítési, illetve fegyelmi eljárás során.
Az OBH-elnök más bírósághoz helyezhet át ügyeket anélkül, hogy objektív kritériumok vonatkoznának az ilyen ügyek kiválasztására és az olyan bíróságokra, ahová az ilyen ügyek áthelyezhetők.
Végezetül a Velencei Bizottság megváltoztatandónak ítélte a bírák korai nyugdíjazására vonatkozó szabályokat.
A szakvélemény 119. pontjában összefoglalt főbb kifogások mellett a bírói tevékenység felső korhatárát illetően a szakvélemény 110. pontjában a Velencei Bizottság arra szólította fel a magyar hatóságokat, hogy kevésbé sietően, fokozatosabban oldják meg a felső korhatár csökkentését. "Miközben lehet jó oka annak, hogy rögzített nyugalomba vonulási életkort írjanak elő a bírák számára, kizárva a kivételek lehetőségét, a jelenlegi magyarországi helyzetben legalábbis ajánlott, hogy az átmeneti időszakot hosszabbítsák meg, a jelenlegi bírák jogos érdekeinek védelmében" - olvasható a szakvéleményben.