Fordulatot hozott a rabszolgatörvény, az ellenzék feladta díszletjellegét, megmozdította a társadalmat
– Bár úgy gondoljuk, hogy a tüntetés elsősorban a fiatalok műfaja, ez nem így van. Ha jobban megnézzük az utcára vonulókat, különböző tüntetőcsoportok vannak kinn, és például a szakszervezeti vagy a hétvégi megmozdulásokon a legnagyobb arányban részt vevő réteg az 55 és 60 közöttiek. Ők azok, akik leginkább elmennek szavazni és a tüntetésekre is – mondta lapunknak Mikecz Dániel. A Republikon Intézet elemzője, mozgalomkutató szerint persze kapcsolódik az életmódhoz, hogy melyik napokon, melyik napszakokban kik tudnak utcára vonulni, és ilyen értelemben a hétköznap esti, éjszakában nyúló felvonulások vagy egy vasárnap délutáni demonstráció más-más közeget vonz. De hogyan pattant el a húr múlt szerdán?
– Ez volt az utolsó őszi ülésszakos parlamenti ülés, és persze lehetett volna rendkívüli ülésnap még télen, de az látszik, hogy a kormánypártok nem akarták tavaszra tolni ezeknek a jogszabályoknak az elfogadását – válaszolta kérdésünkre Mikecz Dániel. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz kommunikációjából kitűnik: arra számítottak, hogy a karácsonyi időszak miatt kisebb hullámokat ver majd a dolog. Nemcsak a kormányciklus elején vagyunk, de hosszabb parlamenti pihenő, ünnepi időszak is jön, így feltételezhették, hogy februárra mindenki el is felejti majd a dolgot. – Csakhogy az évnek ebben a szakaszában sok dolgozónak ki kellett vennie a bent maradt szabadságait, így múlt szerdán és csütörtökön is volt szabadidejük, és délután vagy este tudtak csatlakozni a tüntetésekhez.
Mikecz Dániel szerint a szociológiai összetételt vizsgálva egyértelmű, hogy vegyes közeg ment most az utcára, de arra is következtetni lehet, hogy itt nem csupán egy intézkedésről, nem csak a rabszolgatörvényről van szó.
– Bizonyára sokan vannak, akik egyetértenek a szakpolitikai követeléssel, azaz a túlóratörvény visszavonásával, de nagyon sokak számára általános kormánykritikát fejez ki az utcára vonulás – tette hozzá. Kérdésünkre, hogy ugyanazok tüntetnek-e, mint például tavasszal, a választásokat követő százezres megmozdulások idején, a szakértő azt is mondta, a kutatások alapján nagy az azonosság, tehát hasonló kört mozgatnak meg ezek az intézkedések már évek óta.
– Míg a netadó idején azt gondoltuk, hogy sokan mentek ki tüntetni, akik korábban sosem, a mostani esetben joggal feltételezhető, hogy olyanok vannak az utcán, akik nem politikai újszülöttek, hanem kormányellenes szavazók, így más tüntetéseken is ott voltak már – mondta Mikecz Dániel. Ettől függetlenül a mostani demonstrációk mintha egy dühösebb, erőteljesebb tömeg képét rajzolnák ki, és mindez fakadhat abból is, ami a parlamentben példátlan módon történt december 12-én. Az ellenzéki pulpitusblokádnak persze volt már előzménye, de talán minden eddiginél tökösebb tiltakozási formának tűnhet fel az elnöki emelvény lezárása vagy az MTVA épületének blokád alá vonása.
Vajon stílusváltásról van-e szó? Mikecz Dániel szerint amikor 2011-ben a Parlamentnél láncolták le magukat ellenzékiek a választási törvény ellen tiltakozva, még nem alakult ki a NER, még nem épült ki a rendszer, a választópolgárok még nem nagyon értették, hogy miért is váltott ki egy ilyen elvont jogi dolog – mint például a mandátumszámítás – heves indulatokat. Ráadásul akkor még az összefogás-diskurzus és az autoriter rezsim kiépüléséről szóló közbeszéd sem volt érthető mindenkinek, legfeljebb a sajtótörvény és az alkotmányozás nyomán megfogalmazott jogállamiság-kritikák előzték ugyanis meg ezt az akciót.
– Amit az ellenzéki politikusok tettek, vagy azok a dühös reakciók, amelyeket a 2006-os tüntetésekhez, zavargásokhoz tudunk hasonlítani a mostani utcai megmozdulásokon, pontosan rezonálnak arra, ami a hatalomgyakorlás esetében történt, történik. Ilyen a rendőrségi túlkapások tömege is, hiszen az Orbán-kormányok alatt eddig a tüntetések rendőrségi kezelése mindig békés volt – a hallgatói vagy netadós demonstrációkon is engedték a tömeget vonulni, hidat foglalni. Először 2018 elején, a Független Diákparlament tiltakozásánál volt érzékelhető fordulat, amikor megbüntették a demonstrálókat, mert megszegték a KRESZ-t, de a rendőrség és a tüntetők közötti összecsapásra sem akkor, sem később nem került sor. Így meghasonláshoz is vezethetett, hogy miközben az ellenzék állította, itt diktatúra van, bármikor el lehetett foglalni az Oktogont.
A mostani rendőri intézkedések és a körülöttük felvetődő számtalan jogi és erkölcsi kérdés azonban Mikecz Dániel szerint bizonyítékként szolgálhat arra, egyúttal megfoghatóvá teheti a tézist, miszerint Magyarországon valóban autoriter rezsim épül. Vagyis a hatalom megítélésének változásában a rendőrség – mint az állam megtestesítője – érdemi szerepet játszik. S noha a túlkapásoktól, ahogyan a rendzavarásoktól is hangos a magyar sajtó – persze élesen eltérő szempontból –, nagy kérdés, hogy az események a 2006-os szinthez hasonlíthatók-e. Mikecz szerint szerencsére egyik részről sem lehet látni olyan mértékű és súlyú erőszakot, mint akkor.
– Jelentősége inkább annak lehet, hogy minden hasonló tüntetésélmény politikai szocializációs esemény. Azoknak a fiataloknak, akiknek ezek a tüntetések jelentik az első politikai részvételt, sokkal alapvetőbb, meghatározóbb lesz minden ilyen eset. Ahogyan a Fidesz legendáriumába beépült az, hogy a 2006-os, Astoriánál tartott nagygyűlésükről hazafelé tartva megverték a szimpatizánsokat, más politikai közösségek alaptörténetét is meghatározhatja, hogy milyen események zajlanak most az utcán. Kérdés persze, hogy a mostani események létrehoznak-e egy ilyen mesternarratívát valamely politikai közösségben, vagy mennyire segítik azt, hogy megszilárduljanak olyan mozgalmi keretek, amelyekre közösségként tekintenek azok, akik átélik a mostani tüntetéseket.
De hogy valamelyik parlamenti ellenzéki erő vagy inkább az önmagát ezen kívül, egyfajta utcai harcosként meghatározó Momentum mutathat-e képességet arra, hogy közösséget építsen, támogatást kovácsoljon a kormánykritikus indulatokból, nagy kérdés. Mikecz Dániel szerint egyfelől nincs központi erő, nem világos, hogy valójában kik szervezik a tömeget. Más szempontból viszont érdekes, hogy a pártok elitizmusának ideje elmúlt, ami annyit jelent, hogy jelenleg nem választja el ilyen érzület az utcai és a parlamenti ellenzékiséget. Sőt most éppen a parlamenti pártok akciója volt az, amire reagált a kormánykritikus tömeg, így nem fordult elő az, ami a netadós vagy CEU-s tüntetéseknél, ahol fontos kérdésként merült fel a pártzászlók távol tartása.
– A mozgalomkutatásban ezt úgy hívjuk, hogy kognitív felszabadulás, amikor új jelentést nyernek a dolgok, amikor elhalványulnak a régi hierarchiák. Most hirtelen volt egy váltás, amikor már szabad lett tenni dolgokat, amiket eddig nem volt szabad – foglalta össze az eseménylánc jelentőségét Mikecz Dániel, hozzátéve: ebben nagy lehetőségek rejlenek, hiszen azok számára is ezt a felszabadulásélményt hozhatja el, akik az elmúlt napokban csak távolról figyelték akár a parlamenti, akár később az utcai eseményeket.
Arra a kérdésünkre, hogy a parlamentben fenntartható-e, s ha igen, miként, ez a felszabadulásérzet, a mozgalomkutató emlékeztetett: az ilyen akciók lényege éppen a mindennapok rutinjának megdöntésében rejlik, hiszen ezzel lehet megzavarni a rendszer fenntartóit – akár a kormányt, akár az intézményi vezetőket, akár a munkáltatókat.
– Ha viszont a rutin megdöntése válik a rutinná, akkor elveszíti az erejét. Tehát hosszú távon nem lehet ezen a módon akciózni. Ennek ellenére az ellenzék számára még így is komoly önbizalomerősítő mindaz, ami most történik. Például megtanulhatják: lehet, hogy leszavazzák a módosítóikat, lehet, hogy nem adnak nekik szót vagy időkeretet a bizottsági felszólalásaikhoz, de még így is képesek erőt mutatni. És az erő felmutatása létkérdés, az ugyanis mozgósít.
Csakhogy a rendszer ettől még nem látszik megremegni, sőt a kétharmados parlamenti többségével a kormányoldal nagyon is fitogtatja hatalmát. Idevágó kérdésünkre Mikecz Dániel azt mondta:
– A harmadik kétharmados vereség után a jelenlegi folyamat az ellenzék megerősítéséről szól, sőt az ellenzéki szívek megnyeréséről. Arról, hogy a kormánykritikus tömeg ne azt mondja, először az ellenzéket kellene eltakarítani, mert ezekkel úgysem lehet kezdeni semmit, csak azért vannak a parlamentben, hogy melegedjenek, vagy éppen kollaboránsok stb. Mindannyian tudjuk, hogy a parlamenti akció nem befolyásolta a törvény elfogadását. De elég felidézni Orbán Viktor arcát és reakcióját a szavazás során, látszott rajta, hogy ilyet nagyon régen nem csináltak vele, régóta nem lepődött meg ennyire. Ráadásul az ellenzéki pártok, független képviselők együtt vonultak a tömeggel, vezették őket, személyes kockázatot vállaltak az MTVA székházánál. Most bizonyította az ellenzék, hogy ő is potens, cselekszik, és ezzel képes zavarba hozni a miniszterelnököt is. Ez pedig azt mutatja, sugallja, hogy van ereje.
Vajon mi lehet a megmozdulások eredménye, avagy lehet-e egyáltalán eredménye?
– A Fidesz mindig nyerésre játszik, akkor lép, ha annak érdemi befolyása van a népszerűségére, és úgy lép, hogy az nyertes csataként tűnjön fel. Jelenleg inkább arra számítanak, hogy elülnek a tüntetések, és visszatérhet a migránsozós tematikájuk a májusi európai parlamenti választási kampányra. Sem a dolgozói társadalom, sem a család kormányzati témaként nem tud visszajönni, hiszen az egész ellenzék felsorakozott a dolgozók érdekeit képviselve, éppen a Fidesz–KDNP intézkedéseivel szemben. Éppen ezért némi kétségbeesést mutat a keresztényellenesség és az agresszió fideszes felemlegetése, ami legfeljebb a saját tábornak szól, elsődleges, meglepett reakcióként.
Mikecz Dániel szerint a meglepetést a szakszervezetek és a pártok radikális fellépése, az ügy jó keretezése, maga a rabszolgatörvény kifejezés hozta.
– Ráadásul ez egy olyan ügy, amelynek valamilyen szempontból mindenki az ügygazdája lehet. Ez egy könnyen átélhető, sok ember számára érezhető intézkedés, az egyéni szabadság korlátozása. És emiatt könnyebb elköteleződni mellette azoknak is, akik ugyan kormánykritikusak, de a CEU-ügy számukra „belpesti hacacárénak” tűnik.
Ahogyan a most elfogadott egyéb, súlyos következményekkel járó törvénymódosítások indulata is benne van a „rabszolgatörvény” egyéni szabadságot csorbító indulatában, ennek ellenére, amit tényleg mindenki a magáénak érez és érezhet, az a rabszolgaság, az Európa legszegényebbjei státusz és a munkavállalói kiszolgáltatottság. Ennek ellenére ahogyan a parlamenti, éppúgy az utcai akciók sem tarthatnak örökké, idővel fogyni fog a lendület.
– Ami most következményként vagy inkább eredményként látszik, hogy az ellenzéki pártokba vetett bizalom megerősödik, és a szavazóik is elkezdenek úgy gondolni magukra, mint ellenzék – mondta Mikecz Dániel. – Ez az ügy világossá teszi a választóvonalat a kormány és az egységes ellenzéki oldal között, a pártoknak nem egymással kell foglalkozniuk, elcsendesedik a belharc és az árulódiskurzus is. Márpedig jövőre európai választások lesznek, így nagy tétje van annak, hogy fenntartható-e ez a hangulat.
