Fordulat: vége a kirándulóidőnek

Éjszaka elsősorban az északi területeken egyre több lesz a fátyolfelhő, a déli országrészben ugyanakkor foltokban köd képződik.

2010. november 7., 04:43

Északon gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb szűrt napsütés lehet. Délen viszont a köd feloszlása után a változó felhőzet mellett még több órára kisüthet a nap. Az északi, illetve a nyugati határ mentén kisebb eső, zápor kialakulhat.

Ma északkeleten a délnyugati, holnap a Nyugat-Dunántúlon a déli szél helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap az ország nagyobb részén 15 és 20 fok között valószínű, de északkeleten 11, 14 fokra számíthatunk. Az éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul majd - írja a

met.hu.

A hét első felében többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, majd időnként már felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de szórványosan csapadék még előfordulhat. Az erős déli, délnyugati szél több helyen viharossá fokozódhat. Jelentős mennyiségű csapadékra (legalább napi 5 mm) is számítanunk kell.