Folyamatosan nő a Fidesz népszerűsége, az MSZP és a Jobbik csak vergődik

2017. december 11., 11:07

Szerző:

A Republikon Intézet reprezentatív közvéleménykutatást készített 1000 fő részvételével, amelyből az derül ki, hogy egyre csak nő a Fidesz népszerűsége, miközben a két legnagyobb ellenzéki párt csak vergődik – írja a 24.hu. A mélypontot idén májusban érte el a párt a tavaszi tüntetés-sorozatot követően, de még akkor is 45 százalékon állt a népszerűségük. Főleg a biztos pártválasztók között népszerűek. A Jobbik és az MSZP tavasszal egyaránt 19 százalékon álltak.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Októberben rekordot ért el a kormánypárt, 54 százalékon állt a népszerűséhge, amelyet aztán még 3 százalékkal sikerülét felülmúlni, így novemberben már 57 százalékon állt. Eközben a Jobbik 13 százalékra esett vissza, ami idén a legalacsonyabb mért értékük. Az MSZP szeptemberben 11, októberben 12, novemberben ismét 11 százalékon állt. A többi ellenzéki párt értékei nem mutatnak jelentős változást. Az LMP és a DK továbbra is 5–6 százalékon áll, míg a Momentum, az MLP és az Együtt–Párbeszéd tartósan csak néhány százalékkal bír.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.