Földszerelem

– Soha sem szakadt el a földtől. Szinte kamaszként ötven hektárt művel, a háború után a kuláksors helyett a téeszelnökség következik. A tisztséget negyven éven át tartja. Magával Kádárral ül egy szobában, a politikai bizottságban, mint mondják, Fehér Lajos és Erdei híveként, a reformszárny reprezentánsaként. A rendszerváltás után az egyik legnagyobb agrárvállalkozás alapítója. Mi ez? Különleges szerencse? A föld megtartó ereje?

– Én világéletemben reálpolitikus voltam, amihez hozzájárult, hogy nehéz időkben indultam. Tizenöt éves voltam, amikor kitört a világháború és utána sem volt sokkal könnyebb Ebbe nőttem bele.

– Ha reálpolitikus volt, Rákosi eljövetelét is látta.

– Érdekes módon, azt éppenséggel nem. Negyvenöt után lefoglalt a munka. Egy gazdacsalád hívott magához, ahol ötvennyolc hektáron gazdálkodtam. Volt hét-nyolc lovunk, hatvan birkánk, húsz marhánk.

– Házasságon kívül születni a puritán, protestáns erkölcsű nagyközségben nem lehetett könnyű sors.

– Érdekes módon sosem volt ebből gondom. Inkább afféle falu kedvencének számítottam. Földosztáskor még a kommunisták is azt mondták: a Pistának adni kell valamit, mert semmije sincs szegénynek. Igaz, az öregnek volt százhúsz holdja. Így kaptam földosztáskor öt holdat... A meglévő százhúsz mellé.

– Elvileg a kuláksors is fenyegethette volna. Végül a „nagy átszervezés idején, ’52-ben téeszelnöknek jelölték.

– Fogalmazzunk kicsit pontosan: 1950-ig nem bántottak senkit. Ekkor kezdték az embereket listázni, a lakosságot vegzálni. Akkor azt mondtam: na, nem, én nem dolgozok az adóügynek. Be kell lépni a téeszbe, mert úgyis erre megy ki minden. De hagyjuk ezeket a régi ügyeket. Nem ér az egész ennyit. A mezőgazdaság átszervezésével indult el, hogy mi felzárkózzunk a Nyugat-Európai mezőgazdasághoz. A politikusok összevissza beszélnek erről is. Megkeverik a dolgokat.

– Látom, nem szívesen beszél erről.

– A folytatás az volt, hogy a vezetőségválasztó közgyűlésen nem engem jelöltek elnöknek csak helyettesnek, azonban közfelkiáltással elnökké választottak. Az egyik tag felállt és azt mondta a jelölő bizottság elnökének, hogy Pista legyen az elnök. Kétségtelen, ez nem volt klasszikus, titkos szavazás.

– Tulajdonképpen szellemekről beszélünk. Létezik még a fogalom, hogy paraszt? Vagy mondjunk inkább „vidéki lakosságot”, amelynek elenyésző hányada foglalkozik mezőgazdasággal?

– A parasztság létezik ma is, de a hagyományos paraszti mentalitás meghalt. Nádudvaron még láthat néhány bácsit, akik hagyományos viseletben járnak, gondoljanak Veres Péter képére.

– Hogy a tradicionális paraszti életforma elhal, abban nincs semmi rossz. Nem biztos, hogy a paraszt szeret paraszt lenni.

– Ezt nem magam találtam ki, hanem Erdei. A paraszt nem azért paraszt, mondta, mert az akar lenni. Nem lehetett más. Amint lehetősége nyílik arra, hogy szabaduljon, azonnal megteszi. Ezt még 1937-ben írta meg.

– Eszerint holdkórosok voltak azok, akik 1990-ben az elpusztíthatatlan paraszti mentalitásról szónokoltak? Arról, hogy aki visszakapja a földjét, látástól vakulásig dolgozik?

– Én már az ötvenes években túl voltam azon, amit erről a népi írók összeírtak.

– Mi volt az oka annak, hogy a Kádár-rendszer legnagyobb sikereit a mezőgazdaságban könyvelhette el? Kádár kedvelte annyira a parasztot, vagy Erdei Ferenc és Fehér Lajos győzték meg?

– Kádárnál ez nem a szeretet kérdésén múlt, ebben reálpolitikus volt.

– Szerintem önt is becsülhette, ha a PB-be és a KB-be bevette. Nádudvar eredményeit nyilván elismerte. Mikorra tehető a Vörös Csillag felemelkedése?

– Honnan kezdjük? Az úgynevezett valóságos szocializmus korszaka negyven-negyvenöt évet ölel fel, és az is korszakokra bontható. Az első huszonöt ezen belül is siralmas volt az agrárpolitikában. A Szovjetunióban írtak elő agrártéziseket, nem volt kenyér, sorvadozott a termelés, majdhogy éhen nem vesztünk a nagyszerű földjeinken. Hogy Kádár szerette-e a parasztot vagy a mezőgazdaságot? Nem ez a lényeg. A döntő, hogy hajlandó volt dönteni. Képes volt arról határozni, hogy mit akarunk megvalósítani. Ma se döntés, se koncepció. A kormányokat nem érdekli. Szerintem nem értettek az egészhez. Ennek köszönhető, hogy mai magyar mezőgazdaság jó ha a kétharmadát termeli annak, ami bennünk van, amit elérhetünk.

– Egy dolgot azért eldöntöttek. Hogy kinek játsszák át a legzsírosabb földeket, a legkomolyabb vagyonelemeket.

– Nálam ez részletkérdés. El kell dönteni, mit akarunk kezdeni ezzel az egésszel. Kádár épp ebben hallgatott ránk. Eldöntötte, vagy jóváhagyta (mindenki döntse el ízlése szerint), hogy a paraszttól földet nem veszünk el. Legyen vagy lehet közös gazdaság, de lesz háztáji is, amely árut is termel. Ez a lényeg. Ez az, ami poraiból keltette életre a halódó mezőgazdaságot, a paraszti ambíciót. Fehér Lajos vagy Erdei ehhez kevés volt, mert Kádár volt pozícióban. Nem véletlen, hogy 1965-66-ra, a reformokat messze megelőzve, minden lényeges dolgot megcsináltunk. Volt kenyér, hús, tej, s mindebből kínálati piac. A sertésállomány fele 1990-ben már háztájiból származott.

– Mi volt a nádudvari modell lényege, ami a rendszer mintagyerekévé tette?

– Mi történelmet írtunk abban, hogy részesművelésbe adtuk az élőmunka-igényes ágazatokat. Mert a répát egyelni kell, a kukoricát kapálni kell, a lucernát kaszálni kell. Erre a paraszt rá is harapott.

– Legyünk őszinték: politikai támogatás nélkül nem ment volna.

– Amikor elindultunk, piszkáltak is elegen: ez a Pista mit csinál. Milyen nehéz volt összehozni azokat a szép nagy táblákat, ez meg azonnal szétszedi? Nem értették meg Pesten a fejlett ideológusok, hogy munkára mérem szét a táblát. Dehogy adom én vissza a földet.

– Nádudvar már akkor is afféle nagybirtok volt, óriási határral.

– Mondhatjuk úgy is. Nagybirtok volt. Huszonnégyezer hektár nem akármi. ’45 előtt ennek a területnek 72 százalékát az 500 hold feletti uradalmak és gazdaságok művelték. Négy téeszből szerveződtünk össze. A gazdasági erő jogán maradt meg a Vörös Csillag. Az alakult legkésőbb. Azok jöttek ide, akiknek saját földjük is volt.

– Melyik volt az a lélektani pillanat, amikor a magyar paraszt lélekben eldöntötte, hogy lemond a földről?

– Nem volt ilyen pillanat. A magyar paraszt látta ’56-ban, hogy senki, a Nyugat sem segít rajta, a politikai ellenállás értelmetlen. Csendben visszaszivárogtak a téeszekbe. De lélekben nem mondtak le soha semmiről. Az öregekkel ezt nem lehetett megbeszélni. Nem kárpótolta őket semmi. Soha nem bocsátották meg.

– A föld a paraszt szemében szentség. Kikezdeni tabu.

– A másik gond is éppen ez, soha nem beszél senki róla. Magyarországon kevés a föld. Egy lakosra vetítve nulla egész öt tized hektár a szántóterület. Már ’45-ben, a földosztás idején is gond volt, hogy nem jut mindenkinek. Hiába ez a szájtépés a földről, meg hogy azé, aki megműveli. Erdei, aki jól értette ezt, kitalálta, hogy ha átszervezzük a mezőgazdaságot, a föld nélküli Jánosok legalább munkához jutnak.

– A sokak által hirdetett családi gazdaság álom?

– Ne bolondozzon. Ne is említse. Hol gazdálkodjanak? Miből? Mennyiből? Hol vannak a befektetések? A földgolyón mindenütt a föld és a tőke koncentrációja zajlik. Pont Magyarország menjen ezzel szembe?

– És az egyenlőség? A földhöz való jog?

–Ez tisztán elméleti megközelítés. Nekem nincs ideológiám. Szakmai szempontból nézem az egészet. Amit János bácsi a parcelláján termel, azt nem lehet a világban eladni. Egy közepes minőségű traktor ára ötvenmillió, egy jobbfajta nyolcvanmillió. Ötven hektáron mit akarunk ezzel?

– A paraszti szorgalom – mondták – hegyeket mozgat meg.

– A rendszerváltás után talán én is azt gondoltam. Majd visszajön a régi, szívós munkaerkölcs, az emberek a sajátjukon kidolgozzák a belüket. Két évig próbálkoztak. Majd a fiatalja azt mondta: nem kapál, nem kaszál.

– Fordítsunk a beszélgetés menetén. A Kádár-rendszernek voltak gazdasági sztárjai. Például ön.

– Én sosem voltam díszparaszt.

– Sztárokat mondtam.

– Az sem voltam.

– Nem csábította PB-tagként, hogy nagyban kezdjen politizálni?

– Nem mentem el Nádudvarról. Amikor felkínálták, akkor sem hagytam itt sem a gazdaságot, sem a falut.

– Ma már bevett legenda a „balosok” és a „reformerek” harca Kádár kegyeiért. Önben ez miként csapódott le?

– Ez a párt – ha klasszikus értelemben pártnak vesszük – gyűjtőpárt volt. Akadtak benne ultrabalosok (még nem is Biszku volt a legkeményebb), centristák és polgári szárny is. Mit mondjak Hetényiről, Faluvégiről, Vályi Péterről, Tímár Mátyásról? A centrista vonalat, úgy hittük, maga Kádár vezeti. Nem ismertük a dörgést. Fehér Lajos árulta el már a halálos ágyon, hogy a szektás csoportot is Kádár vezette. Nagy játékos volt.

– Egy idő után biztos látta, hogy a Vörös Csillag MG. TSZ sem örökéletű. Mivel engedte útjukra a parasztokat, akiket ön vezetett a téeszbe? Merre keressék a kiutat?

– Mondhattam volna bármit, történt néhány dolog ebben a huszonöt évben, amivel egyáltalán nem számoltam. Azzal, hogy a mezőgazdaságot szétszaggattuk, s nem építettünk helyette másikat. Azzal, hogy adottságaihoz képest hetven százalékos teljesítménnyel működik a mezőgazdaság. Minden porcikám tiltakozik ellene, végül is ebben éltem. De már semmit sem tehetek. Láttam az átszervezést, a kezdet kudarcait. És megvisel, hogy ennyi kínlódás után végül ilyen állapotba jutottunk.

– Amikor a földkimérések kezdődtek, a bizottságba is be akarták venni?

– Igen. De mondtam nekik: nehogy már én legyek ott. Én hoztam össze a nagy táblákat, én mérjem szét?

– Miből eredt az ötlet, hogy vállalkozzanak, alapítsanak céget?

– Több termelési rendszer működött Magyarországon. Bábolna, Baja, Szekszárd és a többi. Annak idején úgy lehetett devizához jutni, ha belépünk valamelyikbe. Én egyikbe sem szerettem volna. Nem tagadom, ezen a ponton Fehér Lajos közbenjárását kértem. Így alakult meg a KITE állami tulajdon nélkül.

– Amit aztán privatizáltak...

– Nem privatizáltuk, önálló lett. És mikor Sárközy meghozta a vállalati törvényt, átalakult részvénytársasággá. Tíz-tizenegyezer vevőnk van, 215 milliárdos a múlt évi forgalom. Hogy mit adunk el? Amit a kedves vevő kíván műtrágyában, vegyszerben, vetőmagban, traktorban. Közel ezer ember dolgozik nálunk.

– A magyar mezőgazdaság zászlóshajóját végül Csányi úr vette meg?

– Tudja mit? Örüljünk neki. Róla legalább pontosan tudom, hogy komolyan veszi a mezőgazdaságot.

– Látom, jó kondícióban van.

– A munka jót tesz. Örökös tiszteletbeli elnök lettem. Nem én vezetem már a céget.

– Nádudvar valaha rengeteg disznót tartott. Vágóhíd is üzemelt.

– Huszonötezer hízót, ezer bikát, és évente behoztak négyezer liter tejet.

– Most, ahogy erre jöttünk, egy tyúklábat sem láttunk.

– Most nincs gond. Nincs. Igaz, hogy munka sincs.

– Mit csinálnak az emberek?

– Nyomorognak. Csak Nádudvaron közel ezer ember él segélyből. Kilencezer háromszázan voltunk, a téeszben négyezren dolgoztunk. Hogy is nevezik ezt az ínség- vagy kényszermunkát?

– Közmunka.

– Úgy van. Azt is sokan csinálják. De ezek életerős, munkabíró emberek. Az apjukat is mind ismertem.

– A földlicit, amit a napokban tartanak, nagy disznóság?

– Ebbe már nem megyek bele. Az elúszott. A politikai zsákmányszerzés része volt. Semmi köze a mezőgazdasághoz. Azt a négy-ötszázezer hektár földet az államnak meg kellene tartania tartaléknak, integrációs alapnak.

– A szocialista gazdaság menedzser ászai (Burgert, Horváth) a művük összeomlása után hamarosan meghaltak. Már nem láthatták, amit ön Nádudvaron. Mi az, ami az ön életében maradandó?

– Nagyképű leszek, ne is írja le. A legnagyobb jó, ami történt velem, hogy Nádudvaron társadalmi kedvenc voltam. Akármilyen mélyen, magasan jártam, nádudvari maradtam.

– Nehéz volt ezt a felbomlást megélni?

– Észnél kellett lenni. Ami Horváthot, Burgertet illeti, ők sem engedték meg a lopást senkinek. Az utódok persze szétloptak mindent. Részben ez történt Nádudvaron is. Mi nem loptuk el sem a téeszt, sem mást. Láthatja, a cég, a KITE is megmaradt. A többi rendszerszervező cég elhalt. Ez él és virágzik is. Csányi a névérték húsz és félszeresét fizette ki a tulajdonosoknak. Akik megkapták ezt a pénzt azok becsülik csak a múltat igazán. Mert mi nem loptunk: ennyi a titok.

– Nem érzelmes típus. A Hazám-díj talán meghatotta.

– Bekerültem ebbe az úri társaságba, azt hiszem, én képviselem a parasztságot. A hazáról prózai dolog ugrik be. Nem tehetek róla, a föld. Ez a föld a hazám és egyúttal a szakmám. És ezt a drága földet, amin most annyit hőbörögnek, egy részét olyan ápolatlannak, szutykosnak látom, hogy siralom ránézni.