Földesurak kapják a legtöbb agrártámogatást

A hat évvel ezelőtti választási kampányban a Fidesz akkor még létező programjának mezőgazdasággal foglalkozó része a

családi gazdaságoktámogatását, az agrárközéposztály megerősítését tűzte ki fő célként. Erre, valamint a magyar föld védelmére hivatkoznak azóta is minden lépésüknél, a még létező szövetkezetek és a gazdasági társulások szétverési törekvéseinél, az új földtörvénynél, az állami földek sajátos haszonbérletbe adásánál, majd kiárusításánál.

Ígéretekben, merész tervekben nincs hiány: a két évvel ezelőtti, hosszú távú kormányprogram szerint hatalmasak a magyar agrárium lehetőségei, egy évtized alatt a foglalkoztatottság és a termelési érték a duplájára, az export a háromszorosára nőhet. Orbánék mernek tehát nagyot álmodni, a csodás jövőképpel nem fukarkodnak, a fránya tényekkel és a valósággal nem bíbelődnek. A realitások nemigen zavarják őket: az FM egyik vezetője például a tavalyi nagyon rossz teljesítmény és visszaesés után a napokban azzal dicsekedett, hogy jelentősen erősödött és fejlődött az agrárgazdaság, nőtt a foglalkoztatás és az export.

A valóság és a fideszes szólamok közötti ellentét az állami földeladásoknál a leglátványosabb. Mint arról már írtunk, a területek háromnegyede nagyvállalkozói érdekeltségekhez került, és csupán ötöde jutott az állítólag támogatandó helyi gazdáknak. Szó sincs tehát arról, hogy az agrárközéposztály erősödne, éppenséggel pont a földesúri rendszer újraélesztésének vagyunk a szemtanúi.

Ezt a folyamatot sajnos az

agrártámogatási rendszer aránytalanságaiis erősítik. Hiába született törvény másfél éve arról, hogy a nagy földterületeknél csökken, sőt 1200 hektár felett meg is szűnik a normatív támogatás, a most nyilvánosságra hozott tavalyi adatok szerint a pénzek eloszlása lényegében nem változott, és továbbra is a legnagyobbaknak kedvez.

2015-ben összesen 770 milliárd forint támogatás áramlott az agráriumba, ebből több mint 600 milliárd uniós pénz, az utóbbi fele földalapú, normatív támogatás. Ezek hatalmas összegek, különösen annak fényében, hogy a teljes tavalyi mezőgazdasági termelési érték mintegy kétharmadát teszik ki! Ha azt nézzük, kik mennyit részesedtek ebből, a kép még meghökkentőbb: a felső tíz százalék, azaz a legnagyobb nyertesek kapták a 770 milliárd háromnegyedét, miközben az alsó 20 százalék mindössze a 3 százalékát!

A három legnagyobb – a Leisztinger, Csányi és Simicska–Nyerges érdekeltségek – egyedül többet kaptak, mint a gazdák legalsó tizede, egyenként több mint négymilliárd forintot. Minél több földdel rendelkezik tehát valaki, annál jobban jár, ami logikusnak tűnik ugyan, de a kirívó különbségek egyáltalán nem azt mutatják, amiről a kormány hiteget minket. Azt viszont igen, hogy érdemes földet szerezni, és igencsak

jól jár az, aki kedvező politikai hátszelet élvez. Jó példa erre Mészáros Lőrinc és családja, akik gyorsan felzárkóztak a kedvezményezettek élmezőnyéhez, tavaly már 545 millió forint támogatást kaptak, ami szépen ugrik majd tovább az azóta szerzett 1300 hektárnyi föld nyomán.

Az agrárium aránytalanságai a jelek szerint nem csökkennek, hanem növekednek, legfeljebb a szereplők változnak a pillanatnyi hatalmi viszonyok függvényében. A mezőgazdaság egyik rákfenéje, hogy a rendszerváltás óta a politikai elit játszótere, a közvetlen és közvetett haszonszerzés szempontjai alapján rángatják ide-oda. Alapvető bajai eközben alig változtak: a kusza birtokrendszer, a közepes gazdaságok csekély aránya, a gyenge innováció és versenyképesség, az alacsony termelékenység, az alulfinanszírozottság, az együttműködés és közös érdekérvényesítés hiánya stb.

Mindez egy olyan országban, amelynek az adottsága a legjobbak közé tartozik Európában, de sajnos nem tudja hatékonyan kihasználni ezt. Az egymást követő kormányok – miközben szép szólamokat hangoztattak – részben politikai, részben anyagi érdekektől vezérelve rövid távú célokat követtek az agráriumban. Ennek kulcsszerepe van abban, hogy mezőgazdaságunk nem tudott élni a lehetőségeivel az uniós csatlakozás után, sőt versenyhátrányba került.

Hiába kapunk évente sok száz milliárdos támogatást Brüsszeltől, a tényadatok alapján nem tudunk megfelelően élni vele, a pénz a jelek szerint jórészt nem oda megy, ahová kellene, azaz a fejlesztésekre, a termelési hatékonyság növelésére. Az eredményt a saját szemünkkel láthatjuk: a boltok polcai tele vannak más uniós országok agrártermékeivel.

A megoldás nem az, amit a hazai termelők szorgalmaznak, azaz a mesterséges korlátozás, hanem elgondolkodni azon, miért lehetséges, hogy alapvető termékek olcsóbban beszerezhetők külföldről a szállítási költségekkel együtt, mint az itteni termelőktől. Lehet persze hivatkozni áfatrükkökre, multik összeesküvésére stb., a szomorú valóság azonban az, hogy a magyar mezőgazdaság csak néhány területen versenyképes, többnyire inkább lemarad az uniós versenyben. A körülményeket, a politikai elit ténykedését látva ezen ne csodálkozzunk.