Fogadjunk Fletóra: a bunda sem ritka
A Gyurcsány fanatikusok számára jó-, a távozását sürgetőknek rossz hírem van: minden valószínűség szerint a következő év júniusában is ő lesz a miniszterelnök. Félreértés ne essék, nem akarok politizálni, nem hozok fel érveket sem mellette, sem ellene. Még csak azt sem tervezem, hogy összehasonlítom Orbán Viktorral. (Mellékesen kettőjük kapcsán rendre az jut eszembe, amit édesanyám mondott oly sokszor, ha gyerekként rosszalkodtunk Öcsémmel: „Az egyik 19, a másik egy híján 20.”)
Szóval senki ne számítson arra, hogy majd egy mély politikai elemzést olvashat, nem írok arról, ki a hibás a forint értékének csökkenése miatt, s ki lehet a „megmentő”. Az elején tett kijelentést csupán a logikára, pontosabban a számokra alapoztam, így a „Gyurcsány-bérencet” kiáltók rossz helyre címzik mondanivalójukat, de a miniszterelnök rajongói se ünnepeljenek.
Az egyik internetes fogadóirodánál vasárnapig lehetett tippelni arra, mikor távozik posztjáról a miniszterelnök. A három lehetséges variáció a következő volt: 2008. december 31-ig, 2009. január 1. és 2009. május 31. között, s végül 2009. június 1-én vagy utána. Az elsőnek 8-as oddsa volt, a másodiknak 5-ös, míg a harmadiknak csak 1,20-as.
Ez pedig azt jelenti, hogy az adott iroda az első megoldást tartja a legkevésbé valószínű forgatókönyvnek, s a harmadikat a legesélyesebbnek. /Jellemző, hogy szombaton a Fradi-Baktalórántháza (3-0) meccsen 1,15-öt, míg a Barcelona-Almeira (5-0) találkozón 1,25-öt adtak a mindkét mérkőzésen egyértelműen erősebb hazaiak sikerére. Ezek után önök is sejthetik, mit is jelent az 1,20.)
Azt pedig ugye mondani sem kell, hogy a fogadóirodák nem osztanak ajándékot, nem tervezik be, hogy szeretnének egy nagyobb összeget veszíteni. De mielőtt túlzottan elbíznák magukat a Gyurcsány-hívek, nem árt tudni, hét közben a Kiskunhalas női kézilabdázó csapata majd 8-as odds mellett győzte le hazai pályán a Fradit. Szombaton pedig a holland labdarúgó-bajnokság magyar érdekeltségű mérkőzésén a hasonlóképp esélytelenek számító Roda nyert – Bodor 1,5 góljával – a PSV otthonában.
No, és ilyen „zsíros” odds-ok mellett a bunda sem ritka…