Mint XIV. Lajos udvarában – Jó diktátor sohasem hagyja ki a kapóra jött válságokat

A parlament már több mint egy hete visszavonta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, és így a kormány megszüntethette a veszélyhelyzetet. De ez jelentett igazi változást?

Valószínűleg nem. Már csak azért sem, mert a mellette benyújtott törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy lényegében permanenssé tegyék a vészhelyzetet. A hatalom tulajdonképpen egy biankó csekket ad magának. A parlamentet és más alkotmányos szerveket kihagyva a kormány maga rendelhet el – hat hónapra és utána bármeddig – úgynevezett egészségügyi válsághelyzetet. Ehhez nem is kell más, mint az országos tiszti főorvos jelzése, hogy valamilyen pandémia közeleg. Így a rendkívüli állapot válik normálissá. Szó nincs tehát arról, hogy a kormány most visszaadna valamit, hiszen az ő hatalmát legfeljebb korlátozni lehet jogi garanciákkal. Ahová vissza lehetne lépni, azt jogállamnak nevezik, az pedig itt már régóta nincs. Azt mondják, visszaállítják a rendet, csakhogy az a rend már régóta nem létezik. Helyette az a cél, hogy a kormány maga átírhassa a törvények lényeges rendelkezéseit.

Ez azonban nem most kezdődött.

A Fidesz a hatalomra kerülése óta folyamatosan, szisztematikusan igyekszik leépíteni a kormányzat alkotmányos korlátait. Minden eddigi közjogi reform ezt célozta. A járványveszély kapóra jött nekik, mert lassan már tarthatatlanná vált a migráció által okozott vészhelyzet jogi kategóriája, amelyet csak az alaptörvény megsértésével és intenzív hazugsággal lehetett fenntartani. A járványhelyzetben nagyon hatékonyan működtek a felhatalmazással kiterjesztett kormányzati hatáskörök, és – függetlenül az egészségügyi vészhelyzettől – a törvényalkotásban is kihasználták a politikai szabadságjogok és a tiltakozások lehetőségének korlátozását. Emlékezhetünk a facebookos kommentelők elleni rendőri intézkedésekre, illetve a dudálós tüntetések résztvevőire kirótt nagy összegű bírságokra. A jogállam lebontásának végpontja a rendkívüli felhatalmazás volt, amelyet egyébként közönségesen önkénynek szoktak nevezni. Ez persze vírustól független. Az újdonság az, hogy most jogi formát próbálnak teremteni hozzá.

Fotó: Marton Meresz

A járvánnyal minden a kezükre játszott?

Igen. A kormányzati kommunikációban és a jogalkotásban is csak néhány napig tartott a zavar. Korábban azt hitték, a végtelenségig lehet folytatni a Soros és a migránsok elleni kampányt, valamint az unióellenes frazeológiát. Aztán felmérték, hogy van egy másik történet, amelyet akár össze is lehet kapcsolni ezekkel. Az első napokban még a migránsok terjesztették a betegséget, és teljesen jogszerűtlenül kitiltottak Magyarországon tanuló ártatlan diákokat, ami jelentős nemzetközi jogi bonyodalmakhoz is vezethet. Ám rájöttek, hogy a járvány több lehetőséget tartogat, a migránstémát időlegesen lehet ejteni, majd visszahozzák, ha úgy alakul a helyzet. Viszont az emberek egyébként jogos félelme elég lehet ahhoz, hogy támogatást kapjanak egy rendkívüli állapothoz.

A nemzetközi bírálatokat sorozatosan azzal utasították vissza, hogy itt minden a legdemokratikusabban történik, és aki az ellenkezőjét állítja, az Soros György és a baloldal embere. Ez az álláspont mit tükröz?

Azt, hogy aki bírálja a kormányt, az ellenség, vagy ahogy ők állítják, nem is tartozik a magyar nemzethez. Ezek amúgy nem lebecsülendő politikai minősítések. Ez az ellenségképzés a civiltörvényben vagy a Soros-kampányban is tetten érhető volt, s arról szól, hogy aki szóvá meri tenni az államszerkezet demokratikus vagy jogállami működésének hiányát, az ellenség, és a véleményét nem kell figyelembe venni. A nem demokratikus rendszerek egyik legfőbb jellemzője, hogy semmilyen formában nem tűrik el a kritikát.

Orbán Viktor többször is elmondta, hogy a válságot nemcsak túléljük, hanem megerősödve kerülünk ki belőle. Ez mit jelent?

Abszolút igaza van. A kormány és az ő személyes hatalma valóban megerősödött. Kihasználta a válsághelyzetet. Jó diktátor sohasem hagyja ki a kapóra jött válságokat. A végletekig kifacsarta a lehetőséget a saját politikai és gazdasági hatalma növelésére, a tavaly ősz óta megerősödött és ellenzéki vezetés alá került önkormányzatokkal szemben is. Olyan intézkedéseket vezettek be, amelyeknek semmi közük a járványhoz, de pénzügyi és politikai forrásokat vontak el az önkormányzatoktól.

Mivel magyarázható, hogy egy ilyen súlyos és valóban szokatlan helyzetet is a maga javára tudott – propagandában és kommunikációban – fordítani a jelenlegi hatalom?

A diktatúrák abban a szerepben szoktak tetszelegni, hogy hatékonyabban oldják meg a válságokat, mint a demokráciák, amelyek vitatkoznak, vacillálnak, és mindenféle garanciákat kell kikerülniük ahhoz, hogy gyorsan tudjanak intézkedni. Elképesztő ára volt annak, hogy Magyarország nem jogállami módon kezelte a válságot. Nem látjuk az indokait a kórházi ágyak kiürítésének, a rengeteg lélegeztetőgép megvásárlásának, és közben nem hisszük el a számokat sem. Kevés megbízható információ van arról, hogy mi történik, ha önkényesen kezelik az egészségügyet, vagy megsértik a betegek jogait. Sem most, sem hosszú távon nem látjuk, miért tenné hatékonyabbá a rendszert az erős felhatalmazás.

Hogyan értette, hogy mindennek nagy ára van?

Európát nagyon érzékenyen érintette a járvány, megerősödtek a nemzetállamok, hiszen minden állampolgár a saját országától várta a megoldásokat, az Európai Unió pedig nem tudta hatékonyan kezelni a válságot. De vissza fog állni egy olyan rend, amelyben megerősödik a föderatív gondolat, és sokkal jobban látszik majd, hogy mire megy el az a pénz és politikai támogatás, amelyet ez a helyzet igényelt. Válsághelyzetben nagy a vonzása annak, hogy kiterjesszék a kormányzati hatalmat, de az állampolgárok és az Európai Unió előtt sem marad titokban, mire használták ezt a hatalmat. Ezért már nemzetközi színtéren is alig védhető lett a magyar kormányzat tevékenysége. Ezért manipulálnak, vagy tartanak vissza minden információt, ezért nem tűrik a kritikát, de hosszú távon persze ez reménytelennek látszó vállalkozás. A súlyos árat már el is kezdtük fizetni.

Ez a logika azt diktálná, hogy sem kívül, sem belül nem tűrik már sokáig mindezt, tehát véget kell vetni az egésznek. Ám nem úgy látszik, mintha a jelenlegi hatalom rossz helyzetbe került volna, sőt…

A diktatúrák azért előbb-utóbb megbuknak, a logikájuk önfelemésztő jellegű. Elfogynak az ellopható erőforrások, és csökken a hatalom legitimációja. Persze azt nem tudjuk, hogy ez mikor történik meg, vagyis ezzel nem mondtunk semmit. Természetesen utalhatunk friss közvélemény-kutatásokra, amelyek azt mutatják, hogy akár nőtt is a Fidesz hatalma. Én azok közé tartozom, akik szkeptikusan nézik ezeket a felméréseket. Nem demokratikus helyzetben, amikor a szólásszabadságot erősen korlátozzák, az emberek bizalma pedig nagyon megcsappan, ezek nem nyújtanak valódi képet. A diktatúrák sohasem akkor szoktak megbukni, amikor a népszerűségük a mélyponton van, különösen, hogy csak utólag lehet pontosan tudni, hol volt ez a mélypont. De ennél fontosabb, hogy minél erősebb az egycentrumú hatalom felhatalmazása, annál kevésbé tud professzionális módon igazgatni területeket. Ez egyébként jól látszott a válságban az egészségügy irányításánál, amely kapkodóvá, sőt katasztrofálissá vált. Hasonló jelenség figyelhető meg az oktatásban is. Mindez oda vezet, hogy ezek a rendszerek előbb-utóbb alul fognak teljesíteni, és ezt egyre többen érzékelik. Leszámítva persze azt az egymillió Fidesz-hívőt, aki a jelek szerint a végsőkig kitart.

Orbán Viktor évértékelő beszéde

Fotó: Koszticsák Szilárd

Ha már itt tartunk, ön szerint valóban felmérték a gazdasági válság következményeit és hatásait?

Nem. Alultervezték a politikai és társadalmi következményeit is. Minden európai állam sokkal korábban hozott sokkal hatékonyabb intézkedéseket. A magyar kormány abban jeleskedett, hogy egészen kicsi intézkedéseket a média segítségével felfújt nagyra. Úgy teszünk, mintha nagyok lennénk, és mintha fantasztikus intézkedéseket hoztunk volna. A gazdasági csomagtervnek nevezett valami üres lufi. A vidéki szegénység, a munkanélküliség és a kisvállalkozások tönkremenetelének hatásai csak most jelentkeznek majd igazán.

Orbán Viktor eddig azt csinált, amit akart. De megteheti ezután is?

Növelheti persze a hatalmát és a támogatottságát is, de ez veszélyekkel és kockázatokkal jár, amelyeket megpróbál semlegesíteni. A járványhelyzetben meglátszott, hogy bármennyire is nagy a hatalmuk, a nem demokratikus rendszerek félnek, mert túl sokat veszíthetnek. Túl sokat gyűrtek maguk alá, és túl sokszor jogszerűtlenül. Az idő múlásával tehát egyre biztosabbra kell menniük, és ezért egyre kevesebb lehetőséget adnak rá, hogy bárki megkérdőjelezhesse a hatalmukat. Az ellenzéki erőket mindenféle eszközökkel szét kell forgácsolni, a szólásszabadságot korlátozni kell, félelmet kell kelteni, az Alkotmánybíróságot és mindenféle bíróságot semlegesíteni kell. A rendkívüli felhatalmazásra, még inkább a rendkívüli helyzet normálissá tételére azért van szükség, mert a diktatúra úgy érzi, a hatalom soha nincs biztos kezekben, hiszen ellenségek veszik körül, akik ki akarják csavarni a nemzet kezéből a hatalmat. A nemzet alatt egy-két embert értünk.

A jelenlegi helyzetben számolnak ezekkel a kockázatokkal?

Ezeknek a centralizált rendszereknek az is jellemzőjük, hogy minél inkább központosítottak, minél inkább egy kézben összpontosul a hatalom, annál kevésbé érzékelik a valóságot. A nagy hatalmú, félelmetes nagyfőnök környezetében sem meri senki megmondani, hogy mi a helyzet. Tehát az uralkodó ilyenkor még kevesebbet lát az uralma alá vetett nép és ország folyamataiból. Az udvartartásban viszont annál több a félelem, mert bár úgy választották ki őket, hogy feltétlenül hűségesek legyenek, de azért ott nem csak buták és vakok ülnek. Ha viszont véletlenül elmondanák, mi a helyzet, akkor könnyen kikerülhetnének a kegyúr közvetlen kegyeiből, ami gazdasági és egzisztenciális következményekkel járna. Ez ugyanúgy működik ma itt, mint egykor XIV. Lajos francia udvarában.