Filmsorozat nagydolgainkról

Az ürülékek csodálatos története címmel háromrészes tévésorozatot szentel a héten az emésztés végtermékének a francia-német Arte televíziós csatorna. Thierry Berrod tudományos ismeretterjesztő filmesnek nem ez volt az első egyedi témát feldolgozó vállalkozása, korábban például a termeszekről készített filmet.

2008. június 5., 10:00

A sorozat egyik részét az állati, két részét viszont az emberi végtermékeknek szentelték. Gazdag tényanyaggal dolgoztak és számos meghökkentő adattal szolgáltak. Elhangzott például, hogy a nézők érzékeny ízlésére való tekintettel a filmben csak "rózsának" nevezett termékből egy átlagos élethosszúságú ember életében hat tonnát termel a nézők érzékenységére való tekintettel a filmben csak rózsának nevezett termékből, és ehhez hat hónapot tölt vécén.

Komolyabb dolgok is kiderültek a sorozatból. A tudománynak is sokat elárul az emberi végtermék, így például Brazíliában egy laboratórium mumifikálódott széklet elemzése alapján mutatta ki, hogy Dél-Amerikát nem a Bering-szoroson át érkezett populációk népesítették be. A filmsorozat jelentős része foglalkozott azzal, hogyan próbálják a különböző társadalmak eltávolítani és feldolgozni az általában zavart és undort kiváltó emberi ürüléket. A megoldási lehetőségek között említődtek a szennyvíztisztítás különböző technológiái, a széklet átalakítása trágyázásra szolgáló granulátummá vagy éppen az utcák kövezésére szolgáló téglákká.

Ki tudta eddig, hogy Kínában már Mao Ce-tung pártvezér életében biogázzá alakították az emberi és állati végtermékeket, és a film szerint az 1,4 milliárd lakosú országban jelenleg is 10 millió ember foglakozik ezzel a falvakban. Egy kutató még azt is kifejtette, hogy a jövőben ez az energia hajthatja majd a gépkocsikat.

A sorozat egyik része teljes egészében azzal a hellyel foglalkozott, ahová a király is gyalog jár, kezdve a régmúlt egyszerű gödreitől egészen a jövő hightech toalettjeiig. Ami az utóbbiakat illeti, a vízöblítés túlságosan sok vizet fogyaszt, a japánok ezért új módszereket dolgoztak ki a száraz eltávolításra. A fejlődés esztétikai trendje ma már világszerte a zenélő vécé, a kellemes muzsika elfedi a kis helyiségben zajló biológiai műveletek kellemetlenebb hangjait.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.