Figyelem: másodfokú figyelmeztetést adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat

Viharos széllökések várhatók pénteken a délkeleti országrészben: az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki óránkénti 90 kilométerest meghaladó széllökés veszélye miatt Békés és Csongrád-Csanád vármegyék területére.

2023. november 2., 19:05

Szerző:

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben azt írták: egyre nagyobb területen erőre kap a déli, délkeleti szél, amelyet csütörtök estétől, éjszakától leginkább az Észak-Dunántúlon, illetve az Alföldön kísérhetnek akár több helyen is viharos – óránkénti 60-85 kilométeres, főként a magasabban fekvő tájakon, illetve a péntek délelőtti, déli órákban délkeleten akár óránkénti 85-90 kilométeres – széllökések. Pénteken napközben lassan északnyugatira fordul a szél, amely a nap második felében fokozatosan veszít erejéből – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésében.

A péntek hajnalban nyugat felől érkező, majd napközben az országon átvonuló hidegfront mentén zivatarok kialakulásához is kedvezővé válnak a feltételek, legkisebb eséllyel északkeleten lehet rájuk számítani. A front mögött átmeneti szünet után a nap második felében nyugat felől újabb záporos, zivataros gócok érik el a Dunántúlt. Az erősebb gócokhoz intenzív csapadék, viharos széllökések, illetve apró szemű jégeső társulhat. Alacsony valószínűséggel heves zivatar is előfordulhat. Az Északi-középhegység nyugati részén, illetve a Kisalföldön akár területi átlagban is elérheti, meghaladhatja a 20 millimétert a pénteken lehulló csapadék mennyisége.

(Fotó: OMSZ)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.