Fertőző agyhártyagyulladásban meghalt egy budapesti gimnazista

Fertőző agyhártyagyulladás következtében meghalt egy végzős gimnazista a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban – tudta meg a Magyar Nemzet.

2016. december 9., 09:53

A lap információi szerint a fiú a tünetek jelentkezése után néhány órával, szerda hajnalban vesztette életét. Osztálytársai közül csütörtökön többen is megkapták a betegség elleni védőoltást.

A budapesti Veres Pálné Gimnázium honlapján arról tájékoztatott: az iskolában történt tragédia baktérium által okozott agyhártyagyulladás miatt következett be, amely cseppfertőzéssel terjed közvetlen kontaktus útján, a baktérium az élő szervezeten kívül gyorsan elpusztul. Az iskola szerint csak azok vannak veszélyben, akik a beteggel közvetlenül érintkeztek, őket a járványügyi szakemberek antibiotikumos kezelésben részesítik.

A Magyar Nemzetnek Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke azt mondta: az elhunyt fiúnak napközben még semmi baja sem volt, késő este lett lázas, és a következő reggelre meghalt. Póta György szerint nem tudni, hány megbetegedés lehet az országban, ugyanis 200-300 hordozó is előfordulhat. A legtöbb esetben azonban az immunrendszer legyőzi a kórokozót, így lehet, hogy közülük csak egy-két érintett betegszik meg.

14:12

Az államtitkárság akár már idén tavasszal az év végi osztályzatba jelentősen beszámító érdemjegyet adna a diákoknak a kompetenciamérési területnek megfelelő tárgyból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezek a tervek rendkívül hátrányosan fogják érinteni az SNI-s és/vagy BTMN-es diákokat – még jobban nehezítve a felzárkózásukat, ezzel párhuzamosan felgyorsítva a leszakadásukat. A Szülői Hang nyílt levélben tiltakozik.