Felütötte fejét a gyanú
Az uniós forrásokra pályázók között felütötte fejét a gyanú: a kiíró olykor teljesíthetetlen feltételeket szab. Az adminisztráció a tenderkiírásokkal így bizonyítja Brüsszelnek a jó szándékát, ugyanakkor nem kell aggódnia a nyertes pályázatokhoz adandó önrész miatt. Kormányzati cselszövés körvonalazódik? Közelebbről megvizsgálva az eljárással kapcsolatos nehézségeket és lehetséges megoldásukat, Kojer Attila szerint az okok prózaibbak.
Mint a népmesei okos lányé, olyan a kormányzat viselkedése egyes tenderek megszövegezésekor – állítják a pályáztatási folyamat bírálói, olykor szenvedő alanyai. Hoz is, meg nem is.
– A kabinet célja egyértelműen az, hogy a források minél hamarabb a győztes pályázók rendelkezésére álljanak – véli a 168 Órának adott nyilatkozatában Kovács István Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese. – A tizenöt százalékos állami önrész minden esetben jó befektetés, hiszen hosszú távon többszörösen megtérül: az uniós források révén ugyanis másként nehezen finanszírozható fejlesztésekre nyílik lehetőség.
Tőkék versenye
Török Péter, a Pillars Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója árnyalja a képet:
– A pályázati pénzek várományosai alapvetően két főbb csoportba sorolhatók: az egyik a vállalati szféra, a másikba viszont jószerével minden más beletartozik. A kormányzat szakpolitikai döntést hozott, amikor a fejlődőképes vállalatok támogatása mellett döntött. Ebből kiviláglik, hogy nem a gazdaság legelesettebb szereplői kapják a támogatások zömét. A gazdasági potenciállal már rendelkező réteg azonban más forrásokat is eredményesen tud kiaknázni, ezért az ő esetükben verseny alakult ki a rendelkezésre álló banki tőke és az uniós pénzek között.
De vajon köszönő viszonyban vannak-e a pályázatok a hazai realitással? A tenderkiírásokat minden esetben társadalmi egyeztetés előzi meg. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján közzétett adatok szerint előre rögzített elvek és pontos forgatókönyv szerint zajlik a véleménycsere.
– Ez azonban a mai gyakorlatban felszínes eljárás – mondta lapunknak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. – A döntéshozó ilyenkor két lehetőség közül választhat: vagy egy szűk kör véleményét (a neki tetsző javaslatokat) teszi nyilvánossá, vagy minden beérkező véleményt regisztrál, és az elképzeléseivel összhangban álló ötleteket támogatja.
Az NFÜ elnökhelyettese viszont úgy látja: az egyeztetés példa nélküli alapossággal zajlik.
– Persze nem lehet minden javaslattévő elégedett, de sok hasznos szempont kerül be így a rendszerbe – mondja Kovács.
A tanulópénzt már megfizettük.
A pályázati eljárásrend tehát folyamatosan javuló lehet, ha a megelőző időszak, az első fejlesztési terv tapasztalatait felhasználva törekszik optimális megoldásokra. Kérdés, megtalálják-e az igények a lehetőségeket.
– Az adminisztráció a megcélzott csoportok tekintetében nem lő mellé a pályázati kiírásokkal, jelen állapotában mégsem hatékony a rendszer – állítja Török Péter, és megállapításával a lapunk által megkérdezett, pályáztatással foglalkozó szakértők többsége egyetért. – A legfőbb gond az átfutás. Sok idő telik el a pályázat benyújtása és a pénz átutalása között. Ráadásul jellemző az utófinanszírozás, így az aspiránsnak átmenetileg a költségek egészét vállalnia kell.
Török Péter szerint még a kvázi normatív támogatások lehívása is lassú, mert kevés a képzett szakember. A lehetséges megoldás: még jobban differenciálni kellene a kis és a nagy összegű pályázatok eljárási rendjét. A kisebbeknél gördülékenyebbé kell tenni az eljárást, akár speciális szoftverek segítségével is gyorsítani, a felszabaduló munkaerőt pedig a nagy összegű pályázatokhoz rendelni. Mert a százmilliós ügyeknél igenis van helye a bürokráciának.
Bürokrácia. Ezzel a szóval összegezhetó a pályázók általános véleménye az eljárásról. A tendereztetés nehézkes folyamat.
Optimizmus a szögön
Az uniós pénzek becsatornázásának két fő pontja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Közülük az NFÜ valamivel rugalmasabb, hiszen az agrártárcánál a pályázatokat rendelet formájában írják ki, így a szöveg utólagos módosítása csak bonyolult eljárással történhet meg. Azonfölül az operatív programok rövidítései, a kódszámok, a kacifántos elnevezések sem segítik elő széles tömegek jelentkezését.
– Ha valaki meglátja egy pályázat címét, nem biztos, hogy ugyanarra gondol, mint a kiíró – mondja Török. – Miután szembesül a 40-60 oldalas tájékoztatókkal, kitöltési útmutatókkal, a kedve is elmehet az egésztől.
Parragh László szerint a szögre akaszthatjuk a kincstári optimizmust. Állítja: a magyar gazdaság stagnálásközeli állapotban van. Az uniós bőségszaru ugyanakkor remek erőforrás lehetne, amelyet hatékonyabban kihasználva lendíthetnénk mutatóinkon.
A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke három kritikus pontot jelöl meg. Szerinte először is a jelenleginél magasabb támogatási intenzitás szükséges, amellyel a vállalkozások érdeklődése fokozható. Másodszor: szabályozási és szervezeti kérdésekben a „brüsszeli minimum” elvét alkalmazva kellene visszafogni az uniós forrásokat kezelő hatalmas apparátust, egyszerűsíteni a túlkomplikált modellt. Az eljárásrend racionalizálásával szintén növelhető lenne a részvételi hajlandóság. Mert ma a határidők, a többletadminisztráció miatt nem éri meg több lehetséges aspiránsnak is pályáznia. S végül: a beszállítói láncok megerősítésével multinacionális vállalatok köthetők hosszú távra Magyarországhoz, ami sok beszállítónak érdeke.
Parragh László szerint hiányzik a központi akarat:
– A gazdaság szereplői bizonytalanok. Nincs pontosan meghatározott irány; nem tudni, hogy a kormányzat technikai fejlesztéssel, kutatásokkal vagy munkahelyeteremtéssel kíván-e erősíteni, mert ezek mindegyike jó kitörési pont volna.
A korrupció veszélyéről Kovács István Vilmos úgy véli: ezzel számolni kell.
– Az adminisztráció célja ennek kiszűrése, a kockázat csökkentése. Működik az Anti-lop rendszer, panaszkezelési módszerük fejlett. A többszintű intézményrendszer és a pályázati feltételek összetettsége éppen azt a célt szolgálja, hogy megfelelő garanciákat kaphassanak az adófizetők arra, hogy az európai támogatásokat és a hazai adóforintokat csak a közösen elhatározott célok érdekében lehessen felhasználni. Mindeközben szeretnénk annak a várakozásnak is megfelelni, hogy ne legyenek teljesíthetetlenek a pályázati kiírásokban foglalt követelmények. Meg kell találnunk az egészséges egyensúlyt.
Az fenti összeesküvés-elméletek valószínűleg a kormányzati rostának köszönhetik létüket, amely javarészt a kiemelkedő eredményű cégeknek juttat a támogatásokból. A vállalkozások jelentős többsége ezzel nem jár jól. Kovács István Vilmos nem látja ilyen kontrasztosan a képet:
– Szükségünk van rá, hogy a versenyképes vállalkozások növekedési pályán maradhassanak. Adó- és járulékbefizetéseik, a bővülő foglalkoztatás révén mozgásban tartják a gazdaságot. Egyformán fontos ugyanakkor a hátrányos helyzetű térségek, az induló vállalkozások segítése, amelyeket komplex csomagokkal igyekszünk helyzetbe hozni.
Lecsúszás előtt
Az iparkamara elnöke ugyanakkor úgy véli, helyes törekvés ugyan az adminisztráció részéről, hogy a leszakadó térségekbe is invesztál, de ez nem fogja megakadályozni lecsúszásukat, mivel a gazdaságpolitika alapirányai rosszak.
Ami a gazdasági racionalitás alapján növekedéssel kecsegtet, a társadalmi igazságosság szempontjából talán keményen hangzik. Hogy létezik-e a két szempontot integráló megoldás, egyelőre nyitott kérdés, de a 2013-ig tartó időszak mindenképpen új tapasztalatokat ígér.
