Félúton az autokráciába

Hosszú az út, amely III. (Kis) Napóleontól – a történelmi párhuzam az öné – Orbán Viktorig vezet. Korábbi jóslatait ismerhetjük. Mi az, amit ma másképpen lát?

– Három dolgot állítottam a választás előtt. Az első: a Fidesz kétharmados győzelmet arat. Megtörtént. A második: ezt maximálisan kihasználja arra, hogy a közjogi rendszer átalakításával évtizedekre stabilizálja a hatalmát. Ez zajlik. A harmadik állításom az volt, hogy sikeres lesz, az uralom tartós marad. Ezt majd meglátjuk, a jelek szerint valószínű.

Hogy jön a képbe a III. Napóleon-példa? Írásában vele (és persze Orbánnal) példálózik.

– A párhuzam világos. Az nem vitatható, hogy a Fidesz szabad választáson győzött, törvényes úton szerzett mandátumot. III. Napóleon esete arra példa, hogy miként lehet az alkotmányosan elnyert hatalommal visszaélni. Azaz: hogyan lesz a köztársasági elnökből császár? Bár tegyük hozzá: III. Napóleon ezt népszavazáson erősíttette meg. 2011-ben – az új alkotmány várható elfogadáskor – mi még erre sem számíthatunk.

A példázat itt máris megbicsaklik. Ugyanis forradalomról (és forradalmárról) van szó. Orbán a választás éjszakáján azonnal „használatba vette”, utóbb kiáltványban is kifüggesztette, hogy forradalom történt. Ami több mint meglepő, mivel addig csak törvényről, jogállamról, rendről hallottunk. A forradalom viszont egyenlő a jogsértéssel, a felfordulással, az állam felbomlásával.

– A választás aktusa sok minden jelenthet, de forradalmat semmiképp. Pont arra szolgál, hogy megelőzze a forradalmat, s hogy törvényesen leváltható legyen a kormány. Orbán szóhasználata azonban csak látszólag vall tudatlanságra, valójában nagyon is tudatos.
A saját „forradalmának” készítette elő a terepet. A rendkívüli állapotnak, a villámháborúnak, amellyel megszállta a demokratikus berendezkedés kulcspozícióit, s megfordította: autokratikussá tette a működését.

Manapság a „hivatásos rettegő” címkét ragasztják önre. Én valóban nem érzékelem – önnel ellentétben – az „orbáni apokalipszist”, a világvégét.

– Ez régebben volt – ma inkább azt hallom, sorra bejöttek a „jóslataim”. Amúgy a „világvégét” én sem érzékelem, a köztársaság végét azonban igen. Pontosabban: most félúton vagyunk a harmadik és a negyedik köztársaság között. Az utóbbit majd az új alkotmánnyal kapjuk a nyakunkba. De ahogy mondtam: a ’89-ben kikiáltott harmadik köztársaság intézményeit már megszállták.

Ahogy korábban mindig.

– Nem, ilyesmire még soha nem volt példa. A közjogi rendszer attól demokratikus vagy autokratikus, hogy a szereplői miként működtetik. Ha minden pozíciót a miniszterelnök tart kézben, az bizony autokrácia, magyarán: egyeduralom. Egyelőre még csak burkolt vagy közvetett, de – ahogy mondtam – tavaszra új alkotmányt kapunk.

Amely legalizálja a kialakult állapotokat? Nem látom a széles körű társadalmi ellenállást.

– Ez már új rendszer lesz, szerintem elnöki. Társadalmi ellenállás? Az valóban nem volt. A Fidesz népszerűsége nőtt. Levonhatjuk a következtetést: Magyarországon a demokratikus rendnek nincs társadalmi bázisa. Simán megy minden.

Egy pontig. Meddig?

– Addig, amíg a választó be nem látja: jövőre sem kap munkát, nem törlik el az adósságait. Amíg ki nem derül, hogy a bankadó végül őt terheli. Akik azt hitték, hogy a választást követő hétfőn miden megváltozik, szembesülnek azzal, hogy tévedtek. Újra becsapták őket. De ebből sem lesz társadalmi ellenállás, csak morgolódás.

Szimbolikus értelemben a hatalom már a választás előtt a Fidesz kezében volt. Nem véletlen, hogy az új parlament megalakulásának napjára időzítették a Hagyó-klán őrizetbe vételét.

– Szerintem az ügyészség Györgyi Kálmán idő előtti lemondatása és Polt Péter megválasztása, tehát 2000 óta a Fidesz befolyása alatt működik. A választások előtt csúcsra járatták, de a java még hátravan. Nyilvánvaló jelei voltak annak is, hogy a köztévét sikerült „átprogramozni” már a választások előtt.

A nyári villámháborúval túl is estünk a nehezén?

– Nem, az még hátravan. A népszerűség csökkenését ellensúlyozni kell majd, akkor jön a keményebb fellépés „a nemzet ellenségeivel” szemben. És ahogy mondtam, az új hatalmi rend minimum félelnöki rendszer lesz. III. Napóleonnal én példálóztam, De Gaulle 1958-as alkotmányára azonban Orbán utalt nemrég. A végrehajtó hatalom élén álló elnököt akkor hét évre választották. Na, őt már nem Schmittnek fogják hívni.

Hanem Orbánnak? Szüksége lenne erre? Nem feszítené túl a húrt?

– Én ma nem tudom elképzelni, hogy a Fidesz ekkora versenyelőny birtokában veszítsen négy év után. De aki ismeri Orbánt, tudja: ő mindig biztosra akar menni. Tételezzük fel, hogy számára a legrosszabb forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok: a Fidesz veszít 2014-ben. Ha van egy erős köztársasági elnök, aki valódi vétójoggal rendelkezik, aki bármikor feloszlathatja parlamentet is, az béna kacsává teheti az „idegen” kormányt. De beépíthet a rendszerbe egy korporatív, szintén vétójoggal bíró felsőházat, ahol Erdő Pétertől Pálinkás Józsefig ott lesz mindenki, aki a kellő pillanatban fontos szerepet kaphat a „nemzetmentésben”.

Ezek találgatások. De az út végén mindig ott áll Szalai Annamária.

– Valóban találgat az ember. Amiről beszélek, arra Orbánék konkét utalásokat is tettek. Szalai Annamária pedig már nem ígéret, hanem bizonyosság. Ő nem lesz futó kaland a magyar média életében. Minimum kilenc évig együtt kell élni vele.

Tegyük fel: ezek méltányolható érvek. A kérdés akkor úgy hangzik: van-e az ellenzékben kellő erő, lendület, tartás, felkészültség, gerincesség, hogy ellenálljon?

– Nincs. És ez az igazi baj. Nemcsak érdemi jogosítványa nincs az egyharmad alatti ellenzéknek, de egysége sincs, nem is lehet. A Jobbik és a másik két párt között áthidalhatatlan szakadék van – na meg a Fidesz. Az MSZP vezetetlen és demoralizált. Az LMP? Róla nem is tudok mit mondani, lehet, hogy egyciklusos történet lesz.

Nem lehet, hogy túloz? Nem lehetséges, hogy ha Orbán végképp elveszítette az önkontrollját, a valóság majd
határt szab neki?

– Stumpf alkotmánybírává ütése azt jelzi, hogy a valóság sem akadály.
A valóság ugyanis az, hogy ő nem felel meg a törvényi előírásoknak.
A gazdasági realitás persze más. De a kézben tartott tömegkommunikációval, a propagandával sok mindent el lehet hitetni az emberekkel. Erre inkább nem mondok történelmi példát...

A szómágia ennyire hatásos?

– Annyira, hogy még a baloldal jó részére is hatott. Elfogadták, hogy valóban romokban hever az ország, valóban szörnyű volt az a nyolc év, amíg kormányoztak, hogy Gyurcsány mindent tönkretett, szétvert. A fideszes propagandagépezet működtetéséhez tengernyi pénz, valóságos médiabirodalom kellett. Amely megvolt, mielőtt hatalomra kerültek. A lehetőségek mostantól határtalanok...

Az ellenkezők joggal mondják: a jogállami struktúra stabil. Van alkotmánybíróság, parlament, kormány, köztársasági elnök, Állami Számvevőszék.

– Beszélgetésünk elején jeleztem: az intézmények függetlensége csak papíron létezik, ha minden szervezet, hivatal egy kézben van. A látszat szerint a kora császárkori Rómában is működött a köztársaság: választottak konzult, cenzort, praetort, imperátort. Ám az összes tisztséget ugyanaz a személy töltötte be. Most nem Orbán az APEH elnöke, nem ő áll a médiahatóság élén, nem ő a köztársasági elnök, de az ő kegyéből odakerült figurák ülnek majd minden közhivatal élén.

Kizárólag „rossz hírei” vannak? Kellemes meglepetés nem érte?

– Sajnos az történt, amit vártam. Sőt csodálkozom: ekkora fölény birtokában miért nem ügyesebbek, ravaszabbak, nagyvonalúbbak? Kellemes meglepetést jelentett, hogy a mértékadó nyugati sajtó a The Washington Posttól a Le Monde-ig nemcsak a gazdasági lépéseket kritizálta, hanem az antidemokratikus politikát is.

Miközben újraéledtek az MDF-korszak reflexei: a nyugati sajtót „magyarországi körök” instruálják.

– Aha. Azért talán kevésbé, mint a hazait.

Maradt még játéktér? Maradt mozgásterük az „ódemokrácia” híveinek? A ’89-eseknek?

– Hogy a játéktér szűkül, a levegő pedig fogy, azt egy ma reggeli példával illusztrálhatom. Mielőtt találkoztunk, az egyik nagy kereskedelmi televízió stúdiójában lett volna jelenésem. Az utolsó pillanatban azonban udvariasan lemondták, „műsortorlódásra” hivatkozva. Talán nem értékelem túl magam, ha úgy vélem: ez összefüggésbe hozható a Fidesz növekvő médiabefolyásával immár a kereskedelmi csatornákon is. Én egyet tehetek: írok, és ha kérdeznek – mint most önök –, elmondom, amit gondolok. Amúgy az internet korában nincs hatalom, amely a nyilvánosságot teljesen kontrollálni tudná.