Felszínre hozták a jósvafői búvár holttestét

Lezárult minden idők egyik legnagyobb barlangi mentőakciója.

2022. április 11., 13:54

Szerző:

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat részletes közleményben számolt be arról, hogy 2022 április 10-én, vasárnap délután véget ért az eddigi leghosszabb általuk vezényelt mentőakció, amelynek keretében kereken egy hét után sikerült felszínre hozni az április 3-án, egy feltáró merülés közben elhunyt búvár, Mede Márton holttestét. 

Gyakorlott búvár volt a baleset áldozata

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatának tagja korábban többször merült már a Kossuth-barlangban, a tragédia napján azonban a rendelkezésre álló információk alapján egy tizenöt méter hosszú, szűk, ismeretlen járatban érte a baleset. A szakemberek úgy találják,

egy omlás okozhatta a búvár vesztét, a járat ugyanis eltömődött agyaggal, a vezetőkötél pedig ez alá került.

A 2008 óta tűzoltó búvárként is tevékenykedő Mede Márton a pályája során számos vízi mentőakcióban részt vett, például a Hableány kirándulóhajó katasztrófája utáni kutatásban és mentésben végzett munkájáért a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel ezüst fokozatával tüntették ki. Szabadidejében barlangi kutató búvárként tevékenykedett, még külföldi kutatóexpedíciókhoz is csatlakozott. A búvár a Kossuth-barlang kutatásában és az elmúlt tíz év feltárásaiban is aktív részt vállalt. 

Az eltűnés és a mentés megkezdése

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmester április 3-án vasárnap, a szabadidejében hajtott végre feltáró merülést a jósvafői Kossuth-barlangban, ami után azonban nem tért vissza a merülés kezdőpontjához; sem a biztosító kollégái, sem a mentőbúvárok nem akadtak a nyomára. A keresés koordinálását április 4-étől a Terrorelhárítási Központ (TEK) vette át, de a kutatás tervezésébe, előkészítésébe és végrehajtásába geológus szakemberek, bányászati mérnökök, barlangi- és búvármentő szakemberek is bekapcsolódtak. Az akció folyamata alatt a TEK már rámutatott, hogy a feltárás alatt álló barlangban a körülmények extrém módon megnehezítették az eltűnt búvár keresését, most azonban a Magyar Barlangi Mentőszolgálat ismertette a mentés részleteit. Április 5-én a búvárok újabb felderítő merülést hajtottak végre, amelynek során az eltűnt Mede Márton életjelei után kutattak, és eközben találtak rá a búvár holttestére, ami a merülés kezdőpontjától, a Reménytelen-szifon bejáratától jelentős távolságban, nagyjából 250 méterre és körülbelül 30 méteres mélységben került elő. 

Hatalmas mozgósítással zajlott az akció

A nagyszabású, hét napon át tartó mentésben egyaránt részt vállaltak az önkéntesek és az illetékes hivatalos szervek. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat Gömör–Tornai Területi Egységéhez később csatlakozott a Terrorelhárítási Központ, akik a logisztika mellett a segítők ellátásában is segítettek. Az infrastrukturális alapokat a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat biztosította. A közleményből kiderül, hogy az akcióban a következő húsz szervezet – és a hozzájuk köthető kétszázötven résztvevő – vállalt fajsúlyos szerepet: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Amphora Búvár Klub, Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat, Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete, Budapesti Műszaki Egyetem, Geoinform Kft., Geogold Kárpátia Kft., Kőolaj és Földgáz Intézet, Magyar Barlangi Mentőszolgálat, Miskolci Egyetem Geofizikai Tanszék, Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar, Neptun Búvár Klub és Mentőcsapat, Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt., Nova-Alpin Kft., Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, Rotaqua Kft.,  Rotary Fúrási Zrt., Szathmáry Zsolt - Havária Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület, Speleo Roznava (SK), Terrorelhárítási Központ. Rajtuk kívül a jósvafői önkormányzat és lakosok is igyekeztek segíteni, leginkább szállással és szükség esetén meleg étellel járultak hozzá a munkálatokhoz.

Veszélyes körülmények 

A közleményben kiemelték, hogy

az akcióban részt vevő barlangi búvárok kifejezetten extrém körülmények között voltak kénytelenek a mentést végrehajtani. A merüléseket komoly mélységekben, nagyon szűk és kanyarós járatokban kellett megvalósítaniuk, gyakran értékelhető látótávolság nélkül.

A víz alatti részt egyébként olyan gyakorlott szakemberekre bízták, akik évtizedek óta kutatják a Kossuth-barlangot, nevezetten az Amphora Buvár Klub tagjaira. A helyzet extremitása miatt egy héten át kilenc merülésre volt szükség, hogy végül április 10-én vasárnap eljuttathassák Mede Márton holtestét a Reménytelen-szifon bejáratához. Innen a Magyar Barlangi Mentőszolgálat, a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat és a Speleo Roznava barlangi mentői vették át a feladatot. Ezek a szervezetek egyébként nyolcvan fővel segítették az akciót, és nemcsak a holttest felszínre hozásában vállaltak aktív részt. A merülés alatt a búvároknak biztosították az eszközöket, illetve kiépítették és megerősítették azokat a kötélpályákat, amelyek a barlangi mentéshez feltétlenül szükségesek voltak. Vasárnap délelőtt egy speciális hordágyon hozták a felszínre Mede Márton holttestét. Mint kiderült, ahhoz, hogy a hordágy gyorsan a felszínre érhessen, a Kossuth-barlang ötven méter hosszúságú tavának vízszintjét egy kövekből rakott mesterséges kőgáttal ideiglenesen újra felduzzasztották, így a hordágy a víz felszínén, úsztatva haladhatott, amelyet végül délután kettő óra előtt sikerült a felszínre hozni.

Gyertyagyújtás az elhunyt búvárért

Jósvafőt megrázta a szerencsétlenül járt tűzoltó búvár tragédiája, az egyhetes mentőakció folyamata pedig felkavarta a község mindennapjait. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat Facebook-oldalán tette közzé, hogy vasárnap este Jósvafő Önkormányzata és lakosai gyertyagyújtással és közös énekléssel tisztelegtek a tragédia áldozatának emléke előtt. Mede Márton 42 évet élt. 

(Kiemelt kép forrása: Facebook)