Felsőoktatás: a zsarolási potenciál - Kuratóriumi tagság örökös hitbizományba
Ez a privatizáció csak álprivatizáció.
Ezt mondta a 168 Órának Polónyi István professzor. Az oktatáskutató kifejtette: a hazai egyetemek átalakítása gazdasági értelemben csak annyit jelent, hogy az állam egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt, és a jövőben nem az adóbevételekből, hanem állami vállalatok részvényhozamából fizeti a felsőoktatás költségeit.
Az egyes intézmények átalakításának hátterében jelentős eltérések vannak. Két esetben teljesen nyilvánvaló, hogy a kormány politikai célokat követ. A színművészeti egyetem ügyében az új kuratóriumi elnök, Vidnyánszky Attila a sajtóban fejtegette, hogy ezt az intézményt úgymond elveszik a liberálisoktól, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a nemzeti identitás megerősítésének szándékáról beszélt. Az oktatáskutató szerint ebbe a kategóriába tartozik a vezető közgazdászokat képző Corvinus Egyetem is.
Aki áttanulmányozza kurátorainak listáját, annak nem lehet kétsége, hogy az intézmény vezetői feltétlen elkötelezettek a Fidesz iránt.
Két gazdag, külföldi egyetemekkel jó viszonyt ápoló intézmény – az Állatorvostudományi és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – a jelek szerint maga is lobbizott az átalakulás mellett. A Miskolci Egyetem irányításában Varga Judit, a Neumann János Egyetemen Lezsák Sándor, a Széchenyi István Egyetemen Szijjártó Péter megjelenése egyértelműsíti: ezeket az intézményeket Fidesz-gyámság alá helyezték. Csányi Sándor OTP-elnök mezőgazdasági lobbierejét erősíti majd a Szent István Egyetem, amely összeolvad a Kaposvári Egyetemmel, és olyan karok is csatlakoznak hozzájuk, amelyek korábban másutt működtek. Ilyen a gyöngyösi Károly Róbert Campus és a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Kara.
A hivatalos nyilatkozatok szerint az átalakításnak természetesen semmi más célja nincs, mint hogy a korszerűbb és kiszámíthatóbb működési környezet növelje a hazai felsőoktatás versenyképességét. Az egyetemek a gazdaság fejlesztésének motorjai legyenek, miközben növekszik az intézmények bevételszerző képessége is. Mint Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára magyarázta, innovációban a magyar felsőoktatás alulteljesít, ám a modellváltás után az egyetemek a helyi társadalmi élet, a felelős polgárság képzése és a gazdaságfejlesztés motorjaivá válhatnak.
„Valójában a zsarolási potenciál kiépítése folyik.
A kormány felsőoktatást érintő döntéseinek nem a céljai, legfeljebb a következményei szakpolitikaiak.” Így vélekedik Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter, aki lapunknak úgy nyilatkozott: mindazt, amit ma az átalakítás gazdasági előnyeként emlegetnek, valójában a 2005–2006-os felsőoktatási törvény már biztosította. Az egyetemek szabadon gazdálkodhattak a vagyonukkal, létrehozhattak gazdasági társaságokat, és a nyereségüket nem vonták el, hanem befektethették. A közalkalmazotti bértábla felülről nyitott volt, és az akkori törvény nem sértette az egyetemek autonómiáját: irányító testületeikbe hat tagot a szenátus küldött, hármat pedig a minisztériumok delegáltak. Nem áll meg tehát az érvelés, hogy az egyetemi szabadság megsértésére a gazdaságosság javítása érdekében lenne szükség.
A volt miniszter lapunknak felidézte: az egyetemek autonómiáját 2010 után lépésről lépésre számolták fel. A kormány háttérbe szorította a normatív elemeket, a garanciákhoz kötött kifizetéseket, miközben egyéni alkukra épülő, tehát zsarolásra alkalmas finanszírozási rendszert vezetett be. Korában az intézmények bevételét 80 százalékban a diákok jelentkezése határozta meg, tehát versenyeztek értük az egyetemek. Az irányító testületeket azonban 2011-ben felváltották az úgynevezett konzisztóriumok, amelyeknek minden tagját a minisztérium delegálta. Az intézményi kapcsolatok helyébe a személyi függés lépett, a csatlósi, kliensi viszonyok váltak meghatározóvá.
Az egyetemeken is kialakult a kézből etetés ma már jól ismert rendszere,
amely egyre szélesebb területeken hatja át a magyar társadalmat, egyre magasabbra és egyre mélyebbre hatol az akadémikustól kezdve egészen a közmunkásig.
A konzisztóriumok rendszerét 2014-ben kiegészítette a miniszterelnök által kinevezett kancellárok érkezése. Ők kizárólagos jogot kaptak a gazdasági kérdések eldöntésére. Magyar Bálint szerint ez valójában már megteremtette a kormány teljhatalmát az egyetemek felett. Az új kuratóriumi rendszer csak egy szempontból lép túl ezen: minthogy a kormány a tervek szerint 2022-ben lemondhat alapítói jogairól, egy esetleges kormányváltás után a kinevezettjei a helyükön maradhatnak, azaz zárójelbe tehető a népakarat. A volt miniszter szerint a közoktatásban hasonló célt szolgál az iskolák egyházi fenntartása is.
Polónyi professzor tisztázta: a nyugat-európai egyetemek is sorra alakulnak át gazdasági társaságokká, ami Európa-szerte a magáncégekre jellemző menedzsmentmódszerek elterjedésével jár az akadémiai világban. Jelentős különbség azonban, hogy Nyugaton a gazdasági társaságok élén olyan emberek ülnek, akiknek az a feladatuk, hogy gazdasági kapcsolataikon keresztül pénzt szerezzenek az egyetemeknek, de nem csorbíthatják az autonómiát. A szenátus és annak élén a rektor, minden, az oktatással kapcsolatos ügyben teljes autonómiát élvez. A magyar szabályozás szerint viszont az állam továbbra is finanszírozza a felsőoktatási intézmények működését, miközben a kuratórium dönt majd az intézmény költségvetéséről, elfogadja az intézmény szervezeti és működési szabályzatát, intézményfejlesztési tervét. Amint átveszi a tulajdonosi jogokat, adott a lehetőség, hogy döntsön akár saját tagjainak élethossziglani foglalkoztatásáról is.
Máté András, az ELTE nyugalmazott tanszékvezetője, az Oktatói Hálózat tagja szerint egyértelmű: az örökbérletbe szánt tagsággal járó kuratóriumok kinevezése természetesen a hatalomról szól. Így teljessé teszi az oktatók kiszolgáltatottságát, mert mostantól elveszítik közalkalmazotti státuszukat, így az egyetemekről bármikor el lehet bocsátani bárkit, aki nem tetszik a politikai kinevezetteknek. Ez igen jelentős kockázat, befolyásolja az oktatás színvonalát is. Nem véletlen, hogy a világ legjobb magánegyetemein a professzori kinevezések határidő nélküliek, és azokat drámai, kivételes indok nélkül nem is lehet megszüntetni. Bizonytalan egzisztenciával nem lehet tudományos iskolát teremteni – mondta.
Az oktatáskutató szerint
az állami intézmények magánosítása szinte elkerülhetetlen károkkal jár,
ilyenkor a profiltisztítás jegyében a kis szakokat kidobják az ablakon. Ilyen rendszerben nem lehet, mondjuk, tibetológiát tanítani. Ráadásul, annak, aki ilyesmivel szeretne foglalkozni, jellemzően még pénze sincs arra, hogy rendesen megfizesse az oktatást. A magánintézményekben teljesítménykényszer van, az oktatók általában nagy óraszámban tanítanak. Úgy fogalmazott, ahol a pénz az úr, nem szeretik, ha a tanárok sokat kutatgatnak – a minőség tehát gyakran kiszorul. Cserébe viszont jobbak a bérek, főként persze a vezetőké: a magánegyetemeken a menedzsmentet vállalati mércével is jól fizetik.
Az ITM július 31-én, amikor megkezdődött az egyetemi pótfelvételi eljárás, diadalmas közleményt adott ki: a minőségi képzés infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá válhat. A tárca egyébként is elkötelezettje az optimista hangvételnek, hiszen korábban, a ponthúzáskor azt közölte: még soha ilyen magas arányban nem kerültek be jelentkezők a felsőoktatásba. Azt nem tették hozzá, hogy ennek egyetlen oka, hogy amióta 2001-től a felvi.hu oldalon visszakövethető a statisztika, még sohasem jelentkeztek ilyen kevesen: 91,5 ezren. „Szegény országban élünk, ahol sokaknak nagy gondot okoz a tandíj kifizetése” – adta meg a magyarázatot Polónyi István.
Az elmúlt két évtizedben kétszer láthattunk hasonló visszaesést. Amikor a Hiller István vezette oktatási kormányzat 2006-ban bejelentette, hogy 2008-tól képzési hozzájárulást kell fizetni, 133 ezerről két év alatt 97 ezerre esett vissza a jelentkezők száma. A szociális népszavazás után a felvételizők száma visszaugrott a korábbi szintre. Az Orbán-kormány azonban 2012-ben radikálisan megvágta az államilag támogatott keretszámokat, és belengette az „önfenntartó” felsőoktatás gondolatát. 141 ezerről azonnal az addigi mélypontra, 95,5 ezerre zuhant a jelentkezések száma. Bár a diáktüntetések hatására a kormányzat akkor még visszatáncolt, azóta is
évről évre alacsonyabb szinttel lehet hozzáférni a felsőoktatáshoz.
Máté András professzor arra emlékeztetett, hogy 2008-ban Magyarországon még az európai uniós átlagnak megfelelő, 60 százalék volt az úgynevezett felsőoktatási mutató, amelynek kiszámításakor a 18–23 éves korosztály összlétszámához viszonyítják a felsőoktatásban tanulók arányát. Az uniós átlag manapság 75 százalék, míg a Magyarországon száz fiatal közül már csak 50 egyetemista.
Polónyi István szerint egyértelmű, hogy az idén miért jelentkezett egyetemre 20 ezerrel kevesebb diák, mint tavaly. Az esetek 80 százalékában az emelt szintű érettségi követelménye riasztotta vissza őket. Miközben a BME-n és a Semmelweis Egyetemen 7 százalékkal csökkent a jelentkezés, vidéken sokkal drasztikusabb a visszaesés. Ez a Miskolci Egyetemen 24, a gödöllői Szent István Egyetemen 39, a kecskeméti Neumann János Egyetemen 52 százalékos. Míg az elit külföldre küldi a gyerekeit, és a módosabb családokból érkező fiatalok is a fővárosban akarnak tanulni, a vidéki alsó középosztály lassanként kiszorul a felsőoktatásból.
A Fidesz régi vezetőinek 70 százaléka ma nem jutna be a jobb egyetemekre
– vélte az oktatáskutató –, úgy látszik, elfelejtették, hogy honnan jöttek. Most összeszerelő ország vagyunk, a külföldi tőkének nem kutatókra, hanem janicsárokra van szüksége nálunk.
– Ma már a szülők is küldik a gyerekeiket, hogy menjenek külföldre, és a hazájuktól távol teremtsenek maguknak egzisztenciát – tette hozzá Magyar Bálint. A külföldi diploma a szabadságlevél, a menekvés egy élhetetlen alattvalói létből. Az pedig a hatalomnak sincs ellenére, hogy a kiemelkedő tehetségeket évről évre elveszítjük, hiszen a kritikus magatartásra hajlamos, küzdelemre és ellenállásra képes csoport megy el. Hogy ez nagyon sokat árt az országnak? A hatalmon lévőket nem érdekli, hiszen nekik az a jó, ha nem maradnak itthon azok, akik képesek lennének szétfeszíteni a rendszer kereteit.
Magyar Bálint szerint a diákok nincsenek abban a helyzetben, hogy egymaguk sikerrel kiállhassanak az egyetemi autonómia teljes felszámolása ellen. Erre az intézmények vezetése nélkül nincs esély. A volt miniszter azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Rektori Konferencia tagjai, az egyetemek vezetői, az elmúlt években szégyenletes szerepet játszottak az egyetemi autonómia szétverésében: ellenállás nélkül adták fel. Többnyire nyugdíjaskorú emberekről, gyakran akadémikusokról van szó, akik a személyes kockázat minimumát sem vállalták az intézményükért. Magyar Bálint azonban abban bízik, hogy hosszú távon nem lehet ilyen módon magánérdekek szolgálatába állítani az egyetemeket, felszámolni minden olyan jövőbeli döntés lehetőségét, amely egy új népakaraton alapulna.
Polónyi István azt sem várja, hogy a hallgatói önkormányzatok kiállnak az egyetemi autonómiáért, hiszen a HÖOK a Fidesz zsebében van. Láthatjuk, hogy kikopott tisztségviselői valamilyen vezető állásban ott vannak a második-harmadik vonalban. Ám az ellenzék is ludas ebben a helyzetben, hiszen a mai kormánypártokkal együtt évtizedeken át vigyázott arra, nehogy kiépüljenek párhuzamos hallgatói szervezetek. Ha úgy tetszik, nehogy megjelenhessen az új KISZ mellett egy mai Fidesz.
A magyar felsőoktatás-politikának elképesztő, nemzetközi szinten is egyedülálló eleme, hogy a bal- és a jobboldal együtt szajkózta: nem szabad beengedni az egyetemekre a pártokat. Igaz, volt olyan, amelyik nem várta, hogy beengedjék, hanem bement: a mára leszalámizott Jobbik. Manapság tehát az oktatáskutató szerint
nincs olyan hallgatói szervezet, amely meg tudná mozgatni az egyetemisták tömegeit.
Igaz, a spontaneitásnak mindig van terepe, ahogyan volt 2013 őszén is, amikor a Fidesz bejelentette, hogy önfenntartó felsőoktatást akar. Akkor annak ellenére is nagy megmozdulások voltak, hogy azokat a HÖOK megpróbálta megakadályozni.
Manapság még nehezebben jelenhetne meg olyan erő, amely képes lenne vezetni az összefogást az egyetemi autonómiáért. Tanulva a hét év előtti leckéből, a hatalom az egyetemeken is keményen, következetesen, végiggondoltan figyeli: ki az ellenség, kit kell leszerelni.
