Félreértette a Fidesz az amerikai törvényeket, így akarják kinyírni a CEU-t

A Közép-európai Egyetem (CEU) elítéli a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításának az Országgyűlés által a mai napon történt elfogadását. Az új törvény nemcsak a CEU, de más magyar felsőoktatási és kutatóintézmények tanszabadságát is veszélyezteti – közölte az egyetem.

2017. április 4., 15:10

Az elfogadott törvénymódosítás még hátrányosabb határidőket jelöl meg, mint az eredeti törvényjavaslat. Az az elvárás, amely szerint a CEU-hoz hasonló külföldi intézményeknek felhatalmazást kell kapniuk az Egyesült Államok szövetségi kormányától, az Egyesült Államok alkotmányának téves értelmezésén alapul. Az Egyesült Államok törvényei egyértelműen a szövetségi államok hatáskörébe utalják az oktatásügyet. 2004 óta egy, a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnökének és New York állam kormányzójának közös nyilatkozata alapján működik a CEU.

A CEU szerint az új törvény sérti az Alaptörvénynek a tudományos kutatás szabadságát óvó rendelkezéseit. „Jogi úton fogjuk megkérdőjelezni a törvénymódosítás alkotmányosságát – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. – Addig is megkérjük a magyar kormányt, hogy bocsátkozzon párbeszédbe annak érdekében, hogy megvizsgáljuk, lehetséges-e a jelen helyzetet rendező megegyezésre jutni. Az ennek eredményeképpen létrejövő kötelező érvényű nemzetközi szerződésnek biztosítania kell a CEU további működését Budapesten és meg kell védenie a tanszabadságot.”

„A törvénymódosítást a CEU-t és diplomáit is érintő támadások kereszttüzében egy hét alatt erőszakolták át az Országgyűlésen. Ezek a támadások nem értek célt. Elmondhatatlanul hálásak vagyunk a magyar oktatóktól, tudósoktól, diákoktól és oktatási intézményektől kapott támogatásért” – mondta a törvénymódosítás kapcsán Ignatieff.

„Szeretnénk felhívni a magyar kormány figyelmét az egyetemünk és a tanszabadság mellett megnyilvánuló nagyszámú támogatásra, amely
Magyarország vezető tudósaitól, Nobel-díjasoktól, egyetemi rektoroktól és elnököktől, az Egyesült Államok külügyminisztériumától, felsőoktatási szervezetektől, diákszervezetektől és magyar állampolgároktól érkezett.”

„A CEU változatlan formában fenntartja oktatási programjainak integritását és folytonosságát ebben az időszakban is, és biztosítja minden jelenlegi és jövőbeli hallgatóját, hogy az egyetemünk minden körülmények között folytatja működését.”

A CEU-t támogató és a törvénymódosításról szóló javaslatot elítélő állásfoglalást tett többek között:


  • tizenhét Nobel-díjas és több mint ötszáz európai és amerikai tudós;

  • Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, és az
    intézmény Társadalomtudományi Kutatóközpontja;

  • a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája;

  • az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemvezetői értekezlete;

  • a Szegedi Tudományegyetem tizennyolc dékánja;

  • a Pécsi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara;

  • az Andrássy egyetem;

  • tizennyolc egyetemi szakkollégium;

  • Frank-Walter Steinmeier, Németország elnöke;

  • Christopher L. Eisgruber, a Princeton Egyetem rektora;

  • az Egyesült Államok külügyminisztériuma;

  • a Brit Bölcsészet- és Társadalomtudományi Akadémia;

  • az Oxfordi és Cambridge-i Egyetem regius professorai;

  • Louise Richardson, az Oxfordi Egyetem kancellárhelyettese;

  • a Cambridge-i Egyetem Európai Társasága;

  • a Kanadai Egyetemi Oktatók Egyesülete;

  • a Svéd Királyi Tudományos Akadémia;

  • az Indian Academy of Sciences;

  • a European University Association / Európai Egyetemi Szövetség.