Rosszabbul élnek a magyar kamaszok, mint négy éve: egyre kevesebben reggeliznek és végeznek testmozgást, fáradtak és levertek

2020. január 16., 11:25

Szerző:

Egy nemzetközi, kérdőíves kutatássorozat négyévente, majdnem 50 országban vizsgálja az iskolások egészséget befolyásoló szokásait. A legutóbbi, 2018-as adatfelvételt az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végezték, nagyjából hatezer ötödikes, hetedikes, kilencedikes és tizenegyedikes diákot vontak be. Fele-fele arányban vettek részt fiúk és lányok. Kedden mutatták be a fontosabb eredményeket, amelyeket a 444 ismertetett.

Az adatok szerint 2014-hez képest

  • kevesebb iskolás eszik mindennap gyümölcsöt és zöldséget,
  • és 48 helyett már csak 42 százalékuk szokott minden tanítási napon rendesen reggelizni.
  • Továbbra is nagyjából annyian mozognak naponta legalább 60 percet, mint négy éve. Javultak a lányok adatai, miközben a fiúk váratlanul, erőteljesen visszaestek.
  • A kamaszok manapság nem esznek annyi édességet, mint korábban.

Négy év alatt jelentősen, hat százalékkal nőtt a túlsúlyosak aránya, pontosabban azoké, akik annak tartják magukat. Az önbevallásos módszer nem teljesen pontosan adja vissza a tényleges adatokat, de Németh Ágnes, a HBSC kutatócsoport vezetője szerint a túltápláltságot inkább alul szokták mérni az ilyen kérdőívek. A valóságban tehát még rosszabb lehet a helyzet.

Az utóbbi időben inkább a lányok körében nőtt a túlsúlyosak aránya, de a probléma továbbra is több fiút érint.

Pedagógussztrájk
Fotó: MTI/Balázs Attila

 

A kutatásban a tizenévesek mentális egészségét és szubjektív jóllétét is mérték. Úgy tűnik, ahogy közelednek az iskola befejezése felé, egyre rosszabbul érzik magukat a bőrükben.

  • Az ötödikesek harmada hetente többször fáradtnak érzi magát.
  • A tizenegyedikes lányok fele azt mondta, hetente többször szokott ideges lenni.
  • A középiskolás lányok nagyjából harmadának pedig hetente többször fáj a feje.
  • A gyerekek 24 százaléka azt mondta, eszébe jutott már az öngyilkosság.