Feljelenti az LMP az MVM-et az Orbán-kormány kedvenceinek adott 508 millió miatt
Az LMP-s Vágó Gábor feljelenti a Magyar Villamos Művek Zrt.-t hűtlen kezelés és költségvetési csalás miatt a Civil Összefogás Fórumnak adott támogatás ügyében – írja a 444.
A politikus a feljelentést azzal indokolta, hogy a „kormánypropagandát harsogó CÖF” elherdálta az MVM-től kapott támogatást, az állami tulajdonú vállalatnak pedig felelnie kell a közpénz elköltéséért.
Amint megírtuk, tavaly kiderült, hogy az állami tulajdonú MVM 508 millió forint támogatást adott 2016-ban a kormány kedvenc civil szervezetének, a CÖF-nek. Azt azonban egyik fél sem akarta elárulni, hogy mire ment el a pénz. Az Átlátszó némi pereskedés után hozzájutott a közpénz felhasználásáról szóló beszámolóhoz, ebből tudható, hogy négy darab kisfilmre költötte a félmilliárd forint nagy részét, 433 millió forintot a CÖF.
Vágó Gábor kiemelte, hogy a kisfilmeket egy olyan cég készítette, amely milliárdos megbízásokat kap a kormánykampányokban és összefonódást mutat a TV2-csoport egyik legnagyobb műsor-beszállítójával, az MVM pr-osa pedig kikotyogta egy interjúban, hogy Rogán Antal propagandaminisztériumának jóváhagyásával költötték el a közpénzt a CÖF támogatására.
– Tehát kormányzati jóváhagyással megy a kormánybarát civil szervezetekhez a pénz, azok pedig a fideszes eliten keresztül a kormánypropagandába juttatják ezt
– mondta az LMP-s politikus.
