Felhők hátán érkezett meg a hidegfront

A Nyugat-Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég.

2023. április 11., 07:21

Szerző:

Nyugat felől fátyolfelhőzet érkezik, amely egyre inkább meg is vastagszik és főleg a Nyugat-Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország keleti felén feloszlik a köd és erőteljes gomolyfelhő-képződés várható többórás napsütéssel. Délutántól, késő délutántól szórványosan valószínű kisebb eső, zápor. A szél délután egyre nagyobb területen északnyugati, nyugati irányba fordul és megélénkül, záporok környezetében erős lökések is lehetnek.

A csúcshőmérséklet 14 és 20 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Hideg fronthatás terheli az arra érzékenyeket. A fejfájás, migrén mellett a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet. Emellett az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok, a felső légúti megbetegedések is gyakrabban jelentkezhetnek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)

Tegnap 16:38

Miután  a 21 Kutatóközpont és a Publicus is enyhe Tisza előnyt mért a legfrissebb kutatásában, várható volt, hogy a kormányzati oldal közvélemény-kutatói is megszólalnak. Az eredmény borítékolható: Nézőpont Intézet szerint a Fidesz vezet, nem is kicsit.