Felavatták Tom Lantos szobrát a XIII. kerületben

2018. február 1., 12:59

Szerző:

A magyar zsidó családból származó amerikai demokrata párti politikus 1981-től haláláig az amerikai képviselőház tagja volt.

Az emlékére állított szobrot egykori iskolája, a Berzsenyi Dániel Gimnázium szomszédságában, a Révész utca és Viza utca között található róla elnevezett sétányon csütörtökön avatták fel - írja a hirado.hu.

Az ünnepségen beszédet mondott David Kostelancik, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője. A diplomata elmondta, hogy a képviselő igazi úriember volt, aki társai méltóságát tartotta szem előtt, függetlenül politikai nézeteiktől.

A kerület MSZP-s polgármestere, Tóth József a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy Tom Lantos a demokrácia, az esélyegyenlőség hőse volt; a párbeszéd, és nem a “pártbeszéd” híve. - Küzdött az antiszemitizmus, a diszkrimináció, a népirtás ellen, és kiállt a nemzeti kisebbségek jogaiért - tette hozzá Tóth.