Fejcserés támadások

A rezsibiztos a birkózást szereti. Ehhez elég, ha gyűröttek a fülei, alkata kellemesen piknikus, és néhány évig („még gyerekfejjel”) sportolt, amúgy pedig csepeli. A birkózás arrafelé hagyomány. Kampányszlogenje lehengerlő volt: „Nem a birkózásból, a birkózásért kell élni.” Persze a „ból” se smafu. Ezt az összegyűlt delegátusok, akik a 23 éve hivatalban lévő Hegedűs Csabát készültek kipenderíteni, pontosan tudták. És szavaztak Szilárdra. Semmi bajuk Csabával, mondták a veterán földharcosok, jó barátok, csak „a változás szelét várják”. Mire Mr. Tus visszatalált volna az elnöki irodába, a Szilárd-párt ügyvédei is megjelentek. Figyelmeztették, az új helyzetből adódóan akár testőrt is állíthatnak az ajtó elé. A rezsibiztosnak mindig is volt stílusa.

Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté segítő szándékkal érkezett. Tenni vágyna. Gyerekkorában vízilabdázott, kapus volt, a kézilabdához nincs köze. Tulajdonképpen mintha röstellkedne. Az egyetlen ellenjelöltet, Farkas Ágnest (olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó, 206-szoros válogatott) a közgyűlés a szabályzat lehetőségeivel élve indulni sem engedi. A kézilabda kőkemény sport, nem adnak az ellenfélnek esélyt, pláne, ha kell a pénz. Pontozással győz tehát Kocsis Máté, önmaga ellen, három tartózkodással. Nagy kérdés, mit kezd majd az egyetlen professzionális és tőkeerős férfiegylettel, az MKB Veszprémmel, amely mögött „az egyes számú páholy tulajdonosa és a klub vezérszurkolója”, Simicska Lajos áll. Nem lehet, hogy ez volt a fejcsere oka?

Seszták Miklós – „a tao atyja”, egyik kigondolója – szerényen a sakkot választotta. Vagy a sakk választotta őt? Ha így volt, elemezhették a függőállást (az adott idő- és térpozícióból következő jövőt), mert már 2011-ben pontosan kiszámították, mit lép három év múlva Orbán. Hogy elnökükből miniszter lesz. Túl sok előzmény a sakkhoz Sesztákot nem köti. Óvodás fejjel nyert egy gyerekversenyt, testvére előkelő helyen végzett az úttörő-olimpián, és a repülőgépeken, ha teheti, kihívja utastársait egy partira. Kaptak is háromszázmilliót, de rögvest. Majd újra háromszázat. Ennyi az adagjuk.

Nemrég a miniszter – megnövekedett munkája miatt – távozott a szövetség éléről, bár elnökségi tagként továbbra is kiveszi részét a feladatokból. A közgyűlés az egyetlen jelöltet, a miniszter unokatestvérét, Seszták Tamást választotta új elnökké. Miklós pedig – a politikai rangemelkedés szellemében – új hobbit talált, a labdarúgást. A kisvárdai profizmus fellendítésén, stadionépítésen fáradozik.

Hogy a korcsolyaszövetség elnökét Kósa Lajosnak hívják, Debrecennek fedett jégcsarnoka van – ne lepjen meg senkit. Kósa családilag is elkötelezett: két nagylánya korcsolyázik. Így cselekedne bármelyik érző szívű apa, és így került a magyar korcsolyasportba az állam hárommilliárdos támogatása.

Az észvesztő tülekedésben óvilági káder nemigen maradhat talpon. 2010 óta a kiemelt sportágak mindegyikében volt tisztújítás. Aki maradt, akinek megkegyelmeztek, elnök a javából. Gyárfás Tamás (úszás) és Baráth Etele (kajak-kenu) kakukktojásnak számít. Előttük Orbán nem mulasztotta el megjegyezni: tisztában van „a problémával”, Baráth és Gyárfás ellenzéki múltjával, de „nála csak a teljesítmény számít”. Így jöhetett létre az a skizoid állapot, hogy míg Baráth Etelét janicsárkörökben aktívan szapulták, odafenn támogatták. Gyárfás sorsa a debreceni EB-n dőlhetett el. Véletlenül épp akkor járt ott Orbán, amikor egyetlen délután négy aranyat is nyertünk. Euforikus volt a hangulat, megállás nélkül játszották a Himnuszt. Gyárfásnak újra mázlija volt, de persze tett is érte.

„Talán ott szakadt át a gát – mondja az elnök. – A miniszterelnök, akinek nyilván nem vagyok a szíve csücske, akkor úgy beszélt velem, mintha csak tegnap váltunk volna el.”

Minden Nap-kelte meg lett bocsátva, pláne, miután a 2017-es vizes-vb-t „kitaktikázta” Budapestnek.

A sportirányítás központosított rendszerében minden a MOB (és Borkai Zsolt) ernyője alá került, az olimpiai sportoktól a harcművészetekig, a szabadidő- és diáksporttól a természetjárásig. Sokak szerint a mai MOB alaktalan vízfej, felduzzadt apparátus, melyet a hetente egyszer Pesten megforduló elnök, Borkai polgármester képtelen áttekinteni, az életművész Szabó Bence pedig nem tud (nem is akar) irányítani. Egyebekben az orbáni vezetés mindenben visszatért a „helsinki modellhez”, az ötvenes évek sportigazgatási módszeréhez. A kisebb ellenállás irányába haladva a szubkulturális, csekély anyagi ráfordítással aranyesélyessé tehető, kis konkurenciájú sportokra fektetik a hangsúlyt. Még akkor is, ha árnyékai önmaguknak. (Például a fokozatosan leépülő, nemhogy aranyat, érmet sem termelő boksz, a karakteréből kiforgatott, egykor gyönyörű katonai sport, a pentatlon vagy a modern médiavilágtól idegen, követhetetlenül bonyolult, „arc és fej nélküli” vívás.)

Sárközy Tamás professzor, a jégkorongozók volt elnöke szerint ez nem csak kormánystratégia. Kényszer. Minden kormány alatt így lesz. Ugyan milyen irányba haladhat Magyarország, miféle eséllyel tarolna le nagy pénzes világsportágakat, atlétikát, teniszt, labdarúgást, kosárlabdát? Az egyetlen globális sport, amelyben érdemben jelen vagyunk, a Gyárfás által menedzselt úszás.

De most sok minden változik. A tao mellett 2014 és 2020 között egy szerződés értelmében 135 milliárd áramlik a sportba. A „beetetési idő” a 2012-es és a 2013-as év volt. Összesen 142,6 milliárd érkezett a magyar sportba, egy évre rá 168 milliárd, bár ez a nagy stadionépítés időszaka volt. Ilyen kondíciók mellett – pláne, hogy nem kell az összeggel szorosan elszámolni (Bánki Erik módosító javaslata) – már nagyon is vonzó egy-egy szövetségi elnöki poszt.

Sárközy szerint igazságtalanul bánunk a sportvilággal, ha a hatalomhoz, az államhoz való alkalmazkodásban a „magyar szervilizmus” jelét látjuk. A sportra a társadalom pénzt költ, sok pénzt, és ennek elosztására a nemzetközi sportvilágban többfajta modell alakult ki. Ott a politikus-sportvezető (mondjuk Berlusconi), a mágnás, az oligarcha vagy a gazdasági vezető, a jó fellépéssel, nyelvismerettel, kommunikációs készséggel rendelkező egykori sportikon (lásd Platini). Egyik típus sem üdvözítő, de mindegyikre akad minta. A skandináv országokban például nem engednének politikust a sport és a sportolók közelébe. A mediterrán országokban annál inkább. Angliában a klubok életébe belefolyhat a helyi üzletember, a polgármester, legfeljebb városi szinten. Ha ez a három típus valamiféle üdvös egyensúlyt alkot, működhet a dolog. Korántsem biztos, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kiváló vezető. Ahogy az sem, hogy a tornából felmentett könyvelő nem lehet zseniális szervező.

A lehulló vagy kibulizott pénz nagysága is relatív. Sárközy nyolcéves kora óta járt hokizni. Egyszer – kapcsolatait latba vetve – egy állami vállalattól olcsó repülőjegyet szerzett a hokisoknak Kanadába. Akkor döntöttek úgy, legyen ő az elnök.

– De mi valóban félamatőrök voltunk ám – meséli a professzor. – Esetleg egy-egy sportállás ha leesett. A múltkor összeszámoltuk, a régi idők hokijából ki lett jómódú ember. Tízet, ha találtunk. Egy jól menő fogorvos a hokiban már anyagi karriernek számított.
Baráth Etele szerint sportvezetőnek lenni semmivel össze nem hasonlítható pozíció. Ő is úgy kezdte, ahogy Sárközy. Érintett volt, fiai kajakoztak. Sikeres sportág elnökének lenni különös fénytörés. Elhiszik neked, hogy befolyásos vagy, hogy „kapcsolataid vannak”, ami viszont kapcsolatokat teremt.

De a tét most egyre nagyobb. Tizenhat kiemelt sportág osztozik 135 milliárdon. Az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a korcsolya, a kerékpár, a röplabda, az evezés, a sportlövészet, a tenisz, a torna, az úszás és a vívás. Az erőviszonyokat (és az olimpiai célokat) jellemzi a két legnagyobb kedvezményezett státusa: a Baráth Etele, illetve Gyárfás Tamás által vezetett kajak-kenu és az úszás 13,4, illetve 14 milliárdnyi juttatásban részesül. Rajtuk kívül kiugrónak mondható a politikailag szintén neutrális Gyulai Miklós (Gyulai István fia) által irányított atlétika 18 milliárddal. És vannak tartósan hanyatló sportok, amelyek valaha komoly értéket képviseltek. A Németh Szilárd rezsibiztos által elfoglalt birkózás hétmilliárddal gazdagodhat 2020-ig. Ez volt az elégedetlenség oka.

Feltűnően jól tartja magát a minden időben biztos lábon álló, belharcban is kiváló Csötönyi Sanyi bácsi (boksz), ám lassan a kötelekhez szorítja a fideszes identitását feltáró, majd feledő Kokó. De feltörni Csötönyi kettős fedezékét nehéz lesz, mert a szakma nagy öregjének is vannak befolyásos szövetségesei. Például alelnöke, Hajdu János (TEK). Kokó erősen nehezményezi, hogy a magyar boksz hanyatlik. Nem szerzett érmet az utóbbi olimpiák során, pedig ez nálunk haladó hagyomány. Várható, hogy hamarosan megmérkőznek.

Ha így lesz, az eredmény nem kétséges. Az öt látványsport és tizenhat kiemelt sport közül hét elnöki posztot foglalt el politikusai által a Fidesz. (Többek között a vívást, a teniszt, a kézilabdát, a korcsolyát vagy a birkózást.) De olyan elnök is akad, aki a Közgép színeiben játszik. Két neves szakszövetség vezetője a „szent ember” kategóriába tartozik. Kemény Dénes (vízilabda) és Magyar Zoltán (torna) identitását épp ezért nem is szokás firtatni. Négy-öt politikailag motivált üzletember pedig erős kormányzati hátszéllel érkezett.

A triatlonszövetség elnöke tavaly óta Bátorfi Béla, az Orbán család fogorvosa, a hazai fogturizmus-program apostola. Ezt bámuljuk, ám értjük. De hogy miért kellett a Videoton tulajdonos-elnökét, kőkemény menedzserét, Garancsi Istvánt a természetjáró szövetség élére tenni, az talány. Persze ne feledjük: bármerre próbálkozunk, bármilyen jelzésen indulunk, csak egyfelé haladhatunk.