Fantomkép alapján keres bűnözőket a rendőrség
A dunakeszi nyomozók az állampolgárok segítségét kérik.
A rendőrségen egy dunakeszi asszony tett feljelentést mivel 2015. szeptember 29-én 9 óra 30 perc körüli időben a lakásán megjelent két ismeretlen férfi, akik egy áramszolgáltató munkatársainak adták ki magukat. Az ismeretlenek azt mondták a sértettnek, hogy módosultak a szolgáltató árai, ezért visszahoztak neki egy bizonyos összeget.
Az egyik férfi egy bankjegyet adott át a sértettnek, aki a megtakarított pénzéből adott vissza a férfinak. Az asszony a pénzt egy komódból vette ki.
Ezt követően az egyik ismeretlen áramerősség mérés ürügyén kicsalta a sértettet a fürdőszobába, miközben a társa kivette a komódból az asszony megtakarított pénzét, majd távoztak a házból.
A sértett elmondása alapján az ismeretlen tettesekről grafika készült.
A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a grafikán látható személyek valamelyikét, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Dunakeszi Rendőrkapitányságon, illetve tegyen bejelentést a 06-1-236-2883-as telefonszámon, továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.