Fájó kudarc Angyalföldön, ál-Zámbó Jimmy Óbudán

Észak-budai és Észak-pesti kiskörútunkon a következőket tapasztaltam olt:

A Vasas SC színeit hordozó girlandokkal és drapériákkal díszített angyalföldi nyugdíjasklubban kartonokból és kreppekből szabott léghajókról integető papírmajmócákkal igyekeztek oldani a feszültséget. Ez mindaddig sikerült is, amíg egy égő fülű első szavazót el nem hajtottak, mert égen-földön kereste, de sehol nem találta a lakcímkártyáját.

– Nem baj, majd holnap visszajövök

– rakta helyre magában a kudarcot a nyurga fiatalember. Látszott rajta, hogy van rutinja.

Csak egy nagy sóhaj maradt utána.

A Bécsi úthoz közeli, minden körülmények között rettentően unalmas utcában berendezett szavazókörben a gyerekeket le kell adni a portán. A kis imposztorok azonban a jelek szerint leugráltak a fogasokról, mert egy sem volt jelen. A hely szürrealitását egy március 15-i díszben felejtett, ÁFÉSZ-osztályú önkiszolgáló pult és az alábbi diskurzus fokozta:

– Hallottad, hogy meghalt a Bacsó Laci?

– Nem mondod.

– De bizony.

– Szegény.

– Az ám.

Még északabbra, Csillaghegyen, ahol ugyancsak egy általános iskolában szavazhatott szabadon, aki oda volt rendelve, egy drága, ezért szlovák rendszámú autóból kiszálló férfiúra lettem figyelmes, aki nem Bayer Zsolt volt, továbbá egy nagyon rozoga bácsira, akin látszott, hgy egészen halovány fogalma sincs arról, hol is van és mit kéne neki mostan csinálnia. A felesége viszont tudta: – Csak húzd be az ikszet, Imre – informálta, és az ujját fogva mutatta neki, hogy pontosan hova. Láttuk is, de nem árulkodunk, mert pont oda. 

A ház előtt eközben ünnepi fényképezkedés zajlott. A kamera fókuszában egy Zámbó Jimmy-frizurás, Kövér László-bajszos atyafi állott fekete, sujtásos mellényben és fehér lenvászon-ingben,

megmutatva a világnak, hogyan néz ki egy ember, ha magyar, vagyis, hogy hogyan nem, ha nem. 

De rámás csizmát nem viselt.