Hoppál Péter ezzel indokolja, hogy kihúzta az ellenzéki kampánykivetítőből a kábelt

Így magyarázza tettét a fideszes képviselő.

2022. március 29., 18:09

Szerző:

Lépni kellett, hogy „megállítsuk Gyurcsány hazugsággyárát” – indokolta Hoppál Péter, a Fidesz Baranya megye 2. számú választókerületének április 3-án újrainduló képviselője keddi közleményében azt, hogy egy nappal korábban miért húzta ki a kábelt a Pécs főterén álló ellenzéki kampánykivetítőből.

A képviselő MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, tettével elnémította „azt a hazugságözönt”, amely a kivetítőből „folyamatosan ordított napok óta a védtelen járókelők fülébe, fertőzve az agyukat”.

Úgy fogalmazott: „ha négy évig tisztességesen, a választóik között és azok szemébe nézve dolgoztak volna a pécsi baloldal jelöltjei, akkor most nem kellene hazugságokat ordibálniuk óriáskivetítőkből, hangos furgonokból, hanem elég lenne az emberek szemébe nézni és becsületesen kampányolni”.

A parlamenti választáson közös jelölteket állító ellenzéki pártok részéről Mellár Tamás és Szakács László – akik Baranya megye 1. és 2. választókerületében jelöltként indulnak – egy keddi sajtótájékoztatón tisztességtelen kampányeszközök alkalmazásával vádolták Hoppál Pétert, a kormánypártok pécsi jelöltjét egy nappal korábbi tette miatt.

(Kiemelt kép: Hoppál Péter érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség háromnapos kihelyezett ülésére egy velencei szállodába 2018. szeptember 12-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.