Ezüstérmet nyert a börtönben nevelkedő tehén
A Roló névre hallgató üsző még csak 10 hónapos, így a jövőben még számos siker várhat rá.
Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásáron a büntetés-végrehajtás Roló nevű üszője második helyezést érte el. Az ezüstérmes Roló – a tehén – még csak 10 hónapos, így a jövőben még számos siker várhat rá az idősebb kategóriákban. A májusban Hódmezővásárhelyen megtartott rendezvény Magyarország legnagyobb állattenyésztési kiállítása – olvasható a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közleményében.
A rendezvényen idén több mint 500 agrárgazdasági kiállító, köztük 200 állatkiállító gondoskodott az élménydús programsorozatról. A sertésbírálat szintén eredményesen zárult a büntetés-végrehajtás számára, az ifjonc bv-s malacok a harmadik helyre kocogták fel magukat. Az állatok versenyen való indítását gondos kiválasztás és alapos felkészítés előzte meg.
„Szarvasmarhánk rangos elismerésének érdemét igazolja, hogy a holstein-fríz fajta tenyésztése, fenntartása csakis a világ legkorszerűbb tartástechnológiájával történhet, hiszen enélkül nem lehetne a fajtában rejlő genetikai adottságokat felszínre hozni, és azokat hatékonyan kiaknázni. A holstein-fríz rendkívül szigorú szelekciós nyomással kitenyésztett fajta, amely az ágazat leghatékonyabb tejtermelésre képes tejelő szarvasmarha-fajtája” – írja a BVOP.
A büntetés-végrehajtás gazdasági társaságában jelenleg 98% fölötti vérhányadú holstein-fríz szarvasmarha populációt tartanak számon. A gazdaság legfontosabb bevételi forrása a tej, hízóalapanyag, hízott marha, illetve tenyészállat értékesítésből származik.
A tradicionálisan szarvasmarhatartó „börtön” gazdaság, több mint fél évszázada szolgálja ki a magyar fogyasztókat, közvetetten, minőségi tejjel. A telepen lévő, jelenleg közel kilenszáz tehén egy tehénre jutó éves tejtermelése több mint kilencezer kilogramm.
(Kiemelt képünkön: Roló, az ezüstérmes tehén. Fotó: BVOP)