Ezt kellett megérnünk: Soros sötét erői a bíróságokat is ostrom alá vették

2018. február 12., 11:57

Szerző:

Különös ostrom alatt áll a magyar igaz­ságszolgáltatás – az elmúlt hetek, hónapok történései alapján erre a következtetésre jutott az igazságügyi miniszter helyettese. Völner Pál a Magyar Időkben hívta fel a nemzetért aggódó publikumnak, hogy a magyar bíróságok befolyásmentességét veszélyeztető jelenségek tűntek fel.

Az igazságszolgáltatás munkáját nem próbálhatják meg befolyásolni, eltéríteni magukat civilnek nevező, valójában külföldi érdekeket szolgáló szervezetek – mondta a miniszterhelyettesaki szerint az utóbbi időben többször is előfordult, hogy idegen szempontokat képviselő szereplők kísérletet tettek arra, hogy ilyen vagy olyan módon beavatkozzanak a magyar ítélkezésbe, átalakítsák a joggyakorlatot, elszakítsák az ítéleteket a hazai jogi hagyományoktól, megfontolásoktól.

„A beavatkozók valójában a modern kor talárt öltő zsoldosai, többüket Soros György amerikai milliárdoshoz lehet kötni"

– mondta Völner Pál, majd leszögezte: az ilyen résztvevők magyarországi működését minden körülmények között meg kell akadályozni.

A miniszterhelyettes az aggasztó tényezőkre példaként hozta fel, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány által pénzelt civilek érzékenyítőtréningeket tartottak bíróknak, egy szintén az amerikai spekulánshoz köthető szervezet pedig „bíróságfigyelő rendszert” működtetett, így megfigyelték a bírákat is.

Völner Pál mindezek mellett a magyar bírósági igazgatást érő offenzíváról is beszélt. Felidézte: az utóbbi időben többször is támadás érte a 2012 óta működő Országos Bírósági Hivatal elnökét, Handó Tündét.

„Az elnök hosszú idő óta vesz részt a magyar igazságszolgáltatás működésében, miközben a támadások nem kis része kívülről érkezik. Ebből arra lehet következtetni, hogy egyesek politikai harctérré akarják alakítani a bíróságokat" – hozza a jéghideg frászt az olvasókra Völner Pál. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.