Ez a téma tabu Orbánéknak

Csak a legnaivabbak csodálkozhatnak azon, hogy a kormánypártok szépen kihátráltak a mögül a parlamenti tervezet mögül, amely egyfajta nemzeti minimumot célzott volna meg annak érdekében, hogy csökkentsék az ijesztő méreteket öltő gyermekszegénységet hazánkban. Inkább az volt a meglepő, hogy korábban támogatták, sőt egy képviselőjük a többi párttal együtt a beterjesztők között volt. A nemes célú konszenzus azonban a jelek szerint nincs ínyére a mindent erőből átverni akaró vezetésnek, ezért egy pálfordulóval még bizottsági szinten megakasztották az egészet. A megkapóan őszinte magyarázat az, hogy nem kívánnak támogatni egy ellenzéki oldalról jött javaslatot, azaz magyarul: az árkok mélyítése fontosabb a közös nemzeti érdekeknél.

Ezt az elmúlt években már megszokhattuk, ezzel együtt megdöbbentő az az érzéketlen cinizmus, amellyel Orbánék a szociális problémákat, a növekvő elszegényedést kezelik. Szó sincs arról, hogy passzívan szemlélnék, ellenkezőleg: az első pillanattól kezdve nagyon is aktívan ténykednek a társadalmi különbségek növeléséért. Ennek nyomán az ország egyre jobban kettészakad, a nyertes a felső ötöd, a vesztes pedig az alsó kétötöd, ahová az egykori középosztály jelentős része is lecsúszott.

A kormány szinte minden intézkedése jól láthatóan a módosabbaknak kedvez. Kezdjük mindjárt az adórendszerrel: az egykulcsos szja bevezetése és az adójóváírás megszüntetése éves szinten közel hatszázmilliárd forint többletet hozott az adózók felső ötödének, és nagyjából ugyanennyivel növelte az alacsony keresetűek adóterheit. Ennek nyomán a nettó jövedelmi különbségek megugrottak, és valódi hungarikum, hogy arányaiban több közterhet fizet egy minimálbéren tengődő segédmunkás, mint a több milliós havi fizetésű csúcsmenedzser (az utóbbi nyugdíjjárulékánál ugyanis van egy maximális összeghatár).

A Fidesz szerint ez így igazságos, ahogy az is, hogy ne legyen vagyonadó, kevesebbet kelljen fizetni az örökösödés és ajándékozás után, ami szintén leginkább a gazdagoknak kedvez. Akárcsak az, hogy egyre több és nagyobb a fogyasztást terhelő adó, mert azt a jómódúak könnyebben elviselik, mint a szegények, mert élniük, enniük és lakniuk az utóbbiaknak is kell. A rezsicsökkentés legnagyobb haszonélvezői szintén a gazdagok, hiszen havi sok tízezres rezsiből sokkal nagyobb a megtakarítás, mint csupán néhány ezresből.

A statisztikák szerint a teljes költségcsökkenés csaknem kétharmada a lakosság felső negyedénél landolt. Sok más mellett említhetnénk még a devizahiteles-végtörlesztést, amely gáláns háromszázhetvenmilliárdos ajándékot adott azoknak, akik egy összegben törleszteni tudtak, miközben százharmincezren még mindig kilátástalan helyzetben vannak, és reményük sincs a tartozásuk törlesztésére.

Minden szempontból a társadalom szétszakadását mutatják a nemrég közölt KSH-adatok is a fogyasztás alakulásáról. A Fidesz gazdasági fordulatról, az életkörülmények javulásáról papol, ez azonban csak a társadalom egy hányadára igaz, akárcsak a reálbérek emelkedése és a fogyasztás bővülése. Az adatok szerint az ország lakosságának ötöde, azaz kétmillió ember alig több mint negyvenezer forintot tud költeni havonta, a felső ötöd egy főre jutó fogyasztása viszont ennek három és félszerese.

Ha a fogyasztás szerkezetét nézzük, még látványosabb a különbség. A szegény ötöd kiadásainak közel kétharmada az étkezésre és a lakhatásra megy el, másra alig jut valami. Megdöbbentő, hogy egészségügyi célokra a felső ötöd ötször, kultúrára pedig tízszer annyit fordít, mint az alsó ötöd, ezek után aligha meglepő, hogy az utóbbiak viszont jóval nagyobb arányban költenek alkoholra és cigarettára, mint az előbbiek.

A különbségek még drasztikusabbak, ha a regionális eltéréseket is nézzük. Budapesten az átlagjövedelem három-négyszerese az északi-északkeleti térségekének, ami nagyjából megfelel az egy főre jutó GDP-aránynak. A számok közötti szakadék az élet minden területén érződik, a foglalkoztatottságtól kezdve az egészségi állapoton át a várható élethosszig.

Egy normális ország normális kormánya a társadalmi különbségek enyhítésére törekszik, nem csupán szociális érzékenységből, hanem a gazdasági fejlődés érdekében is. Annak egyik fő motorja ugyanis a társadalmi mobilizáció, egyre nagyobb rétegek egyre bővülő igényeinek kielégítése. Nálunk sajnos nem ebbe az irányba mennek a dolgok: növekszik a leszakadt és felzárkózni képtelen egyének, közösségek száma, amit csak fokoz a Fidesz-kormány az oktatási rendszer átalakításával, a jövedelmeknek a módosabbak felé történő átcsoportosításával, a sehová sem vezető közmunkarendszerrel, a szociális ellátás csatornáinak leépítésével.

Szép új világ épül a szemünk előtt, ahol az esélyegyenlőség csak demagóg szólam és álom, ahol jórészt eldől a sorsa az embernek azzal, hová születik. Olyan világ, ahol néhányan elképesztő vagyonokat halmoznak fel a közpénzek, a közvagyon gátlástalan lenyúlásával – példák tömegét sorolhatjuk –, miközben a lakosság több mint harmada a létminimum alatt él és kilátása sincs helyzetének javítására. Magyarország jobban teljesít – harsogja a kormánypropaganda, kár, hogy ezt az emberek többsége a saját bőrén nem így érzi.