Európa-szinten első Magyarország a netező nyugdíjasokban

De ha netbankról vagy elektronikus csekkről van szó, már uniós átlag alatt vagyunk.

2021. október 18., 17:35

Szerző:

A magyar nyugdíjasok kevés figyelmet fordítanak magukra, s ezért igen rossz egészségügyi állapotban vannak európai kortársaikhoz képest. Meglepő viszont, hogy a magyar nagymamák és nagypapák a kontinens élbolyában vannak a digitális fejlettség terén – írja az Index az Eurostat felmérésére hivatkozva.

Az Eurostat felmérést készített többek között az Európai országok lakosainak átlagéletkoráról, az idősek internettel való kapcsolatáról, valamint a nyugdíjasok egészségéről. A felmérés szerint Európa populációjának 20,6 százaléka 65 éves vagy annál idősebb, Magyarországon ugyanez az arány 19,9 százalék.

A hazai nyugdíjasok 6,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy túlzsúfolt háztartásban él, például több generáció lakik egy ingatlanban. E tekintetben nincs érdemi különbség Európához képest, ott a nyugdíjasok 7 százaléka él így. Viszont itthon a nyugdíjasok csak 8,3 százaléka nem engedheti meg magának, hogy melegen tartsa otthonát télen, míg az uniós átlag 9,9 százalék.

Rossz hír viszont, hogy a magyar 65–74 éves korosztály mindössze 22,7 százaléka mondta, hogy hetente legalább 3 órát végez fizikai aktivitást. Az EU-s átlag ezzel szemben azt mutatja, hogy az idősek 44,5 százaléka sportol, tornázik, kerékpározik vagy sétál. Ebben a rangsorban hátulról a negyedikek lettünk.

Viszont az internethasználattal kapcsolatban majdnem mindenben az EU-s átlag felett vagyunk, ugyanis a magyar nyugdíjasok:

  • 69 százaléka használ közösségi médiát – az EU-s átlag 35 százalék;
  • 68 százaléka használja az online telefonálást vagy videohívást – az EU-s átlag 53 százalék;
  • 81 százaléka olvas híreket az interneten – az EU-s átlag 68 százalék;
  • 47 százaléka hallgat online zenét – az EU-s átlag 30 százalék;
  • 62 százaléka néz videót vagy filmet online – az EU-s átlag 43 százalék;
  • 84 százaléka keres információkat online – az EU-s átlag 70 százalék;
  • 77 százaléka email-ezik rendszeresen – az EU-s átlag 74 százalék.

Egyedül a pénzügyi szolgáltatások interneten való intézésében maradtunk alul:

  • 43 százaléka bankol és intézi pénzügyeit az interneten – az EU-s átlag 55 százalék.

(Kiemelt kép: A 74 éves Listván Attila számítógépezik nyíregyházi otthonában 2018. július 23-án. Fotó: Balázs Attila / MTI)