Európa orbanizálódik – Daniel Monterescu: Nem kötelező az emberek zsigeri indulataira hallgatni
– Ön az előadásában arról beszélt, hogy a menekültválság Európában kinyitotta Pandora szelencéjét. Ebből a megfogalmazásból az következik, hogy a bajt, legalábbis részben, nem a menekültek hozták: az a szőnyeg alá söpörve már itt volt az életünkben. Mire gondolt?
– Az idegenek megérkezése valóban rámutatott Európa saját problémáira. Ilyen a határok ügye, amelyről azt hihettük, hogy az unió megnyugtatóan rendezte már. De ilyen az európai egység kérdése, a közös morális értékrend dolga, az egész uniós építmény stabilitásába vetett hit. Amikor tetőzött a menekültek hulláma, az megkérdőjelezett olyan értékeket, amelyekről azt hihettük, egyformán értékesek minden európai számára. De kiderült: akadnak, akik könnyedén átlépnek azokon. A migráció jelensége láthatóvá tett sok olyasmit, amit a kulturális tabuk korábban elfedtek. Például a rasszizmus különböző formáit, az iszlamofóbiát, az antiszemitizmus megnyilvánulásait, de ide sorolhatjuk azt is, hogy akadtak, akik a romákat rögtön egy kalap alá vették a menekültekkel.
– Érdekes, hogy egyes magyar politikusok már a menekültválság korai szakaszában elkezdtek cigányozni és célozgatni a zsidókra is. Miért?
– Alighanem arról van szó, hogy Pandora szelencéjében az európai és a magyar identitás egyfajta mozaikkép, a puzzle-játékok mintájára darabokból áll össze. Akkor azonban, amikor a határ légiessé vált, és sok tízezer idegen érkezett és kért helyet a rendszerben, a kirakós elemei szétcsúsztak, újra kellett fogalmazni, hogy kinek hol a helye. Ki és hogyan fér az összképbe? Kivel és miért vállaljuk a sorsközösséget? A keresztény magyar többség egyfajta háromszögben kezdte látni azokat, akik különböznek tőle. A romákat, a zsidókat, a menekülteket. Ez kérdőjelet tett a korábbi közmegegyezések mögé is. Ez az, ami a zsidókat joggal aggaszthatja a menekültválság miatt, hiszen az ő státusukat is érintheti. De hogy a kép bonyolultabb legyen, a zsidó etika szerint az idegen, a vándor megértést, szeretetet érdemel. A judaizmus liberális felfogása szerint, amire egyébként a magyar zsidóság nagyon büszke, az idegent be kell fogadni. Éppen ezt szokták a magyar zsidók számon kérni a magyar többségi társadalmon vagy épp a németeken. Most eljött az igazság pillanata, kiderül, kettős mérce szerint ítélünk-e. Úgy cselekszünk-e, ahogyan ezt másokon számon kértük, vagy saját, rövid távú, helyi érdekeink szerint járunk-e el? És itt nagyon erős ambivalencia jelenik meg.
– Ön szerint a menekültek veszélyeztetik a zsidókat?
– A bizonytalanság érzését Magyarországon a menekülteknél sokkal inkább erősítik az antiszemita hangok vagy a szélsőjobboldali retorika. Az országot a felmérések szerint évente ezer zsidó származású magyar hagyja el. Közép-Európa legnagyobb, 80-100 ezer lelket számláló zsidó közösségét valójában a kormány nacionalista megnyilvánulásai veszélyeztetik: amikor az antiszemitizmussal flörtöl, a maszatos Stop, Soros! kampányt folytatja, háborút visel a kritikus civilekkel szemben és megpróbálja kiszorítani az országból a CEU-t.
– A magyar kormány azzal érvel, hogy a muzulmán menekültek többsége antiszemita, így a zsidó közösség védelmében is ki kell zárni őket az országból. A kerítés egyik fontos célja tehát, hogy védje a magyar zsidókat.
– Én erről azt gondolom, hogy a magyar kormány egyszerűen felhasználja és manipulálja a magyar zsidó közösség valódi aggodalmait, történelmi félelmeit, hogy azokból hasznot húzzon. Természetesen érthető, hogy vannak olyan zsidó csoportok, amelyek készek elfogadni és felerősíteni a kormány érvelését, de tudatában kell lennünk annak, hogy ez feje tetejére állított érvelés. Európa évezredek harcai után lett a béke kontinense. Itt számos példa bizonyítja, hogy ellenségek megbékélhetnek, ha megismerik egymást, hogy az oktatással lehetséges az értékrendek átalakítása.
– A magyar zsidó közösség különleges-e bármilyen szempontból? Vannak-e megkülönböztető jegyei más európai országok zsidó közösségeihez képest?
– Azt gondolom, hogy a magyar zsidó közösség különlegesen mélyen elkötelezett Magyarország iránt, összenőtt az anyaország keresztény többségével. A magyar zsidók nem szívesen adják fel az itteni életközösséget, a magyarságra jellemző életformájukat. Azok közül, akik Európából települnek át Izraelbe, a legnagyobb számban a magyarok térnek vissza az anyaországba.
– Gyakran azzal a tréfás indokkal jönnek haza, hogy Izraelben nekik kicsit túl sok a zsidó, idegen az a világ.
– Igen, én is hallottam már ezt a kiszólást. Tapasztalatom, hogy a magyar zsidó civil társadalom nagyon sok jeles vezetőjének vannak külföldi tapasztalatai. Sokan éltek közülük az Egyesült Államokban vagy Izraelben, de visszajöttek, mert azt mondják, ők igazán csak itt vannak otthon. Van valami nagyon erőteljes a magyar kultúrában, Budapestben, amitől nehéz elszakadni. Ezzel azonban együtt jár egy olyan jelenség is, amit én stratégiai láthatatlanságnak nevezek. Ezen azt a kétértelmű kapcsolatot értem, amely a zsidók és a magyar nemzetállam között alakult ki. Ez a teljes integráció, a teljes észrevehetetlenség kívánságára épül, ami egyébként aligha megvalósítható. Az a jelenség, amiről 1990, de főként 2000 óta zsidó újjászületésként beszélnek Magyarországon, azt hiszem, nagyon egészséges folyamat: a zsidóság végre tegye ki a napra saját kultúráját, és azt az egész közösség számára értékként mutassa fel.
– A Stop, Soros! antiszemita kampány?
– Nyilvánvalóan az. Olyan politikai kampány, amely jól megfontolt érdekek alapján machiavellisztikus célokat követ. Ennek a kampánynak a külsőségei, az érvrendszere a korábbi antiszemita kampányokra hajaz. Adott egy zsidó származású kapitalista spekuláns, aki összeesküvést sző, titkos machinációkkal el akarja venni a hatalmat a néptől és a nép által választott vezetőktől. Az a plakát, amely Sorost együtt mutatja a magyar ellenzék jobb- és baloldali vezetőivel, olyan manipulátorként mutatja, aki már túllépett a legitim politikai racionalitás határain. Aki képes agymosásra, mitikus, tudat alatti befolyásra. Ez pedig Magyarországon és számos más európai országban a világuralomra törekvő állítólagos zsidó összeesküvés propagandáját idézi.
– Antiszemitának tartja Orbánt vagy a magyar kormány politikai vonalát?
– Nem, egyiket sem gondolom. Szerintem ez cinikus politikai játszma, nem több. Ennek a játszmának része az is, hogy Orbán törekszik arra, hogy kiegyezzen egyes zsidó csoportokkal. A zsidók is nyerhetnek vagy veszíthetnek sok mindent a politikában, meg a kormány is szeretné a nyereségét. Vannak kollégáim, akik szerint Orbán szélsőjobboldali, sőt fasisztoid politikát folytat. Én egyiket sem hiszem. Viszont nyugtalanít az, amit ő illiberális politikának nevez, meg az is, amiben a magyar és az izraeli politika erősen közelít egymáshoz. Egyetértenek a menekültek ügyében, egyetértenek a határ védelmének módjában, az iszlamofóbiában és abban is, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek állítanak be olyasmit is, ami nem az.
– És még valamiben: Orbán és Netanjáhú is arra hivatkozik, hogy meg kell védeniük hazájuk etnikai azonosságát.
– Sajnos a judaizmus Izraelben befogadó, alapjaiban kozmopolita kultúrából parokiális, helyi érdekű, sőt soviniszta ideológiává vált.
– Amelynek lényege már nem a kultúra vagy a vallás iránti hűség, hanem az etnikai szempont.
– Igen, a zsidó állam ma a közös és állítólag egységes etnikumhoz való tartozást tartja meghatározó alapnak. Ezt számomra tragikus látni, hiszen az én őseim Európa különböző tájairól jöttek. Édesapám családja Romániából, édesanyámé Németországból, Svájcból és Franciaországból érkezett. Izrael sikerének és dicsőségének alapja éppen az etnikumok sokfélesége volt. Fájdalmas tudomásul venni, hogy ezt a történelmi sokszínűséget eltökélten, egy hosszú távú stratégia jegyében szűkíteni akarják lokális, szűklátókörű túlsúlyt erőltetve. Hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol ez a politika nyilvánvalóan kontraproduktív, hiszen az ország időzített demográfiai bombán ül. Néhány évtized múlva a máris rogyadozó szociális rendszer összeomolhat, mert nincs elég fiatal, aki a jövőben adót fizetne. Olyan vonaton ülnek, amely betonfal felé rohan. Ebben a helyzetben szerintem minimum szűklátókörűség az etnikai szempont erőltetése.
Daniel Monterescu
a CEU szociológia és társadalmi antropológia tanszékének docense, a közép-európai zsidó kulturális újjászületés kutatója.
Egyes munkái a határterületek gasztronómiai és borászati kultúrájával foglalkoznak. Jelenleg az izraeli Technion Egyetem várostervezési karának vendégprofesszora.
Antropológusi PhD-fokozatát a Chicagói Egyetemen szerezte, posztdoktori tanulmányainak színhelye a firenzei European University Institute volt. 2005 óta oktat a CEU-n. A jaffai zsidók és palesztinok együttéléséről szóló monográfiája 2015-ben jelent meg.
– Vannak politológusok, akik szerint az orbáni politika nem úgy alakult ki, hogy ő bármit is ráerőltetett volna az országra. Ő mást akart, de van füle arra, hogy mire vevő az ország, mivel lehet sok szavazatot szerezni. Hát ezzel.
– Én mást gondolok. Nem kötelező az emberek zsigeri indulataira hallgatni. Azok megfelelő politikával csillapíthatók, felkelthető az emberek kedve az együttműködésre. Ahogy Orbán uralja a médiát, az pontosan mutatja, hogy Magyarországon a befolyás legalább annyira áramlik felülről lefelé, mint fordítva. Persze a tehetséges politikusok tudják, mivel szerezhetnek népszerűséget, de a történelem arra tanít, hogy a karizmatikus vezetők felelőssége elvitathatatlan az érzelmek felkorbácsolásában, bármi lett is a következménye. Szerintem Orbán és Netanjáhú legalább annyira kreálja a közhangulatot, mint amennyire hallgat az indulathullámokra.
– Nemzetközi terepen a menekültválság népszerűbbé teszi, erősíti Orbánt?
– Igen. Ahogy mondani szokták: ha a menekültválság nem lett volna, azt Orbánnak kellett volna kitalálnia, annyira a kezére játszott. És nemcsak országon belül, hanem az európai színtéren is. Ami ezen a kontinensen zajlik, azt nevezhetjük Európa hungarizálódásának, elmagyarosodásának is. Orbánnak igaza van abban, hogy nyíltan ő vállalt először politikai kiállást, melyet aztán mások is átvettek. Őt követik mindazok, akik olyan idegen betolakodókként kezelik a menedékkérőket, akiket nem lehet civilizálni, akikre nem hatnak érvek, akiken nem foghat az oktatás. Ez egy olyan páneurópai folyamat része, amely a populista jobboldal felemelkedésével jellemezhető Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Lengyelországban, sőt sok szempontból ugyanebbe az áramlatba illik az izraeli jobboldal felemelkedése is.
– Orbán kulcsszereplője ennek a folyamatnak?
– Nem csodálkoznék, ha elfogadnák a primátusát. Van egy olyan közös politikai nyelv, amely összeköti ezeket a rezsimeket. Az egyszerűsítő populista üzenetek fogalomkészlete, amely úgy hangzik, mintha alkalmas lenne gazdasági folyamatok leírására, valódi félelmek, mint például a munkanélküliség, a lecsúszástól való szorongás kezelésére, és e nyelv megalkotásában neki nagy szerepe van. Ez mindaddig nagyon hatékony kombináció, amíg hamissága egyértelművé nem válik. Orbán szimbóluma valaminek, ami túlmutat Magyarországon. Már csak azért is, mert Magyarország úgy pozicionálta magát, mint Európa kapujának őre. Ez a szerep követőkre talált a régió több országában, például Horvátországban vagy Szlovéniában is. A térségben megindult az önkéntes gettóépítés folyamata, és a kelet-közép-európai és a balkáni országok saját magukat zárják be
