Ettől már a Fidesz emberei is megriadtak

Fekete György MMA-elnök szervezetéhez csatolná a Műcsarnokot, de az önállóságát féltő igazgató és az ultrakonzervatív fordulatot nem támogató kormánytagok elérték, hogy ez a pont kikerüljön az előterjesztésből. Lázár János utasítására azonban végül mégis belekerült a dokumentumba, hogy az idős belsőépítész szervezete igazgathatja majd a kortárs kultúra egyik legfontosabb intézményét.

2012. november 19., 16:11

Dolgozói értekezleten jelentette be a Műcsarnok igazgatója, hogy intézményük a kormány tervei szerint várhatóan a Magyar Művészeti Akadémia igazgatásába kerül. Az Index megkereste Gulyás Gábor igazgatót, aki elmondta, hogy arról nincs tudomásuk, milyen konstrukciót tart jónak a kormány. Az akadémia megkaphatja a Műcsarnok nonprofit Kft.-t, azaz felelős lesz az intézmény irányításáért, azaz végső soron a programokért is. De lehet, hogy csak az épület vagyonkezelési jogát sorolják a nem rég alkotmányba emelt szervezethez, és így – legalább is hivatalosan – kisebb ráhatásuk lesz a Műcsarnok működésére.

Az ügy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) erősen konzervatív elvei miatt keltett riadalmat. Az Akadémia vezetője, a nyolcvanéves Fekete György a közelmúltban már támadást intézett a Műcsarnok ellen.

A kormány-előterjesztés hírére a lap információi szerint élénk lobbizás vette kezdetét, mivel a Fekete György-féle irányvonal még a kormányhű kulturális vezetők számára sem tűnt vállalhatónak. A múlt szerdán a kormány elé került előterjesztésből így már hiányzott az a rész, amely a Műcsarnokot is az MMA-nak adná. Forrásaink szerint Lázár János ragaszkodott hozzá, hogy az intézmény visszakerüljön a dokumentumba.