Pénzbüntetést kapott az etikus hacker, aki szólt a Telekomnak, hogy egy hiba miatt ügyfelek százezreinek adatai vannak veszélyben

Mert Magyarországon a jó szándék mindig elnyeri a méltó büntetését.

2019. július 11., 13:25

Szerző:

Börtönbüntetés is lehetett volna a „jutalma” annak az etikus hackernek, aki 2017 tavaszán talált egy biztonsági rést a Magyar Telekom rendszerében, amin keresztül az előfizetőik adatait is meg lehetett volna szerezni, erről pedig szólt a telekommunikációs cégnek.

A bíróság végül nem az ügyészség által kért büntetéssel, hanem pénzbírsággal sújtotta a fiatal programozót

 – írja a hvg.hu.

Az ítélet nem jogerős.

Nem mellékes tényezője, hogy miután a férfi jelezte az általa talált problémát, a Telekomnál személyesen is egyeztettek vele, sőt állást is kínáltak neki. Ezt követően a férfi azonban – a sikeres hibakeresésen felbuzdulva – további biztonsági réseket keresett. Ezt viszont a cégnél már nem nézték jó szemmel, feljelentést tettek, nemsokára pedig rendőrök kopogtattak a programozó ajtaján.

A Telekom munkatársai a tárgyaláson megerősítették, hogy komolyan gondolták az etikus hacker alkalmazását, mégis elítélte a bíróság.

Az ügyészség 8 év letöltendő börtönbüntetést szeretett volna. Felmerült a férfi előzetes letartóztatása is, sőt,

vádalkuval is próbálkoztak

nála. Ha bűnösnek vallja magát, akkor „csak” 2 év börtönbüntetést kértek volna rá 4 évre felfüggesztve – hangzott az ajánlat. Ezt a férfi elvi okokból sem fogadta el, nem tartotta magát bűnösnek, hiába volt fenyegető a súlyos büntetés.

A fiatal programozót a Társaság a Szabadságjogokért jogászai védték. A civil szervezet elégedetlen a

600 ezer forintos pénzbírságról szóló ítéletettel.

A TASZ értékeléséből lényegében az derült ki, hogy akár 10 forintot is kiszabhattak volna bírságként, pusztán az a tény felháborító, hogy bűnösnek tekintenek valakit, aki jó szándéktól vezérelve, közszolgálati célból felhívja a figyelmet egy biztonsági hibára. A bíróság szerintük nem ismerte fel, hogy a férfit nem ártani akart, ami egy bűncselekmény alapfeltétele.

A nyilvánosságban nem éppen a Telekom hete. Kedden jelentették be, hogy a Mészáros Lőrinc és jobbkeze, Jászai Gellért tulajdonában lévő 4iG kishalként megvásárolta prosperáló leányvállalatukat, a T-Systemst. A cég számos közbeszerzés haszonélvezője, feladatkörükbe tartozik az NVI választási rendszerének működtetése is.