Eredménytelen lett egy újabb 3-as metró tender

Mind az öt kivitelező társaság magasabb árajánlatot tett, mint a 40,4 milliárd forintos fedezet.

2016. december 20., 16:28

Az északi szakasza után a középső szakasz felújítására kiírt tendert is eredménytelennek nyilvánították – írja az Index. Az öt ajánlattevő – Swietelsky Magyarország Kft.–ZÁÉV Építőipari Zrt., SDD-konzorcium (Dömper Kft.–Subterra-Raab Kft.–Pannon-Doprastav Kft.), KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., STRABAG M3 KÖZÉP-konzorcium (Magyar Bau Holding Zrt.–STRABAG-MML Kft.), A-Híd Zrt. – mind drágábban akarta megcsinálni a Nagyvárad és Lehel tér közötti szakaszt a becsült negyvenmilliárd forintnál.

Tarlós István főpolgármester korábban jelezte: az engedélyezés terveire írták ki a 3-as metró felújítására vonatkozó pályázatokat, és nem gondolták, hogy ilyen magas árajánlatokat kapnak.

Új pályázatokat írnak ki, immár az elkészült pontos kivitelezési tervek alapján, ennek ismeretében az ajánlatadók – reményei szerint – kevesebb kockázatot fognak bekalkulálni és alacsonyabb árakat adnak majd.

Az újra kiírt kiviteli tendereket tavasszal bontják, akkor derül ki, hogy valóban lejjebb mennek-e az árak.