Erdőlakók

Fehér út, Terebesi út, Gyógyszergyári utca. A három út által határolt erdőben és ligetes területen ma nyolcvanan-kilencvenen élnek. Az illegális erdőlakók száma egyre növekszik. Nyáron már gyerekek is érkeztek vidékről. Ha megkérdezték őket, hát ti mit csináltok itt, azt felelték: „Nyaralni jöttünk a nagynénihez, aki az erdőben él.”

Kőbánya szívében az erdő hatvan-hetven hektárnyi. Vannak ott elhagyott épületek, kibelezett kamionmosó az egyik. Mögé egy nap kibelezett lakókocsit állítottak. Mert lakókocsiban élni jobb, mint ágkunyhóban vagy a vízmosás falában, a rókalyukban.

A fekete nejlonzsákokat cipelő fiúk nevetnek, mert abban a rókalyukban egy Farkas nevű ember lakik.

A fiúk utcai szociális munkások. Öt napon át járják az erdőt, vasárnap, hétfőn megpihennek, de ma szombat van, s Albiékhoz igyekszünk.

Hajléktalantérkép

Hajléktalan erdőlakó sokféle van. Manikűröstől a tanárig, artistától a pszichiátriai betegig.

Albiék mókás emberek, a bejáratukhoz, az egyik fa törzsére utcatáblát szögeltek, amely szerint az Illatos út 9.-ben vagyunk. A valóságban egy ágakból épített kunyhóban. A karvastagságú ágakat deszka, fólia és padlószőnyeg borítja. Van nyári konyha, szerszámkamra, előtér és szoba.

– Tessék a heverőn kicsit leülni.

Albi ötvenkilenc éves, Valika ötvenhat, nyolc éve élnek itt. A bejárat fölött elemes óra mutatja az időt, a védelmet meg kis házi áldás biztosítja: „Hol hit, ott szeretet. Hol szeretet, ott béke. Hol béke, ott áldás. Hol áldás, ott Isten. Hol Isten, ott szükség nincsen.”

Itt szükségből sok van, de Valika – aki hogy jobban lásson, egyszerre két keretes szemüveget is hord – azt sóhajtja:
– Úgy bízok az Istenben! És jobb itt nekünk, mint az utcán, az árkádok alatt, ahol az emberek alszanak, alattuk tócsa és legyek... Gusztustalan. Hát hogy lehet úgy élni!

Hát hogy lehet így, erdőben, ágkunyhóban élni?

– Énszerintem mi nem is vagyunk hajléktalanok. Mert van fedél a fejünk fölött.

Nejlonból, padlószőnyegből.

– És van mit ennünk. Ma gombalevest főztem a nyári konyhában. Tetszik érezni a kályha melegét? Tetszik látni a fát? Autóval hozzák, mi az erdőhöz hozzá nem nyúlunk. A vizet az autómosóból kapjuk, az aggregátorunkat egy rendőr tölti fel, egy kommandós segít minket. A kályhánk a szobában egy kamionból való benzintartály. Akkora hőséget ad, hogy amikor levetkőzünk, kinyitjuk az ajtót. Hajnalban ébredünk, elindulunk fél ötkor, mert akkor teszik ki a kukákat. De egy ideje előttünk jár két fiú. Idecsöppentek, valahol itt laknak a MÁV területén valami kiszuperált helyiségben, már hajnali négykor azt lesik, mikor teszik ki a kukákat, és már szaladnak is.
Valika női fodrász volt. És manikűrös.

– Valamikor az édesanyám, akinek semmi iskolája nem volt, azt képzelte, gazdag leszek. Mert volt egy dúsgazdag ember, neki szánt, de nekem nem tetszett. Eleinte az Albi sem, pedig akkor még megvolt a lakása, én meg ott álltam egyedül, semmi nélkül, negyvenegy évesen, mert az apám az önkormányzatnak leadta a lakást a nevemben is. És akkor Albi édesanyja a fia nevében megkérte a kezemet. Mondtam, majd ha tiszta szívből én is úgy érzek... És Albi kivárta. Voltam vendéglátós is, van harminc ledolgozott évem, segélyt mi sosem kértünk. Könyörögjünk? Álljunk be a sorba? Hiszen minket meg sem számlálnak, a szavazáskor sem jegyeznek. Mert kirekesztettek lettünk. Itten az erdőben följebb az anyósom lakik a Józsival, még följebb a Józsi öccse, a Zoli. És van fedél a fejünk fölött.

Nyár közepén Kőbánya önkormányzatának védelmi referense az erdőbe hívta az illetékeseket: a rendőröket, a polgári védelmet, a közterület-felügyeletet, a mezőőrséget, a Vöröskeresztet, a Főkertet és a Fővárosi Önkormányzat képviselőjét a vagyongazdálkodási főosztályról. Hivatalos bejárás volt, hogy a meghívottak lássák, milyen sok a patkány, a szemét és a hajléktalan.

A hajléktalanok „útikalauza”, a HajléktaLand szerint „azt senkinek nem lehet megtiltani, hogy használja a közterületet, de a használat szabályait a tulajdonos alkothatja meg”. A fővárosnak van olyan kerülete, ahol harmincezer forint pénzbírságot fizet, aki a köztéren alszik el, vagy ennivalót vesz ki a kukából. A XI. kerületben tizenöt kijelölt körzetben hajléktalanok egyáltalán nem tartózkodhatnak. Például a Gellért téren, a Kosztolányi Dezső téren, a Feneketlen-tó környékén vagy a Fehérvári út elején. A XV. kerület az erdőkbe kiszorult hajléktalanok kitelepítésébe fogott.

Már Kőbánya is elkezdte az erdők, ligetek embertelenítését. Rendőrök járják az erdőket, igazoltatnak, összeírják még a hajléktalanok kutyáit, macskáit is. Készítik a hajléktalantérképet.

Gondozási lap

A fiúkkal és a két fekete nejlonzsákkal a Dömsödi utcából befordulunk balra, az erdőbe. A keskeny, kitaposott ösvény a hajléktalankolóniához visz. Parányi faházak, az egyiket barkácsáruházból hozták ide úgy, hogy a szociális munkások navigálták a „házhoz szállítást”. A faház alapterülete 4,4 négyzetméter, a falai 24 milliméteresek, és Jóska vette, amikor háromhavi nyugdíját egyben kapta meg. A volt artista hatvanhat éves, nagyon sovány, negyvennyolc kiló, fájdalmai vannak, és remeg.

– Bírom, amíg el nem hunnyadok.

Az utcai szociális munkásoknak munkaköri kötelességük, hogy az erdőlakóról gondozási lapot vezessenek: név, születési év, anyja neve, betegségek. És le is fényképezik a helyet, amelyet a maguk módján elneveznek. Például: Dömsödi utca, rókalyuk. Vagy: Dömsödi utca, Huba-birodalom. Az erdőlakók társadalmában a hierarchia csúcsán azok vannak, akik „épületben” élnek. A XV. kerület egyik erdőlakójának meg „farmja” van. Lovakat, libákat, kecskéket és kutyákat tart, még rendőrök is járnak hozzá lovagolni, pénzért.

Huba-birodalom

A fővároshoz tartozó erdőkben hajléktalanok a rendszerváltás óta élnek. Akad, aki pont húsz éve. Az erdőlakók nagy részének a szociális munkások viszik ki a postát, mivel ideiglenes címük általában az a hajléktalan-ellátó intézmény, ahonnan kijárnak hozzájuk a szociális munkások. Egyszer egy asszonyt, egy erdőlakót megbüntetett a rendőrség, amiért a zebrán pirosban ment át. Folyt a levelezés a rendőrség és az erdő között. Az asszony részletfizetést kért, a büntetést kukázásból fizette ki.

Egy-egy hajléktalanellátó szervezet az utcai szociális munkáért eddig évente megközelítően négymillió forint állami normatívát kapott. Azért, hogy a krízishelyzetben lévő emberek életét megmentse. Hogy télen senki se fagyhasson meg, és nyáron se haljanak bele kint, az erdőn a fertőzésekbe.

Dömsödi utca, Huba-birodalom. Három faház, egy faházkezdemény meg egy zöld sátor. Két nyugdíjas, egy pillanatnyilag munkanélküli nő, egy pszichiátriai beteg, egy fiatal alkoholista és két állat. Kutya, macska. A pszichiátriai beteg egykor autóban, Trabantban élt.

– Egy lakótelepen. Vettem egy roncs autót, beállítottam egy szép fa alá, s két és fél éven át ott éltem. Amíg a közterület-felügyelet, arra való hivatkozással, hogy nincsen rajta rendszám, el nem szállíttatta. Pedig nekem ott jó volt, a lakók még aláírásokat is gyűjtöttek, hogy hadd maradhassak, hiszen én azon a lakótelepen voltam gyerek, és ott nőttem fel. Amikor a Trabantomat is elvették tőlem, akkor kerültem ide, a zöld sátorba, pár nap után meg a sárga házba, az OPNI-ba, ahol hat és fél hónapot töltöttem. A zárt osztályon. És tavasz lett, mire elengedtek, leszázalékoltak, és pont akkor lett üresedés itt, az egyik bungalóban.

A kolónia vezetője a hetvenhárom éves Huba. Hat-hét éve él az erdőben, előtte tizenegy évig egy kempingnek volt a vezetője, van nyugdíja, nyolcvanezer forint, és se a fia, se a lánya nem tudja, hogy apjuk télen-nyáron kempingezni kényszerül.

Hamarosan kész a kőbányai erdők hajléktalantérképe, amely azt mutatja majd, a hajléktalan hol, kinek a tulajdonában lévő földterületen él. Mivel a Kőbánya szívében található erdő nagy része a fővárosé, a X. kerületi önkormányzat azt találta ki: azzal az ötlettel kíván lobbizni, hogy az eddig funkció nélküli terület Budapest rendezvényparkja legyen. Akkor egyszerre szűnhetne meg a szemét és a hajléktalanság.

Szem előtt lenni

A Vöröskereszt máris megkezdte a hajléktalanok „kigondozását”: az önkéntes kitelepülőknek, vidéki rokonokhoz költözőknek kisbuszt biztosít. Kardos István, a Vöröskereszt budapesti szervezetének igazgatója még nem tudja: a fővárosi hajléktalanok közül sokan most a föld alá, vízaknákba és csatornákba húzódnak, hogy ne legyenek szem előtt.

Vecsei Miklós a 168 Óra rádióban