„Ennél a betegek többet érdemelnek” – A pirula nem elég a gyógyuláshoz

Nem kórházban, inkább egy modern művészeti galériában érezhetjük magunkat, amikor az Egyesített Szent István és Szent László Kórház vadonatúj onkológiai részlegébe lépünk. A falakon értékes kortárs alkotások, az egy- és háromágyas szobákban a megszokott fehér helyett barnára pácolt fabútorok, tévé, légkondi, wifi, külön fürdő. Bodoky György professzor évekkel ezelőtt határozta el: változtat azon a megszokott miliőn, amely betegeit nap mint nap zsúfolásig telt rendelőjében vagy az osztályán fogadja. Egyedülálló összefogás indult el: állami, kórházi, alapítványi finanszírozással, valamint magánemberek adakozásából 400 millió forintos beruházással készült el az új komplexum.

– Sokáig nagyon rossz körülmények között fogadtuk a betegeinket, a kórtermek állapota szomorú ellentétben állt az onkológián folyó nemzetközileg is elismert szakmai munkával. Ha valaki belépett az elöregedett épületbe, biztosan nem az volt az első gondolata, hogy jó kezekbe került. Holott a legjobb gyógyszerek mellett a körülmények is meghatározók a gyógyulásban – mondja Bodoky György.

A centrumvezető főorvos osztályán kezelték Esterházy Péter írót is.

Fotók: Kovalovszky Dániel

– Kisétáltunk a kórház parkjába, körülnézett, és annyit mondott, hogy „ennél a betegek többet érdemelnek”. Ez a mondata is erőt adott, hogy a célunk minél hamarabb megvalósuljon. A kezelések során Esterházy Péter és családtagjai megismerték a centrumot támogató betegszervezet és az alapítványok szerteágazó munkáját is, ezért az író halálát követően azt kérték: gyászolói, tisztelői ne vigyenek virágot a temetésre, annak árából inkább a betegeket támogassák. Az adományokból alakították ki a centrum melletti parkot, hogy barátságosabbá tegyék az onkológia környezetét is.

Persze a méltó körülmények és a biztos szakmai háttér együttese még mindig nem elegendő a túléléshez.

Hegedüs Andrea négy évvel ezelőtt talált csomókat a mellében. A leletek mindvégig negatívak voltak, orvosa mégis a műtét mellett döntött. A kiírt időpont előtt kiderült, jól tette, mert az újabb vizsgálat már kimutatta: rosszindulatú az egyik elváltozás. Emlőmegtartó műtéten esett át, kapott sugárterápiát, majd a két mellét egymáshoz igazították.

– Jót tett a lelkemnek, negyvenévesen újra hittem a nőiességemben, növelte az önbizalmam. Csakhogy két évre rá kiderült: BRCA2 mutációm van, amit titkon sejtettem. Anyai ágon minden felmenőm mellrákban halt meg, egészen fiatalon. Úgy döntöttünk, mindkét mellemet leveszik, és egyúttal minden más női szervemet is eltávolítják, megelőzendő a bajt.

El lehet képzelni, mit jelent ez egy nőnek, én mégis szerencsésnek gondolom magam. A családom, a kollégáim nemcsak támogattak, de jól kezelték az érzelmi hullámzásomat is. Mindig mellettem álltak, ahogy a sorstársaim is: rengeteget köszönhetek az egyesületi közösségnek. Fura, de amin keresztülmentem, segített abban, hogy alapjaiban változtassam meg az életemet. Korábban nem voltak barátaim, de a betegség, a kapott támogatás megnyitott – meséli Andrea, aki ma már a Mellrákinfó Egyesület önkéntese. Sajnos találkozott olyan betegtárssal is, aki minden kisebb fájdalomnál a legrosszabbra gondolt, elfordult az orvosoktól, a betegsége kiújult, s ma már nem él.

– De van, aki tudott váltani. Végső kétségbeesésében amiatt, hogy a döntések a feje fölött születtek, új orvost keresett, más kórházat, ahol megfogták a kezét. Máshogy állt a gyógyuláshoz, és ez azonnal látható lett az állapotán is – mondja.

Egy korábbi nemzetközi kutatás megdöbbentő adatokat közölt. Tíz éven ke­­resztül követték nyomon a mellrákbetegek útját, hasonló stádiumban és kockázattal léptek a nők a vizsgálatba, az egyik oldalon a pesszimistákat, a másikon a gyógyulásukban maximálisan bízó betegeket figyelték. Egy évtized távlatában az első csoport túlélési aránya húszszázalékos volt, míg azoké, akik hittek a felépülésben és ezért minden lehetőséget megragadtak, az arány nyolcvan százalékra ugrott.

Bánki Endre ugyanebben hisz. A hosszú éveken át betegjogi képviselőként dolgozó jogász ma betegút-menedzseléssel foglalkozik a személyre szabott onkológiai ellátáshoz szükséges diagnosztikai, informatikai fejlesztésekkel foglalkozó Oncompass ügyvezetőjeként. Meggyőződése: ha a beteg jó kezekben van, időveszteség nélkül és persze sok-sok figyelemmel kísérik útját, nemcsak ő maga lesz együttműködőbb, de életkilátásai is megnőnek. Bánki Endre még szinte gyerekfejjel élte át édesapja elvesztését, ma is élénken él benne az emlék, ahogy tehetetlenül vergődtek a rendszerben, amelyben sem tájékoztatást, sem támogatást, sem eligazítást nem kaptak. Akkor döntötte el: felteszi az életét arra, hogy ebben változás történjen.

Azóta megannyi páciens történetén keresztül látta, ha a beteg nem kap szakmai, emberi támogatást, kellő információt, ereje pillanatok alatt elfogy, állapotromlása pedig felgyorsul.

– A történelem folyamán jól nyomon követhető a gyógyító munka megítélésének változása: a kezdeti szakrális, egyfajta sámáni szerepből alakult ki a praktikus munkát végző fehér köpenyes orvosok képe. Mindkét szakaszban egyfajta misztikum vette körül őket, a betegek leginkább „néma alanyként” élték végig a gyógyítónak szánt munkát. Ma a harmadik fázisban vagyunk: a betegnek már rengeteg információja van, viszont nincs semmilyen iránytűje. Magyarországon a tájékoztatásra szánt, „emberi” idő nincs betervezve a betegellátásba. Ugyanúgy patriarchális viszonyok uralkodnak, hiába rendelkezik 1998 óta törvény a beteg önrendelkezési jogáról, mégsem vonják be a pácienseket a gyógyítási folyamatba, gyakran ma is a fejük fölött hoznak döntéseket. Pedig a többségük alig várja, hogy „feladatokat” kapjon, pontosan tudni és érteni szeretné, mikor mi történik, mi az ő teendője – magyarázza Bánki Endre. Hozzáteszi: a pszichés állapot jó esetben kétszeresen erősíti a gyógyulást.

– Tengernyi irodalma van a lelki folyamatok és a betegségek kialakulása, kimenetele közötti kapcsolatnak – erről már Lázár Imre, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa beszél lapunknak. – Több ezer éve ismert tudás ez, de a modern orvoslás korai időszakából, az 1700-as évekből is olvashatunk a gyász vagy a melankólia és a daganatos betegségek közötti összefüggésekről szóló följegyzéseket. Az asztma, az allergia, a gyulladásos bél- és bőrbetegségek vagy a reumatológia mind-mind olyan kórfolyamatok, amelyek kialakulásában, lezajlásában közrejátszhatnak stresszhatások, lelki tényezők, természetesen az alkati és környezeti faktorok mellett. A pszichoimmunológia klinikai jelentőségére utal, hogy melanomás betegnél végzett vizsgálatok igazolták: a betegoktatás, a stresszkezelés, a megküzdési készségek fejlesztését célzó magatartásterápia hat év után csökkentette a visszaesés gyakoriságát és növelte a túlélés esélyét. Emlőrákos nők körében ugyanez a terápia 18 hónapos többlettúlélést eredményezett. Hogy létezik-e az immunfolyamatok zavarát elősegítő személyiségtípus? A kérdésről korábban nagy vita volt, de a gondolatot a beteg hibáztatásának etikai tilalma háttérbe szorította. Azonban a pszichoonkológia hatalmas irodalma rögzíti, hogy a depresszió, a segélytelenség, a tanult tehetetlenség, a kontrollvesztett állapot rontja az életesélyeket. A rákkal való megküzdésben ily módon e problémák kezelése is kulcstényezővé válhat.

Az orvoslás a krónikus betegségekben szerepet játszó lelki, viselkedéses tényezőket ma már a kardiológiától kezdve a bőrgyógyászati betegségeken keresztül a reumatológiai vagy akár a gasztroenterológiai kórképekig bezárólag a gyógyászat részéve tette. Olyannyira, hogy egy német egészségbiztosítási tanulmány szerint minden, a pszichoszomatikus ellátásba fektetett euró csaknem kéteurónyi egészséggazdasági hasznot hoz.