Én szeretetet sugárzok mindenki felé
„Multik szorításában tör előre a CBA.” „Politikai hátszéllel hajóznak.” „A vasárnapi zárva tartást az ő fazonjukra szabták.” Csak néhány a CBA-t övező vélelmek, állítások kavalkádjából. Mi az, ami megalapozott, s mi puszta előítélet? A magyar áruházlánc elnökét kérdeztük.
– Az élet a legjobb rendező. Nemrég úgy festett, perben-haragban állunk egy önről szóló írás miatt, amely egy korábbi lapszámunkban jelent meg, most mégis interjúzunk. Bőven van mit kérdezni. Szenvedélyektől fűtött politikai viták tárgya például a vasárnapi zárva tartás, az áruházláncok politikától átszőtt versengése.
– Azért időzzünk el a közelmúltnál! Az a cikk többek között hangvétele miatt volt számomra bántó, illetve úgy írtak rólam, hogy semmilyen tekintetben nem kérdeztek meg engem, továbbá sok félreértelmezhető dolgot tartalmazott. Pedig láthatja, senkitől sem zárkózunk el, minden sajtóorgánummal igyekszünk jó viszonyt ápolni.
– Akkor hajrá! Ha valaki tíz éve azzal ugrat, hogy a vasárnapi nyitvatartási tilalom vad politikai küzdelmek, népszavazási kísérletek tárgya lesz, kinevetem. De a politika mindenhova kinyújtja csápjait.
– Ez számomra nem annyira ideológiai, mint inkább szakmai kérdés. Ha még emlékszünk, a Kádár-korszakban volt idő, amikor nyitva kellett tartani pár boltot kerületenként. Máskor a vasárnap egységesen munkaszüneti nap volt. A rendszerváltás után a nagy élelmiszerláncok versenye odáig vezetett, hogy mindenki látástól vakulásig dolgozott, a Tesco még az éjszakai üzemet is bevezette. Mi alkalmazkodtunk, de nem voltunk lelkesek. Már 2005 körül jeleztük: a boltban dolgozó kollégáink elviselhetetlenül túlterheltek.
– És mára lett is foganatja.
– Azért figyelembe kell venni, hogy az élelmiszer-kereskedelemben dolgozók hetven százaléka hölgy. Az ő feladatuk a család összetartása, a vasárnapi ebéd elkészítése. És ma, amikor modern élelmiszerekkel dolgozunk, nem olyan nagy probléma, ha vasárnap zárva van a bolt.
– Ön tehát nem a valláserkölcsi kérdéseket hangsúlyozza?
– Azokat is, de nálam a család a fő szempont, ez az erkölcsi világrend alapja. Pihenjenek a boltban dolgozók vasárnap, úgyis túlterheltek. Valaha a szakszervezetek mindegyike támogatta a kezdeményezést, most persze többek politikai megfontolásból kihátráltak a dolog mögül és mindenfélét kiabálnak.
– Egyebek között a munkanélküliségről.
– Megvizsgáltuk ezt a kérdést is: változatlanul dolgozókat keresünk, nem elbocsátunk, hanem felveszünk. Úgyhogy nem lesz itt baj. A többi piaci szereplő is kinyilvánította, hogy nem lesz elbocsátás.
– Szóval a március 15. utáni vasárnap a „tesztnap”. Az az első vasárnap, amikor a vevők megtapasztalják, hogy zárva vannak a boltok.
– Felkészültünk. A péntek-szombat és a hétfő valóban nagyobb forgalmú napok lesznek. Tovább maradunk nyitva, szombaton esetleg tízig is.
– És mi lesz az elbocsátottakkal?
– Leírhatja: nem lesznek elbocsátások.
– Feltűnő, hogy 2010 óta a politika milyen megkülönböztetett figyelmet szentel az élelmiszer-kereskedelem ügyének. Ennek a résztvevők mégsem örülnek. Ki szereti, ha az üzleti környezetet folyamatosan módosítják, ha a pályát, ahol focizik, hetente újravonalazzák?
– Ebben van némi igazság, bár ön jelentősen túloz. Nemzeti kormányunk az egész országot és a gazdaságot – s abban a kiskereskedelmet is – fel kívánja éleszteni, ehhez bizony szükség van változtatásokra. A cél elérése más szemléletet, nagyobb alkalmazkodást követel.
– Legyünk őszinték: a CBA-nak azelőtt sem ment rosszul, különben nem tartanának ott, ahol.
– Indítsunk messzebbről. A rendszerváltás után kitörő vadliberalizáció egyetlen szempontja az volt, hogy amit lehet, minél gyorsabban el kell adni. Ha mi tízen nem kezdünk ’92-ben tizenhét bolttal szövetkezni azzal a céllal, hogy urak maradjunk a saját portánkon, ma nincs CBA, mindenütt csak multik uralkodnának. A magyar élelmiszer-kereskedelem hatvanöt-hetven százaléka így is a külföldiek kezében van.
– Nem azért imádkoztunk a kilencvenes évek elején, hogy jöjjön a külföldi működő tőke? Most itt van, és ez a baj?
– Egy pillanat: azt azért senki nem akarta, hogy a szolgáltatóipar és a kereskedelem ilyen mértékben külföldiek kezébe kerüljön, hatalmas erőfölényük alakuljon ki. Csak azok munkálkodtak ezen, akik a privatizáció hazai haszonélvezői voltak, akik a cégeladásokon hatalmas összegeket kaszáltak. Mi, kereskedők, ha bennünket kérdeznek, azt mondtuk volna: ezt nekünk, magyar vállalkozóknak kellene elintéznünk. Huszonöt évig voltam csemegés. Egy nyugodt ütemű, rendezett hazai privatizáció keretében a szakma mindent megkaphatott volna. És nem kellett volna CBA-t alapítani.
– Amivel – nem győzöm hangsúlyozni – nem jártak rosszul.
– Bocsánat, az egész magyar gazdaságnak és társadalomnak kellett volna jól járnia. Ha az arány fordított lenne, ha a piac hatvanöt-hetven százaléka a magyarok kezében összpontosulna, itt is más világ lenne. Értse meg, én nem a CBA-ért, hanem az egész nemzetgazdaságért küzdök.
– Orbán Viktorral karöltve – merthogy gondolatai erősen rímelnek a kormány szabadságharcos téziseire. Ne kerülgessük a forró kását: a CBA a Fideszhez húzó cégcsoport, vagy csak Baldauf László húz a Fideszhez?
– Egyértelmű: ez Baldauf László álláspontja, aki nemzetileg elkötelezett, és mindenkit támogat, aki a nemzeti érdeket a zászlajára tűzi. Egyesek tudatosan összemossák a dolgokat, mondván: a CBA fideszes. Ez nem igaz. A huszonötezer főt számláló CBA nagy családja különböző álláspontú, politikai irányultságú embereket foglal magában, nem lehet egy kalap alá venni őket. Vegyes összetételű csapat, olyan, mint amilyen a magyar társadalom egésze. Rossz is lenne, ha mindenki állandóan azonos véleményt képviselne.
– Ön tehát nem is annyira a Fidesz, mint inkább Orbán híve?
– Kétségtelen, hogy amikor a miniszterelnök urat – talán 2000 táján – megismertem, elkötelezett híve lettem az ő politizálásának, fejlődési irányvonalának. Mindenben maximálisan egyetértek vele, elismerem emberi értékeit, keresztény, demokratikus felfogását.
– Úgy emlékszem, 1990 körül még Orbán is a privatizáció – vagy ahogy ön mondta, a „vadliberalizáció” – híve volt.
– Nem úgy és annyira, ahogy mások. A privatizáció önmagában nem ördögtől való, csak nem így kellett volna csinálni. A Csemege-példánál maradva: lehetőséget kellett volna biztosítani a szakmai vezetésnek, hogy tulajdonosokká válhassanak.
– Az ön karakteres okfejtéseire 2007–2009 táján figyeltünk fel. Akkor, amikor a szociálliberális kormány bukásának már csak a mértéke volt kérdés. Nagy kockázatot tehát nem vállalt.
– Téved vagy nem figyelt kellő módon. 2002 óta folyamatosan hangoztatom nézeteimet.
– Sugalmazója vagy elszenvedője a CBA a kormány döntéseinek? Van-e lex CBA?
– A törvényalkotásba természetesen nincsen beleszólásunk. Különben, aki ismeri miniszterelnökünket, tudja, őt nem lehet irányítani. Én magam – hál’ istennek – a huszonegyedik század egyik legjelentősebb magyar politikusát ismerhettem meg benne. Ezért a véleményemért majd biztos kapok a fejemre (balról)...
– Dehogyis. Személyesen is tartják a kapcsolatot?
– Nagyon ritkán találkozunk.
– A Puskás Alapítvány évzáró vacsorájára azért eljár?
– Az csak természetes. Utoljára betegségem miatt hiányoztam, de Felcsútra sokan elmegyünk. Csányi, Demján, a Spar vezére, én és még sokan mások.
– Cikkünknek az az állítása, hogy a CBA vezetői a fideszes támogatógárda jeles tagjai, mégiscsak helytálló?
– Miféle tagok lennénk?
– Mondjuk ez az a kör, amelyet rendszeresen meghívnak a miniszterelnöki évértékelőkre.
– Abban meg mi a rossz? A Coop vezetői például a közelemben ülnek. Újra hangsúlyozom, hogy semmi közünk a Fideszhez mint párthoz! Viszont mindig is mondtam és mondom, hogy a miniszterelnök úr elkötelezett híve vagyok és maradok. Még akkor is, ha néha látom: a kormány is tud hibázni.
– Mondana példát?
– Például nem konzultálja meg kellőképpen a tervezett rendelkezéseket. A Polgári Körök sem olyan aktívak, mint régen. Senki sem mondhatja tehát, hogy kritika nélkül elfogadok mindent. De ezt csak megfelelő helyen hangoztatom, ez hozzátartozik a korrektséghez.
– Ön kemény ember? Nem értem, miért bántódott meg azon a kitételünkön, hogy Baldauf László „vaskézzel kormányozza birodalmát”.
– Fiatal éveimben talán ilyen lehettem, de az a távoli múlt. Egész életemben humanista voltam, ez nálunk családi hagyomány. Ugyanakkor a mi szakmánkban a demokrácia a véleménykéréssel, a közös megbeszéléssel véget is ér. A végrehajtásban nem lehetünk elnézőek. Kiszemelt utódom, Lázár Vilmos fogathajtó világbajnok szintén ilyen ember. Ha valaki, ő aztán megtanulta jól irányítani a lovakat. A CBA szekerét is biztos kézzel kormányozza majd.
– Köztudomású, hogy önnek meggyőződése: csak a hitében, anyagiakban megerősödött polgári középosztály, a nemzeti vállalkozói réteg képes felemelni a leszakadó kétmilliót.
– Ez így van. Csak az anyagiakban, erkölcsiekben megerősödött polgári réteg állíthatja talpra az országot, ahogy az Németországban a háború után történt.
– Amiből az is következne, hogy a magyar tőkés – ellentétben a multival – felelősségteljes.
– A hazája iránt mindenképpen. Nézze meg a Príma boltjainkat. Az utóbbi években épült száznegyvenből százat a világ bármelyik pontján letehetnénk, megállnák a helyüket.
– Az alkalmazott tehát bízhat abban, hogy a nemzeti tőke megvédelmezi. A Figyelőben mégis azt olvastam, hogy a multik akkor is gálánsabban fizetnek, amikor kifejezetten veszteségesek. Az is érdekes, hogy bár a CBA megszerzett Match- és Profi-boltokat, a valaha volt átlagfizetések az ottmaradóknak „ma már álomszerűnek tűnhetnek”. Hogy értsük ezt?
– Számunkra inkább az érthetetlen, milyen (félrevezető) forrásokból informálódott a lap, és az, hogy milyen vizsgálati módszerrel jutott erre a hamis következtetésre. Annál is inkább, mivel a franchise-rendszerben például a tagjaink listája is üzleti titoknak számít. Természetesen bírósághoz fordulunk az ügyben, hiszen nem hagyjuk szó nélkül a rólunk állított valótlanságot.
– A CBA nagy családja közösen jár a Békemenetekre?
– Először is, az inkriminált levél, amelyre ön utal...
– ...s amelyben – hogy az olvasó is értse – a Békemeneten való részvételre buzdította a CBA-sokat...
– ...mindaz sima magánlevél, amit Lázár Vilmos barátommal, a felügyelőbizottság elnökével együtt küldtünk szét az egyik Békemenet előtt. Nem utasítás volt, hanem tájékoztatás: akinek van kedve és egyetért, tartson velünk.
– Elnök úr nyilván kijár a Békemenetekre.
– Persze. Ott a helyem.
– És hányadik a sorban?
– Szolidan ott vagyok a Békemenet tizenötödik-huszadik sorában, de semmiképp sem hiányozhatok. A jövőben is ott leszek.
– Már ha még lesznek ilyenek. Mert mostanában apály tapasztalható. Az amerikai kitiltási botrányt már nem „követték le”.
– Békemenetekre változatlanul szükség van. Csizmadia Laci barátomtól kérdezze, mikor lesz a legközelebbi.
– Rendben, de a CBA Magazin szövegeiben ön az illetékes. Én a privát szférába való beavatkozásnak tartom, ha politikai írások érnek el a magazinban: a tej vagy a borotvahab mellé nem akarok közéleti iránymutatást kapni.
– A békemenetes tájékoztatásunk egy belső levélben jelent meg, nem is a vevőknek szólt, hanem a dolgozóknak.
– De az Ítéletidő-óriásplakátkampányt már a CBA-val azonosítják.
– Ha fölvállalom azt, amit mondok, a nemzeti elkötelezettségemet, az nem a vevőnek szól, nem a CBA véleménye. Egyéni álláspontom kifejtése. Nagy baj, ha a kettőt rosszindulatúan összemossák. Én szeretetet sugárzok mindenki felé. Ellenfeleink sajnos gyűlöletet akarnak kelteni mindenáron.
– Nézzük szövegszerűen. „Csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedéseit”, akik így-úgy elárulják satöbbi, satöbbi.
– Ezek valóban az én mondataim.
– Nem éppen szeretetteljesek. Sőt egyenesen durvák.
– Nem baj. Kell néha az ilyesmi. Mondanak mások is hasonlókat. A miniszterelnök úr szobrát egy tüntetésen ledöntötték. A fejével fociztak.
– Amit említ, bugyuta utcai performance volt. Az Ítéletidő-plakátra viszont nyilván pénzt költöttek. Ami azt a furcsa látszatot kelti, hogy anyagilag támogatnak egy pártot. Ilyesmi nem fordul elő?
– Nem. Szóba sem jöhet. Az említett plakáttal a választási részvételre buzdítottunk, hogy minél többen menjenek el ítéletet mondani. Semmilyen párt emblémája nem volt látható a hirdetésen.
– Pedig a pénz, amit a pártok kampányra költenek, valahonnan mégiscsak érkezik.
– De nem innen. Én beérem az erkölcsi támogatással. Szerintem az lenne erkölcstelen, ha fű alatt finanszíroznék egy pártot, semlegességet színlelve.
– Egy blogon olvastam a kérdést: „Baldauf úr! Miért szerepel ma is a neve a Gój Motorosok kiemelt támogatói között?” Utánanéztem, tényleg szerepel.
– Téves az információja, ugyanis én úgy szerepeltem a Gój Motorosok támogatói között, mint György Péter esztéta, a TV2, Bakáts Tibor és még hosszasan sorolhatnám a neveket. Vezetőjüket, Mészáros Imrét pelenkáskora óta ismerem. Édesapja a barátom volt. De hát nem maga Szanyi Tibor mondta: ezek nem szélsőséges gyerekek? Én elfogadom, amit Szanyi úr mondott. Nincs velük semmi baj. A névválasztásukkal kapcsolatban úgy tudom, hogy egy közismert és elismert zsidó honfitársunknak köszönhetik a nevüket. Mondhatnám, ő volt a keresztapa. Ha engem megkérdeznek, én ezt a nevet nem tanácsoltam volna nekik. De tiszteletben tartom a névválasztásukat.
– Tegyük fel, hogy beüt a mennykő és a kormányváltás, önökre pedig úgy tekintenek, mint „Fidesz-közeli”, társutas cégre. Nem lehetnek ebből gondjaik?
– Mi akkor is maradunk, akik voltunk, kereskedők, akik alázattal és tisztelettel szolgálják a vásárlókat. Én a nemzeti elkötelezettségű kormányzat leváltásában nem hiszek. Minimum tizenkét év kell ahhoz, hogy nemzetünket a miniszterelnök úr gazdaságilag és erkölcsileg fölemelje. Ezt 2010-ben megmondtam neki, és még csak 2015-öt írunk.