Megpróbálta megölni a rendőrt, hogy megszökhessen a bűnügyi felügyeletből

2020. október 8., 11:35

Szerző:

Vádat emeltek egy Pest megyei férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletéből úgy akart megszökni, hogy az őt kísérő rendőröket megpróbálta megölni januárban - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.

A 35 éves férfi elhatározta, hogy megszökik, ezért felhívta a rendőröket, és azt mondta nekik, hogy megsérült, ezért kórházi ellátásra szorul. Ezután magához vett egy kést és mintegy egymillió forintot, majd - az orvosi ellátás után - útközben a rendőrautó hátsó ülésén mellette utazó rendőrt az ajtónak szorította, és kétszer nyakon szúrta.

Az autót vezető rendőr hátra fordulva elkapta a vádlott kezét, aki a szorításból kiszabadulva megvágta a sofőr ujjait. Őt is nyakon akarta szúrni, de a sértett elmozdult, ezért csak arcának jobb oldala sérült meg. Közben az ajtónak szorított rendőr elővette a fegyverét, amelyet a férfi megpróbált tőle elvenni, de nem járt sikerrel. A rendőr az autóból kiszállva csőre töltötte fegyverét, és felszólította a vádlottat, hogy hagyja abba a cselekvését.

A vádlott ellen - aki a nyomozás alatt nem tett vallomást - a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat. Indítványozta azt is, hogy a bíróság ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, és rögzítse, hogy leghamarabb 35 év letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra - olvasható a közleményben.

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.