Elöregedett mentőautók: baj lehet belőle
Jelentős uniós pénzekhez jut a mentőszolgálat, így néhány éven belül új mentőállomásokat építhetnek és bővíthetik a légimentést is - mondta egy pécsi konferencián a szolgálat országos főigazgatója. Mártai István szerint ugyanakkor az elöregedett mentőautók cseréjével nem érnek rá várni.
Mielőbb le kell cserélni a mentőautók egy részét, január elsején ugyanis 247 gépkocsi életkora éri el a tíz évet, köztük olyanok is vannak, amelyek 6-800 ezer km-t futottak már – mondta az
MR1-Kossuth Rádiónaka mentőszolgálat főigazgatója. Mártai István kifejtette: rövidesen pályázatot írnak ki gépjármű-beszerzésre, de annyira elöregedett a járműpark, hogy ez nem lesz elegendő. A főigazgató a hétvégén zajló pécsi sürgősségi napokon megjegyezte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a szükséges pénzt megszerezze. A kérdésre, hogy az autók állapota mennyiben veszélyezteti a mentők munkáját, Mártai István kijelentette: ha nem cserélnek le legalább 150 mentőkocsit, a tartalékautók száma a minimálisra csökken.A főigazgató hozzátette, uniós forrásokból jelentős fejlesztésekre is sor kerül az elkövetkezendő időszakban, 2013-ig húsz-huszonöt új mentőállomást építenek, félszázat pedig felújítanak. A pályázati pénzekből a légi mentést is bővítenék. Nem kizárt, hogy a tervekkel ellentétben mégsem szűnik meg a pécsi helikopteres mentőbázis.