Ellenzéki lista Márki-Zay árnyékában

Sikerük foglyaivá lettek az előválasztásba belevágó, a műveletet nem várt sikerrel abszolváló ellenzéki pártok. Márki-Zay Péter személyében az a jelölt vitte el a pálmát, akire senki sem számított. Maga a választás szemlátomást Karácsony Gergely személyére, karakterére, integrálóképességére volt kiírva. A választók fordítottak a dolgon. Élve a nem várt alkalommal, sarokba állították a meglepett politikai ellenfelet, és a langyosnak, tehetetlennek érzett ellenzéki pártokat is. Most tehát van 106 egyéni jelölt, és egy párt nélküli, öntörvényű vezető.

Apróságokon múlnak néha a dolgok. Ha a miniszterelnök-jelölti posztról döntő második fordulót (ahogy a DK-s Gyurcsány Ferenc javasolta) két szereplőre redukálják, s Márki-Zay Péter nem lépi át a lélektani határnak számító húszszázalékos küszöböt, Karácsony Gergely nem lép vissza. A második fordulót valószínűleg Karácsony nyeri.

A szorongva várt közös pártlista (ellenzéki lista) persze akkor sem születik meg. Az első forduló előtt még az elvek, szempontok sem voltak tisztázva.

Ha tehát Márki-Zay nem lépi át a húsz százalékot, a hetedik ellenzéki frakció szerepére nincs új bejelentkező. A frissen választott miniszterelnök-jelölt már a győztesek esti buliján (napokkal a tervezett pártelnöki találkozók előtt) bekonferálta: mint a kampány központi alakja igényt tart egy frakcióra, amelyet a listaállítás keretében kellene létrehozni. A hódmezővásárhelyi polgármester – gyakorlott marketingesként – merészen kezdett. Tíz főt tart elképzelhetőnek, az elnyerhető bejutó helyek alig kevesebb, mint negyedét. Az ellenzéki pártok zavarodottságukban nem tudtak jobbat mondani: az efféle ügyeket nem a nyilvánosság előtt kell megvitatni.

Az előválasztás funkciója eredetileg az lett volna, hogy kijelöljön 106 egyéni indulót, döntsön a lista elején álló miniszterelnök-jelölt személyéről. Ebben az értelemben Márki-Zay igénye túlmutat az előválasztáson. Az amúgy is túlnövesztett koalíció hetedik frakciójáról lenne szó. A kérdésre a „hatos lista pártjainak” háromféle válaszuk lehet.

• Egy: nem vettél részt a bulinkban, nem voltál hajlandó pártot alapítani, ez pedig szerepelt a játékszabályok között. Nem te fizetted a zenét, ne vegyél részt az össztáncban. De azért legyél a miniszterelnökünk, légy szíves.
• Kettő: egyezzünk ki egy „minimum frakcióban”, öt főben, és zárjuk le az ügyet.
• Három: lépj be egy működő, parlamentbe készülő pártba. A Momentum állt először mögéd, és ott úgyis üresedés van.

Olyat is hallottunk, gunyoros éllel, hogy „Márki-Zay vegye maga mellé azt a három derék cigány embert, akinek a parlamenti jelenlétét a győzelme esetén megígérte”. Amúgy az egésznek nincs nagy jelentősége. Mire menne egy öt- vagy tízfős frakcióval? A dolgok állása szerint – feltételezve, hogy az ellenzék nyer – egy ötfős frakció épp úgy nincs diktáló pozícióban, mint a DK, amely a „legerősebb ellenzéki párt” jelzővel tünteti ki magát. Ami persze blöff ebben a pillanatban. Akkor is blöffről van szó, amikor azt állítják: ellenzéki oldalon övék lesz a legerősebb ellenzéki vagy kormányfrakció. A várható kiegyenlített erőviszonyok mellett ennek semmi jelentősége. Mindenki sarokba állíthatja a másikat, és legfőképpen önmagát, aki a szövetségből kibeszél.

„Ez most egy olyan cég lesz, ahol mindenkinek aranyrészvénye van”, mondja Lendvai Ildikó megfigyelői pozícióban. Egy ötfős társaság elmozgása épp úgy kilőhet egy kormányt, mint a DK és a Jobbik háttérjátszmája. Ráadásul ki lehet biztos abban (lásd keretes írásunkat), hogy a DK-é lesz a legerősebb frakció? Dobrev Klára egy raklapnyi választókerületet elhozott, ami a térképen talán jól mutat. Kérdés: mit ér a sok fényes győzelem 2022 áprilisában? Mit ér a Bács-Kiskun 1-es vagy a Békés 2-es harci helyzetben? Az a mítosz is megdőlt, hogy a Jobbik a magyar vidék legerősebb ellenzéki pártja. Jakab Péter egyetlen megyében sem nyert. Annál élesebb harc dúlt Dobrev és Márki-Zay között. Ők a vidék igazi ászai.

De hogy a közös lista éles kérdés – pártelnökök, kliensek, pénzügyi támogatók, pártalkalmazottak sorsa múlik rajta –, azt az általános titkolózás légköre sejteti. Van, aki megkeresésünkre kerek perec elzárkózik. Aki néhány nevet félhangosan elrebeg, azonnal jelzi, ezt ő csak „offline” mondja. A listát (az osztozkodás elveit) decemberig akarják megalkotni, és Márki-Zay azonnal jelezte, ha vétójoga nem is, beleszólása mindenképpen lesz, ami a miniszterelnök-jelölti pozícióban érthető is. A többi kérés üres lózung: nem fogadható fel a listára, akivel kapcsolatban a korrupció gyanúja vagy a Fidesszel való összejátszás szándéka fölmerül.

A végső döntést az utolsó percekig, márciusig el lehet húzni, bizonysága lenne ez annak, hogy bár fontos a győzelem, a kormányváltás, de legelső, legszentebb ügy mégis a képviselői illetmény. Kreatív ötletek listaügyben mindig lesznek. Felmerült, hogy a Pálinkás-féle Új Világ Néppárt (nulla tagsággal, szavazói háttér nélkül) a közös listán sétáljon be a parlamentbe, hogy a magányos miniszterelnököt befogadja. A párt egészségügyi szakértője, Lantos Gabriella nem zárkózott el a gondolattól. Elismerte, a választás lezajlott, legitim volt, de „a konstelláció azóta változott”. Ez persze nem fog összejönni. Márki-Zay jobban érzi magát az MMM-es segítői körében, mint egy alig létező kvázi pártban. Fodor Gábor esete jut eszünkbe, aki 2014-ben verekedte fel magát a baloldal közös listájára mint a „létező liberalizmus” utolsó mohikánja.

Működik egy ad hoc bizottság (a programalkotó testületen kívül), amely a listaállítás elveit csiszolgatja, alternatív megoldásokat keres. Központi alakja Molnár Zsolt (MSZP). A „kisfiúk” („Timur és csapata”) személyi ügyekről nem dönthetnek, alternatívákat keresnek, elveket finomítanak. Fontos alakja a testületnek Szabó Gábor, a Jobbik mindenese, háttérszervezője, aki a nyilvános politikai fellépéstől távol tartja magát, de már a Vona-korszakban is a Jobbik pártigazgatója volt. Részt vesz a munkában a momentumos Hajnal Miklós, a párbeszédes Dorosz Dávid, s az üléseken meglepő rendszerességgel Karácsony is megjelent. Kezdettől fogva világos volt, hogy a túlszaporodott pártokat nem célszerű visszaegyesíteni. Rövid távon mindenki azzal jár jobban, ha megmarad a pártja (és annak ellátmánya).

Márki-Zay és a pártok között nagyfokú bizalmatlanság van. Vagy leplezett ellenségesség. Gyurcsány, aki a vereség után mélyen meg volt sértődve (tíz év családi összmunkája ment egy hét alatt tönkre), a tízéves pártalapítási Facebook-üzenetig Márki-Zay nevét sem volt hajlandó kiejteni. Azóta viszont találkoztak, alkudoztak. A kényszer nagyobb úr, mint hinnénk. Gyurcsány Márki-Zay csapatának része, s ez áprilisig így is marad.

Az osztozkodás közel sem tűnik bonyolultnak. Egyetlen szabály létezik: a részt vevő pártok mindegyikének legyen önálló frakciója. Az minimum hatszor öt fő. De összetettebb szempontok is vannak. Negyvenvalahány helyen kell megosztozni. Molnár szerint ez lehet negyvennégy-negyvenöt hely, ha az ellenzék nyer. Az óvatosabbak szerint a harmincnyolcadik helyezett feltétlenül bejut. Ez komoly zsákmány. A közös lista nemcsak a pártot, hanem a képviselőt is beárazza. Kiindulópontnak látszik, hogy az első öt helyen a listavezető, Márki-Zay Péter és az őt követő négy miniszterelnök-jelölt szerepeljen. Ezután logikusnak látszik, hogy mindegyik párt megkapja a neki járó öt bejutó helyet. A maradék tíz-tizenöt mandátumon lehet veszekedni.

Hogy mi legyen a pártok közötti differenciálás alapja, az nem bonyolult kérdés. Lehet az előválasztáson elért eredmények átlaga. Három-négy közvélemény-kutató cég eredményének algoritmusa. Nyilván kell közös kampánystáb, élén a listavezetővel és a hat párt egy-egy képviselőjével.

A kampánystáb dolgozza ki a vezérszlogeneket, az egységes kommunikációt. Hogy kell-e közös logó, szín, zászló, mellékes kérdés. Nem lehetetlen, hogy jobb, ha önálló arculatukat a résztvevők megőrzik. És meg kell állapodni a pénzkezelés elveiben is.

Hogy van gyanakvás, ijedelem is, azt az előválasztáson gyengén szereplő LMP pánikhangulata tükrözi. Ungár Péterék (öt állva maradt versenyzővel) kétségbeesetten rohangálnak elnöktől elnökig, megmarad-e a frakciójuk. Rengeteg pénzt, energiát fektettek két választókerületbe – Szombathely (Ungár) és Pécs (Keresztes László Lóránt) –, ahol a DK legyőzte őket. Furcsa módon a kampány nem olyan drága, mint tíz éve. Mióta a Fidesz – melynek korlátlanul és alig bujtatottan rendelkezésére áll a média – csak a kampány utolsó két hetében engedélyezi a méregdrága kereskedelmi televíziók igénybevételét, a kampányköltségek is kisebbek. Indokolt a félelem, hogy a szegény, esélytelen és nehezen elérhető végvidékek jelöltjeit lerakják a prérin, és magukra hagyottan vergődnek. Ez súlyos hiba lenne. A listás szavazatok begyűjtéséhez az ő munkájuk legalább olyan fontos, mint az ászoké. A legnagyobb politikai tőke azonban az egység demonstrálása. Ez lényegében ingyenes lenne, habár el lehet tékozolni.

A listafóbia azért kínos ügy, mert a jelöltek zöme (az is, akit az előválasztás kiszelektál, s az is, aki az országos választáson veszít) mentőhajóként álmodozik róla. Mindenkinek van ígérete, biztosítéka, protekciója. Lista nélkül olyan ászok tűnnének el, mint Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke, két kampány listavezetője, Molnár Gyula (frissen igazolt DK-s), szintén volt MSZP-elnök. Elesne Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke. A DK vesztesége Gy. Németh Erzsébet, Budapest főpolgármester-helyettese, aki már 2002-ben versenybe szállt Demszky Gábor ellen (harmadik hely, 13 százalékkal), s ahol azóta indult, vesztett. Ezúttal „a 21. század pártjának” képviselője, Orosz Anna győzte le. És húsz év után eltűnne Burány Sándor, Arató Gergely (DK) által legyőzve. Lista nélkül megrekedne Kálmán Olga (DK) politikai karrierje. És veszteség lenne Komáromi doktor (szintén DK), a kormányzati járványkezelés lankadatlan ostorozója. Kiesne az LMP-s Ungár. És közben feltűnnek az újak. Jönnek, végtelen sorban.

A következő fél évben érdekes kísérlet tanúi lehetünk. Az előválasztás Magyarországon évtizedek óta az első politikai innováció. Nemcsak az elöregedő politikusi állományt (lásd mint fent) ritkítja, száműzi közös listákra, s végül a perifériára. Márki-Zaynak olyasmi sikerült (talán szándékán kívül), amire korábban a baloldali, liberális pártoknak esélyük sem volt. Valóban új szavazókat hozott a rendszerbe. Fiatal támogatói (szavazóinak átlagéletkora 44 év, a Dobrev-híveké 67) nem a 2010 előtti világot opponálják. Jó részük azt a kort már alig ismeri. A 2010 utáni ellenzéki magatartás taszítja őket. Valamiért feltűnt nekik a jelölt rámenős, keresetlen stílusa, leegyszerűsítő beszédmódja. Márki-Zay figurája inkább jelkép, mint tartalom. Tulajdonképpen újat nem mond. De amit mond, ő mondja. Mindez vereséggel is végződhet. Új társadalmi kataklizmákhoz vezethet. Ahogy a sikerre is van esély.