Elképesztően sokat keres Pintér Sándor

Közzétették a miniszterek és államtitkárok tavalyi adóbevallásainak nagyon rövid kivonatát. Továbbra is Pintér Sándor keres a legtöbbet, bár a tavalyi 1,6 milliárd helyett idén csak 118 millió forint a rendszeres jövedelme, de ehhez jött még 476 millió egyéb.

2012. június 6., 08:00

Jellemzően 18-20 millió forintot keresett egy kormánytag tavaly, ez derül ki a nyilvánosságra hozott adóbevallásukból. A legtöbbet Pintér Sándor vitte haza, 118 millió forint rendszeres jövedelmét 476 millió forint tőkejövedelemmel egészítette ki; ez származhatott eladásból, befektetésből, osztalékból, árfolyamnyereségből - írja az

Index. A nyilvánosságra hozott nyilatkozatból az nem derül ki, hogy mi volt a 476 millió forrása.

Pintér 2010-es, 1,6 milliárdos jövedelménél annyit lehetett tudni, hogy a miniszteri megbízatás kedvéért az összeférhetetlenségi szabályokat betartva eladta az ország jelenleg legsikeresebb biztonsági cégét, a Civil Biztonsági Zrt.-t.

Pintér után a második legjobban kereső kormánytag Pleschinger Gyula, a nemzetgazdasági tárca államtitkára lett. Ő tavaly ősszel óta Matolcsy államtitkára, november 1-jei hatállyal nevezték ki az EBRD igazgatóságába távozó Kármán András helyére. Ezt megelőzően, 2010. szeptemberétől az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatója volt; mielőtt az ÁKK-hoz került, több évig a Raiffeisen vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, a kilencvenes években az OTP Értékpapír Rt.-t vezette, tagja volt a Medgyessy-kormány első pénzügyminiszterét, László Csabát segítő tanácsadó testületnek. Államtitkárként novemberben tagja lett az IMF-fel és Európai Bizottsággal tárgyalni hivatott tárgyalódelegációnak.

Szintén jóval átlag feletti volt Németh Lászlóné keresete, ez neki is, akárcsak Pleschingernek tőkejövedelmek nélkül jött össze. Ő csak 2011 utolsó hetében lett miniszter Fellegi Tamás lemondása miatt. Előtte az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese volt, ahová a 2010-es a kormányváltáskor nevezték ki. Ettől a pozíciójától miniszteri kinevezése után, 2011. december 23-tól megvált. 2010 nyarától a szintén állami MVM igazgatóságának is tagja volt.

Figyelemreméltó, hogy Pintér, valamint Pleschinger, Némethné, valamint Budai Gyula a havi 2 millió forintot meghaladónál nagyobb munkajövedelemről számoltak be, holott utóbbi három minden nyilvános adat szerint csak a közszférából szerzett jövedelmet tavaly.

Semjén Zsolt nyilatkozata arra utal, hogy a politikus igénybe vette a három gyermeke után járó, éves szinten több mint hétmillió forintos családi kedvezményt, a jövedelemadója ugyanis csak az összevont adóalapjának csak mintegy 12 százaléka volt.

Az Emmi frissen kinevezett minisztere, Balog Zoltán tavaly még államtitkári fizetést kapott, ahogyan az IMF-EU tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter, Varga Mihály is. Az év végén lemondott Fellegi Tamás adóbevallását már nem hozták nyilvánosságra.